Home / HÍR / Az egység hiánya – Nemzetközi sajtószemle

Az egység hiánya – Nemzetközi sajtószemle

The Washington Post

A lap „Ki támogatja Trumpot Jeruzsálem kérdésében” című cikkében a kérdésre azt a választ adja: Európa iszlámellenes politikusai. Netanjahu brüsszeli látogatásán úgy tűnt, hogy csak egy csekély politikai hatalommal bíró, iszlámellenes európai politikusok tarka-barka csapata támogatná Trump döntését – írta a lap, és ezek között Milos Zeman cseh elnököt, a hollandiai szélsőjobboldali Geert Wilderst, Heinz-Christian Strachét, az Osztrák Szabadságpárt vezetőjét, ismertette a felsoroltak reagálásait, majd politikai befolyásukat elemezte. Megállapította: minden spekuláció ellenére egyetlen hivatalban lévő kormány sem mondta, hogy követi az Egyesült Államokat és áttelepíti nagykövetségét Jeruzsálembe. „Orbán Viktor magyar kormányfő ugyan a múlt héten megakadályozta egy tervezett EU-nyilakozat elfogadását, amely bírálta Trump döntését, de hétfőn már azt mondta, Magyarország nem helyezi át diplomáciai képviseletét” – írta a lap. Egy izraeli közszolgálati adó múlt héten ugyan azt mondta, hogy Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke azt üzente, hogy át akarja helyezni nagykövetségét, de Duterte szóvivője és az ottani külügyminisztérium nem kívánt erről nyilatkozni. Netanjahu a múlt héten azt mondta, kapcsolatban áll több állam vezetőivel, „akik szintén elismerik majd Jeruzsálemet fővárosnak”, és megtörténhet, hogy néhány ország előbb helyezi át nagykövetségét, mint az Egyesült Államok. Mogherini hétfőn közölte vele, hogy ilyesmit egyetlen európai állam vezetője sem tervez. Az Izraelben lévő mind a 86 nagykövetség Telavivban van, Jeruzsálemben csupán kisebb számú konzulátus működik. A Trump-kormányzat tisztségviselői azt mondták, remélik, hogy a követség áthelyezése 3-4 év alatt végbemehet, de Daniel Shapiro, aki Obama elnök alatt Washington izraeli nagykövete volt, azt mondta: az áttelepítés logisztikai problémák miatt 5-10 évig is eltarthat.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2017/12/11/who-supports-trump-on-jerusalem-europes-anti-islam-politicians/?utm_term=.44087a06091a

 

Süddeutsche Zeitung

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy megleckéztesse az Európai Uniót, mert az nem képes összehozni egy közös tervet. Nagy kár, mert az uniónak egészen más szerepet kellene betöltenie a közel-keleti konfliktusban – írta kommentárjában a német liberális lap. Netanjahu nem csupán országa miniszterelnöke, hanem külügyminisztere is, és nem a diplomáciai szóvirágairól híres. De Párizsba és Brüsszelbe indulása előtti nyilatkozata túlmegy a szokásoson, és támadás: kettős mérce alkalmazásával vádolta az Európai Uniót. „Hallok hangokat, amelyek bírálják Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését, de olyanokat nem hallok, amelyek elítélnék az Izrael elleni uszításokat, vagy a rakétatámadásokat. Nem fogom elfogadni ezt az álszentséget. Mint az ilyen fontos fórumokon mindig, félelem nélkül lés emelt fővel fogom prezentálni Izrael igazságát” – jelentette ki. Senki nem számított arra, hogy Netanjahu Trump döntése után majd szerényen lép fel Európában. Már a Brüsszelbe szóló meghívást is – amely 22 éve az első egy izraeli kormányfő számára -, a diplomáciai szokásoktól és protokolloktól eltérően szerezte meg: Litvániával hívatta meg magát a 28 külügyminiszter reggelijére, és ezt az izraeli parlamentben jelentette be. Mintegy lerohanta Federica Mogherinit, aki emiatt Mahmud Abbaszt is meghívta 2018-ra. Az eljárás mutatja, hogyan működik Netanjahu, és hogyan tud immár negyedszerre változó koalíciós partnerekkel és sok engedménnyel hatalmon maradni. Az amerikai döntés Jeruzsálemről Netanjahu legnagyobb trükkje, elismerést szerez neki honfitársai között, akkor is, ha szombaton újra ezrek tüntetnek Telavivban a korrupció és Netanjahu ellen. A fővárosról szóló döntés kérdésében még politikai ellenfelei sem bírálják. Izrael igazsága, ahogyan azt Netanjahu akarja prezentálni, olyan látásmód, amely csekély teret hagy a differenciálásnak, amint ez a közösségi médiában is látható. Aki Izraelt bírálja, vagy nem ért egyet a fővárossal kapcsolatos döntéssel, az az antiszemitizmus vádjával kerül szembe.

