Home / Módra Ildikó (oldal 3)

Módra Ildikó

Szijjártó ostobának nevezte Luxemburg külügyminiszterét

Jean Asselborn a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán azt mondta: “az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia”, és aktiválni kell a 7. cikkelyt. Szijjártó Péter erre reagálva ezeket közölte: Jean Asselborn a mostani nyilatkozatával minden határon túlment. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter “gyűlöli …

Megtekintés »

255 nemzetközi és nemzeti civilt szervezet tiltakozik a Stop Soros ellen

Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen. Hétfőn Berlinben közölt állásfoglalásukban felszólították az Országgyűlést, hogy utasítsa el a csomagot, és gondoskodjon a magyarországi civil szervezetek és emberi jogi aktivisták munkájának zavartalanságáról. Az Amnesty International németországi központjának …

Megtekintés »

Bűnözők ezreit szabadították ránk Orbánék

Nem maradhat következmények nélkül 5-6 ezer bűnöző befogadása – jelentette be Molnár Zsolt szocialista politikus, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke hétfő délelőtt, minderről a Sztárklikk tudósításában olvastunk. Molnár szerint nem maradhat következmények nélkül 5-6 ezer bűnöző befogadása, Pintér Sándornak pedig arra is választ kell adnia, milyen biztonsági kockázatot lát a 13 …

Megtekintés »

Átnevezték Mészáros Lőrinc (egyik) zászlóshajóját

VIRESOL Kft. néven működik tovább a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Visonta Projekt Kft – írja az Agrárszektor. A vállalat törzstőkéje 100 millió forint, amely 50-50 százalékban oszlik meg a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. és a tiszakécskei Duna Aszfalt Kft. között. Utóbbi cég tulajdonosa Szíjj László, aki több …

Megtekintés »

A Hajrá Magyarország! Párt tudatáig most jutott el, mik történtek a Honvéd Kórházban

A kőszegi illetőségű törpepárt tegnap adott ki egy közleményt. Azonnal mondjon  le a Honvéd Kórház vezetése! A Hajrá Magyarország Párt megdöbbenéssel és kénytelenül vette tudomásul, hogy emberek sorra halnak meg a Honvéd Kórház sürgősségi ügyeletén fura és megdöbbentő módon. Ez tarthatatlan állapot. A Hajrá Magyarország Párt szerint minden emberélet drága, …

Megtekintés »

Szele Tamás: A becsüs

Kérem, én már kezdem kissé unni ezt a helyzetet. Orbán Viktor hosszú ideje monoton rendszerességgel felértékeli az évet, mint egy országos méretű becsüs, én a rá következő reggelen kiértékelem a beszédét, és így dolgozunk már együtt annyi, de annyi éve… ő mondja a marhaságokat, én röhögök rajta, csináljunk már valami …

Megtekintés »

Nem ér zaklatni az állampolgárokat az aláírásgyűjtő ívekkel

Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket. Az áprilisi országgyűlési választáson jelöltként indulni szándékozóknak 500 érvényes támogató aláírást kell összegyűjteniük. A pártoknak, jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodáknál kell igényelniük az ajánlóíveket. Az igényléseket már leadhatták korábban is, a választási irodák azonban csak hétfő …

Megtekintés »

Andy Vajnának szervez bulit az új amerikai-magyar filmes “laza szervezet” Los Angelesben

A magyarországi filmes alkotók amerikai kapcsolatteremtését segítő filmes társaság alakult Kaliforniában – tájékoztatta Bunyik Béla*, a Los Angeles-i magyar filmfesztivál alapító elnök-igazgatója vasárnap az MTI-t. A társaságot Bunyik Béla hívta életre, Hungarian American Film-Theater Society (Magyar-Amerikai Filmszínházi Társaság) néven. Tagjai a magyar film- és színházi élet jeles képviselői, valamint az …

Megtekintés »