Home / HÍR / A csehek is nekimennek a civileknek

A csehek is nekimennek a civileknek

Csökkenteni szeretné a nem kormányzati szervezetek (NGO) állami támogatását a cseh pénzügyi tárca – olvasható a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) hírportálján hétfőn megjelent összefoglalóban.

Alena Schillerová pénzügyminiszter feladatul adta az érintett tárcavezető kollégáinak: tegyenek konkrét javaslatokat, hogy az eddigi majdnem 14 milliárd koronás állami támogatást a jövő évi költségvetésben tízmilliárd koronára lehessen csökkenteni., “Az elképzelésem az, hogy néhány milliárd koronát meg lehetne takarítani. Felkértem kollégáimat a kormányban, vizsgálják felül, hogyan lehetne csökkenteni a támogatási programok felhasználását” – mondta Schillerová a televíziónak. Tavaly az állam 13,6 milliárd koronát (163,2 milliárd forint) folyósított az NGO-knak. A miniszter szerint legalább hárommilliárd koronát meg lehetne takarítani. A civil szervezetek állami támogatásainak felülvizsgálatát az elmúlt hónapokban Andrej Babis miniszterelnök és pártállásra való tekintett nélkül több politikus is felvetette.

“Elburjánzottak nálunk a támogatásokból élő civil szervezetek. Egyesek számára nyereséges, jól jövedelmező megélhetéssé váltak”

– jelentette ki Jan Skopecek, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselőházi csoportjának alelnöke.

Petr Holub, az Echo 24 internetes napilap kommentátora felhívta a figyelmet arra, hogy a világban, és különösen az Európai Unióban az utóbbi időben felerősödött az NGO-k bírálata. A bírálatokat szerinte elsősorban a populista politikai mozgalmak fogalmazzák meg, amelyek maguk szeretnék elfoglalni a jelenleg a civilek által ellenőrzött szektort, de az NGO-k is hibásak.

“Beavatkoznak a politikába, hatalmi centrumokká válnak és uralják a köztér egy részét”

– mutatott rá Holub. Míg az NGO-k állami támogatásának megnyirbálásával, és főként átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tételével a televízióban megszólaló civilek is egyetértettek, a szociális vagy sporttevékenységet segítő szervezetek támogatását azonban szinte mindenki ellenzi.

A civil szféra állami támogatásának csökkentését azonban ellenzi az a két miniszter, akiknek tárcái a legtöbb pénzt osztják szét: Robert Plaga, az oktatási és Jana Malácová, a munkaügyi és népjóléti tárcák vezetői. A szociáldemokrata Malácová szerint a civilek olcsóbban dolgoznak, mintha szolgáltatásaikat az államnak kellene biztosítania.

Az a közszolgálat, amelyet az állam helyett a civilek végeznek, sokkal olcsóbb

– jegyezte meg.

Robert Plaga arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett tárca elsősorban a sporttevékenységet támogató szervezeteknek ad pénzt. A cseh futballszövetség tavaly 555 millió koronát (6,660 milliárd forint), a jégkorongszövetség pedig 201 millió koronát (2,412 milliárd forint) kapott, ami a támogatások között a legmagasabb összegnek számít.

Andrej Babis úgy nyilatkozott, hogy

a sportot a támogatások csökkentése nem fogja érinteni.

Schillerová pedig kijelentette, hogy semmiképpen sem fogják korlátozni a szociális tevékenységet végző, időseket, rokkantakat támogató szervezetek finanszírozását.

Számos civil szervezet és több politikus viszont élesen bírálta a kormányzati elképzeléseket.

“Hihetetlen, hogy azt a tevékenységünket kell megvédenünk, hogy évek óta támogatjuk és segítjük a testi fogyatékossággal élő embereket”

– jelentette ki David Lukes, a Centrum Paraple igazgatója. A Centrum Paraple tavaly nyolcmillió koronát (96 millió forint) kapott az államtól.

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Jó kommunisták, rossz kommunisták

Örömmel jelentették be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 8. (nyolcadik!) évében, hogy végre összeállt a névsor. …