Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / A hős lengyel kamionsofőr

A hős lengyel kamionsofőr

A mostani híradások és a boncolás eredménye szerint a lengyel kamionsofőrt – írjuk le és jegyezzük meg a nevét: Lukasz Urban – délután ötkor lőhette fejbe a merénylő – akinek sokkal előbb tanultuk meg a nevét, de nem írjuk le –, ehhez képest a kamion este nyolckor hajtott a tömegbe.

Hihetnénk, hogy ekkor a lengyel férfi már halott volt, de úgy tűnik, mégsem, hiszen a boncolás azt mutatta ki, hogy dulakodott támadójával, ezzel megakadályozva azt, hogy a kamion teljes hosszában szelje át a vásár területét. Sajtóértesülések szerint a merénylővel verekedő lengyel sofőrnek köszönhető, hogy nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a kamion így 60-80 méter után balra fordult, a vásár területét elhagyva kifutott a Budapest utcára – jó lett volna, ha Budapest nevét nem így jegyzi meg a világ –, és megállt.

Már most olvasható a kommentekben, hogy ez szinte lehetetlen, ha valakit ötkor fejbe lőnek, akkor nyolckor nem fog verekedni, pláne nem jut el idáig, ha a merénylő észreveszi, hogy él… Hát, én nem tudom. Akár. De szerintem mindannyiunknak jobb, ha hiszünk a hősies verzióban. Mert akár úgy is történhetett. A teljes igazságra feltehetően nem derül fény, hacsak nem látta valaki a tömegben, mi történik a pilótafülkében, de eleddig nem jelentkezett efféle szemtanú.

Már volt egy ilyen hősünk, a nizzai motoros – Alexander Migues –, aki megpróbálta utolérni a tömegbe hajtó 19 tonnás, száguldó kamiont, hogy kirángassa annak sofőrjét a fülkéből. Ha ezt a mondatot még egyszer végigolvassuk, nem lehet nem látni, hogy küldetése mennyire lehetetlen volt, a merénylő rá is rántotta a kormányt, és a férfi a kerekek közé került, azt sem lehetett tudni, hogy túlélte-e egyáltalán, de szerencsére igen.

Kellenek nekünk ezek a hősök.

Kis kitérővel megmondom, miért. Sok-sok évvel ezelőtt történt, éppen ezért a részletekre nem emlékszem, valami olyasmi volt, hogy a hófúvásban rekedt egy busz, és a sofőrje órákig várta a hidegben, hogy valaki kimenekítse. Beszélgettünk erről a barátokkal – szinte nosztalgikus érzés, hogy az agresszor anno „csak” az időjárás volt, nem egy ártatlan emberek életére törő merénylő – , és érzelmektől fűtötten dicsértem, hogy igen, vannak még olyan sofőrök, akik semmilyen körülmények között nem hagyják el a járművüket, pedig hagyhatta volna a fenébe, és elgyalogolhatott volna a legközelebbi biztonságos pontig, nálunk nincsenek akkora távolságok, de a hivatástudat és a felelősség… Az egyik barátom rám nézett, és egyetlen mondattal a földre ültette a már-már éteri magasságokban járó gondolataimat: „Szerinted ki a fene vezette volna ki a buszt, ha a sofőr otthagyja?”.

Nos, igaz.

Ki a fene állította volna meg a kamiont, ha nem a lengyel sofőr? Mert azok, akiknek a dolguk lett volna, akik tudtak a terrorista létezéséről, előéletéről, sőt: a terveiről is, a meleg irodáikban ültek belegabalyodva a mindenféle szabályzatokba és előírásokba, és (fej)lövésük sem volt, hogy mit tehetnének. Vagy legalábbis semmi olyasmi nem jutott az eszükbe, amellyel a közvetlen veszélyt elháríthatták volna. Ha hihetünk az amerikai filmeknek (nem) és a kósza híreknek, a világ kisebb és nagyobb hatalmai rendelkeznek olyan apparátussal és felszereléssel, amikkel azt is látják, ha a dunyhádba dörrentesz, és ehhez még fegyver sem kell. Ezeknek a nagy erővel és sok-sok pénzzel kitömött szervezeteknek lenne a feladatuk, hogy a párizsi, nizzai, brüsszeli és berlini merényleteket megakadályozzák, nem beszélve a 911-ről.

De valahogy az istennek sem megy. És ahhoz, hogy ezzel szembesüljünk, nem is kell nagyon messzire menni, itt van Bőny meg a csalitosban fegyverrel grasszáló neonácik.

Nem a felemelkedett gondolatok miatt van nekünk szükségünk a lengyel kamionsofőrökre, hanem nagyon is földhözragadt okból: azért, hogy túléljük. Hogy a testükkel és az életükkel védjenek meg minket a ránk törő fenevadaktól. Ha már azok, akiknek ez lenne a dolguk, ezért képzik, alkalmazzák, fizetik őket, képtelenek a feladatuk ellátására.

Németországban most több tízezren kérik Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést a meggyilkolt lengyel sofőrnek, továbbá a GoFundMe nevű közösségi finanszírozási oldalon gyűjtést indított egy brit sofőr – bizonyos Dave Duncan – Urban családja számára, ahol négy nap alatt szűk tízezer adakozó már több mint 156 ezer fontot, azaz bő 56 millió forintnak megfelelő összeget dobott össze.

Én azt javaslom, ne sokat tűnődjön Gauck, és azt is, hogy keressék fel ezt a gyűjtőoldalt a német titkosszolgálat munkatársai is. Elég nagy hálával tartoznak ennek az embernek, illetve most már csak a családjának. Nem beszélve azokról, akik a berlini vásárban sétáltak egy békésnek tűnő decemberi napon.

FOTÓ INNEN

 

 

 

Szerző: IMHO
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: A nyerő program

Mostanság, hogy megindultak a pártalapítások, mondhatnám –csúcsra járatják őket, szezonja van a pártprogram készítésnek is. …