Home / HÍR / Aki mindig hiányzik

Aki mindig hiányzik

Andrassew Iván ma lenne 64 éves, ha tavaly januárban, ahogy a rákot a sajtóban nevezni illik “hosszan tartó, súlyos betegség után” nem hagyott volna itt minket. A Népszava publicisztikai rovatának örökös vezetője “lelépett”, maga után nemcsak fájó ürességet, egy széteső közösséget, a népes Andrassew famíliában keletkező pótolhatatlan űrt, gyermekeket, unokákat, de üres újság- és könyvoldalakat is hagyott. Ez egészen biztos. Mert Ivánnak lett volna – mint ahogy volt is – még mondanivalója.

Ő az, akit nem kell, de érdemes bemutatni. Andrassew Iván ugyanis volt hentes, méhész, tudományos segédmunkatárs, hírlapkézbesítő, mozgóárus, könyvtári segédmunkás, de az “álantik” bútorgyártástól kezdve, a gombászáson és gyógynövénytermesztésen át, egészen a minőségellenőrzésig mindenbe beletanult az írás mellett és helyett. Békére és kényelemre egyikben sem talált, hosszútávon legalábbis. Így maradt neki, jobb híján az újság- és könyvcsinálás, amiben persze minden ismeretét jól kamatoztathatta.

Azt írta, ami megtörtént vele. Alapítója volt az egyik első magyar bulvárlapnak, a Mai Napnak, később a Népszabadság munkatársa lett, de már akkor igyekezett megtanulni és terjeszteni – egyetemen is tanította – az internetes újságírást, amikor arra itthon még senki sem figyelt. Tudósította a Romániai Magyar Szót, műsort szerkesztett a Klubrádióban, állandó szerzője volt a Hócipőnek, írt novellákat, portré könyvet, írásai antológiákban szerepeltek, de önállóan is megjelentek – saját gondozásban.

Rendkívül sokoldalú és termékeny volt, amit a szakma is elismert. Megannyi rangos kitüntetéssel jutalmazták: megkapta a Táncsics Mihály-díjat, neki ítélték először a Fejtő Ferenc-díjat, volt Füst Milán-díja, Radnóti Miklós antirasszista díja, a Polgárjogi-díja, hogy a munkáját elismerő nívó-díjakról ne is beszéljünk.

Nem mintha Ivánt mindezek olyan nagyon érdekelték volna. Ő csak szeretett írni, mesélni, kiadni magából a fölháborodását, amit a nap minden órájában érezni volt képes társadalmi és/vagy emberi igazságtalanságok miatt. És józan realitással, tűpontos meglátásokkal, könyörtelen humorral, utánozhatatlan stílusban formált nyelvezettel adta elő ezeket.

Tette 2013 nyarától haláláig is, hiszen abban az évben a születésnapja már a kórházban érte: agy-, tüdő- és vesetumort állapítottak meg nála. De ő még írt másfél évet, tudósította a betegséget. Írt, s ezzel abba a kényelmes illúzióba ringatott minket, hogy noha fizikailag talán nincs benn az általa sokszor összefogott, megmentett szerkesztőségben, de majd visszatér, visszajön közénk.

Nem így lett. És ha minden szórakozottságát, mozgalmár-mániáját, ösztönös írásra noszogatását (persze a saját rovatába kívánta azokat az írásokat tőlünk) meg is bocsátom Andrassew Ivánnak, azt sokkal nehezebben tudnám, hogy magunkra hagyott bennünket. A Népszava szerkesztősége soha nem lehet ugyanaz nélküle.


Papad

A Népszava 2016. augusztus 31-én (szerdán), 18 órakor a Szent István parkban, a Fejtő-szobornál 107. születésnapja alkalmából immár hagyományosan megkoszorúzza tiszteletbeli főszerkesztője, Fejtő Ferenc szobrát, és átadja a „Papad”-ot is. A padot Andrassew Ivánról, a Népszava publicisztikai rovatának vezetőjéről, az első Fejtő-díjas íróról, újságíróról nevezik el. Andrassew Iván ezen a padon üldögélt, amikor már betegen eljött, hogy ott lehessen ő is a koszorúzáson.

Beszédet mond:

  • Molnár Gyula, az MSZP elnöke
  • Kocsis András Sándor, a szobor alkotója
  • Iványi Gábor, lelkész

Az eseményre a szervezők várnak minden barátot és családtagot!

Szerző: Népszava
Forrás: Népszava Online

Olvasta már?

Most akkor ki omlott össze?

A Jobbik elnöke szerint (is – huppa) összeomlott a Fidesz migrációs politikája. Vona Gábor hétfői …