Home / HÍR / 40 választókörzet eredményét támadja meg a DK

40 választókörzet eredményét támadja meg a DK

40 választókörzet eredményét támadja meg a DK, ezekben új választást is követelnek.

A DK az elmúlt héten folyamatosan gyűjtötte az információkat a visszaélésekről. Számos szavazókörben tapasztaltak szabálytalanságokat, például több szavazólap volt az urnákban, mint ahány szavazatot leadtak, emiatt megsemmisítették a szavazatok jelentős részét, de volt olyan szavazókör is, ahol tévesen rögzítették az eredményeket – mindkét jelenség elsősorban az ellenzéki pártokat és jelölteket sújtotta.

Azon túl, hogy a határon túliak névjegyzéke nem nyilvános, ezért a kettős állampolgárok akár többször is szavazhattak, több jelentés érkezett arról is, hogy egyes lakcímekre nagy számú, egyes esetekben több mint száz választó volt bejelentve nyilvánvalóan fiktív módon. Ezek a tények összességében aláássák a választási folyamatba vetett bizalmat és kétségessé teszi a választások eredményét minden választókerületben.

A Demokratikus Koalíció megtámadja az összes olyan választókerület eredményét, ahol jelöltjei indultak, de a hivatalos eredmény alapján nem nyertek. Ez 40 körzetre igaz. A DK szerint nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van, ezért a választások megismétlését követelik minden ilyen körzetben.

Fotó: MTI (Nem feltétlenül egy érintett körzetben készült, illusztráció!)

Szerző: Huppa, MTI, OS
Forrás: Huppa

Olvasta már?

A magyar mutyi csúcstörténete: eltűnt az egyetlen mammográfiás szűrőbusz

Csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség az Ikarus Egyedi (Ikarus EAG) által gyártott …