Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / A Sargentini-vitáról, avagy Hófehérke és a tízmillió elgyötört törpe

A Sargentini-vitáról, avagy Hófehérke és a tízmillió elgyötört törpe

Magyarország európai bírálóinak száma csökken, szövetségeseinek száma pedig nő – nyilatkozta Kocsis Máté a Magyar Időknek (MTI).

A dolgot persze így is lehet nézni, de ebben az esetben általában az ember egy rácsos ágy vendége és ápolók gyakorolnak kontrollt a megfelelő kalóriabevitel felett.

Senkivel úgy még nem beszéltek az EP-ben, mint Orbánnal tegnap. A közvetítést nézve az embert a szégyenérzet öntötte el, mert Orbán mégiscsak az országot képviseli, ha nem is a szó általa vélt értelmében, de azért. Tegnap nem volt jó magyarnak lenni, annyira élesek lettek a kontúrok a valóság és a populista demagógia között, hogy napszemüveg kellett az elviseléséhez. De amíg a képviselő urak és hölgyek este a saját ágyukban hajtották álomra a fejüket, a mienkbe olyan szinten vizeltek bele, hogy legkevésbé a fekvés esik jól benne.

Valójában a vita is értelmezhetetlen. A Sargentini-jelentés egy dolog, de ha azt akarják, hogy ne korlátolt aktakukacoknak nézzük a tisztelt házat, akkor tán ki kellene emelni a fejüket a s… … az abrakos vödörből, és mondjuk kettő, maximum három napon át elolvasni azt, ami pl. a magyar sajtóban és a róla elnevezett részében megy.

De persze tudjuk, a dolog nem a magyarokról szól – mint ahogy Orbán sem a magyarokat védi, noha szívesen bújik a hátuk mögé.

Akkor meg mit foglalkozunk ezzel az egésszel? Nagyjából mindenki leszar minket, megy a helyezkedés, választások satöbbi.

A vita során mégis kiderült, hogy jó páran vannak, akiket nem sikerült megvezetni a propagandával. Hogy ez jelent-e valamit a jövőnk szempontjából, kétséges, de legalább megvan az az érzésünk, hogy nem bolondultunk meg: amikor az embert manipulálják, sűrűn előfordul, hogy a dolog belefut önmaga hibáztatásába. Márpedig a kormány gátlás nélkül alkalmazza a manipulatív eszközöket, mint amikor Orbán, aki érezte, hogy csúszik kifele a szőnyeg, azt vetette oda, hogy a Néppártnak a libsik meg akarják mondani, mit csináljanak… Vagy Járóka Lívia, aki kétszer is szót kapott… Hogy Szájerről ne is beszéljünk, szerencsére, akkora bazinagy öngólt rúgott az ötpercezéssel, hogy (gól)öröm volt látni.

Kívülről egyszerűen hihetetlen volt ezt hallani, hiszen arról tanúskodott, hogy ez az ember, ezek az emberek nem mérték fel a környezet szellemi kapacitását, azt, hogy náluk sokkal nagyobb kaliberű politikusok veszik őket körbe, nem pedig a megszokott/megfélemlített/megvásárolt/bepalizott hallgatóságuk.

Ezek az EP-s fószerek átláttak a szitán. (Azok is, akik hősnek nevezték Orbánt, csak ők mást akarnak elérni.) És miközben Orbánék és szélsőjobb barátaik a demagógiát tolták kizárólag, mások véleményt mondtak –a sajátjukét, nyomokban a választóikét, és valljuk be, voltak közöttük egészen józan, földhözragadt felvetések.

És ez nem is abból a szempontból fontos, hogy hova voksolnak ma, hanem azért, mert sajnos tegnap nyilvánvaló lett az egész világ számára, hogy Magyarországot hülyék lakják, pár millió retardált törpe, akik Hófehérkének nézik a vasorrú bábát és azt hiszik magukról, hogy óriások. A legrosszabb viszont az, hogy mindezt bármiféle akadály vagy gátló tényező nélkül megtehetik.

Mert a  fiúk a bányában – Sargentini jelentés ide vagy oda – szakadatlanul dolgoznak.

 

 

 

Szerző: Sopánka
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …