Home / HÍR / A visegrádi kettes

A visegrádi kettes

A  Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap terjedelmes első oldalas elemzésében úgy véli: a visegrádi négyes “egyre inkább visegrádi kettessé változik, amelyben a csehek és a szlovákok a megértő partner szerepét játsszák, míg a lengyelek és a magyarok az EU renegátjainak számítanak”.

A visegrádi négyek közös pozíciója mindig addig volt megrendíthetetlen, amíg a német kancellár vagy a francia elnök nem nyúlt a telefonhoz, és nem tett visszautasíthatatlan ajánlatot valamelyik kiválasztott kormányfőnek. Pontosan így értelmezhetjük Emmanuel Macron ausztriai találkozóját “a keleti barbárokkal osztrák földön” – írta  a  napilap a francia elnök, az osztrák kancellár, valamint a cseh és a szlovák kormányfő szerdai salzburgi találkozójával kapcsolatban

Az újság úgy véli, a francia elnök felgyorsítja a V4 megosztását. Emmanuel Macron most úgy döntött, hogy “míg a csehekkel és a szlovákokkal még lehet beszélni, a lengyeleknek és a magyaroknak hátat fordított”. Salzburg után Macron Romániába és Bulgáriába látogat, míg “Magyarországot és Lengyelországot messze elkerüli” – fűzte hozzá a lap. A Lidové Noviny szerint bár a francia elnöki hivatal a dolgokat hivatalosan másképp magyarázza, egyik munkatársa a Reuters hírügynökségnek elárulta: Macron azokat az országokat akarja meglátogatni, amelyek fontosnak tartják európai betagozódásukat.

Magyarországot és Lengyelországot Macron az európai értékek aláásásával vádolja, és nem számítja ezen államok közé.

Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnöknek  hivatalosan ugyan felhatalmazásuk van az egész Visegrád nevében tárgyalni, do Fico már a múlt héten félretolta a V4-et, amikor kijelentette: politikája lényege Németország és Franciaország mellett az Európai Unió kemény magjához tartozni – tette hozzá az újság. Ficoéhoz hasonló lépést tervez minden jel szerint a cseh kormányfő is – írja a tekintélyes prágai napilap. A Lidové Noviny úgy értesült: Sobotka politikai üzletet ajánl fel a franciáknak. A csehek hajlandóak lesznek tárgyalásokat folytatni arról a francia javaslatról, hogy a külföldre kiküldött cseh alkalmazottak az ottaniakéval egyenlő bért kapjanak, ha Párizs nem fogja támogatni a kötelező menekültkvóták érvényességi idejének a meghosszabbítását. Az egyenlő bérek elfogadásával Csehország kimutatja, hogy közelebb van a Nyugathoz, mint a többi visegrádi ország, s számára a probléma marginális. Ezzel azonban “újabb éket ver a visegrádiak közé”. A

Az újság rámutat: míg 2015-ban mintegy 300 ezer lengyel dolgozott hazai szerződéssel a zsebében Nyugaton, addig a csehek közül csak mintegy 10 ezer.

Prága nagy sikernek tartaná, ha Macron a migránsok kérdését Salzburgban nem nyitná meg – mondta egy neve elhallgattatását kérő cseh diplomata a Lidové Novinynek.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ferenc pápa: aggasztó Európában az idegengyűlölet – a katolikusok között is

Aggodalmát fejezte ki az Európában tapasztalható intolerancia, diszkrimináció és idegengyűlölet miatt Ferenc pápa pénteken, hangsúlyozva, …