Home / HÍR / A CEU marad Budapesten?

A CEU marad Budapesten?

A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa – közölte az intézmény kedden az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe.

A közleményben kiemelték, az egyetem teljesítette “a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit”, a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. Úgy fogalmaztak, az utóbbi időben biztató jeleket láttak, áprilisban ugyan is magas rangú magyar tisztviselők látogatták meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York állam oktatási hivatalának képviselői is részt vettek. A találkozó alapján az intézmény biztos abban, hogy az egyetem maradéktalanul teljesíti a jogszabályokban foglalt, az amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételt – jelentették ki.

A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda: Felcsútról a nő

Orbán Viktor napkeleti bölcs lett – egyben reszkető fejű nagyapó –, ám mindeközben diszkrét trágyaillat …