Netanjahu azért is léphet így fel Európában, mert az európaiak nem egységesek abban, hogyan kezeljék az izraeliek és palesztinok témáját. Magyarország megakadályozta az EU közös állásfoglalást a Trump-döntéssel kapcsolatban. Mogherini kénytelken volt a nyilatkozatot saját neve alatt kiadni. Csehországot éppen hogy csak vissza lehetett tartani attól, hogy csatlakozzon Trump döntéséhez, és áthelyezze nagykövetségét. Ezzel az EU gyengíti önmagát a nemzetközi porondon, és annál is inkább a Közel-Keleten. Emmanuel Macron francia elnök ugyan megpróbálkozott közvetítőként a libanoni válságban, de ez francia szóló volt, nem európai akció. Pedig a közel-keleti béketárgyalásokban egykor aktív európaiak számára nyílnak esélyek. Barack Obama idején az amerikai elnökre hagyták a témát, és ez most megbosszulja magát. Az amerikaiak már nem tájékoztatják, és az izraeliek nem veszik komolyan Európát. A palesztinok úgy érzik, csalódtak Európában és az arab világban. Mivel a palesztinok az Egyesült Államokat érthető okokból nem fogadják már el semleges közvetítőnek, szerepet vállalhatna az EU. Ehhez azonban közös terv szükséges, ilyen pedig nem létezik. Amíg az európaiak még ezt sem tudják összehozni, elég erősnek érezheti magát egy olyan valaki, mint Netanjahu, hogy támadja őket, és rámutasson az egység hiányára – írta a szerző.

http://www.sueddeutsche.de/politik/konflikt-um-jerusalem-netanjahu-fuehrt-die-eu-vor-1.3785883

 

Handelsblatt

Az EU-bizottság a jövő héten újra megvitatja a lengyel igazságügyi reformot, de nem valószínű, hogy megvonnák a szavazati jogot Varsótól. A bizottság azt követően szándékozik újra napirendre tűzni a jogállamiság kérdését, hogy a lengyel parlament elfogadta a vonatkozó jogszabályt. Egy szóvivő hétfőn közölte, hogy Jean-Claude Juncker tűzte napirendre a lengyel kérdést. A varsói alsóház az éles kül- és belföldi tiltakozások ellenére pénteken két igazságüggyel kapcsolatos jogszabályt fogadott el, és a bírálók az igazságügy függetlenségét féltik. Az aggodalmat pénteken megerősítette a Velencei Bizottság, az EU alkotmányjogi tanácsadó testülete is. A jogállamiság elveinek esetleges megsértése miatt az EU bizottsága már tavaly januárban eljárást indított Varsó ellen, és azóta egyre nyomatékosabb jelzéseket küld, de ez nem tartotta vissza a lengyel kormányt az igazságügyi reform elfogadásától. A további lépés a 7. cikkely szerinti eljárás lehetne, előtte pedig a tagállamok négyötöde állapíthatná meg a jogállamiság elveinek megértését. Ezt követően – az érintett ország kivételével – az összes tagállam mondhatná ki konszenzussal, hogy valóban fennáll az elvek „súlyos és tartós” megsértése. Magyarország azonban már bejelentette, hogy ez ellen fog szavazni. E második lépés híján nem érvényesíthetők a 7. cikkelyben foglalt szankciók sem, vagyis nem vonható meg Varsótól a szavazati jog

http://www.handelsblatt.com/politik/international/polen-auf-der-tagesordnung-eu-kommission-beraet-erneut-ueber-polnische-justizreform/20697038.html

 

Politico

Mateusz Morawiecki leendő új lengyel miniszterelnök első interjújában, amelyet egy katolikus tévéállomásnak adott, és amely pénteken került műsorra, „aljas fenyegetésekkel” vádolta az Európai Uniót, és azt ígérte, hogy a kormány elveszi a pénzt a maffiáktól és a népnek adja”. Azt mondta, pártja, a PiS jóváhagyásától függően kedden fogja kérni a parlament hozzájárulását kinevezéséhez, és hozzátette, „szinte azonos” marad a kormány a távozó Beata Szydlo kormányával. „Az Európai Unióhoz tartozunk, de át akarjuk alakítani, újra keresztényé akarjuk tenni” – mondta egyebek között. A Szydlo-Morawiecki váltást a négy éves periódus közepén személyesen Jaroslaw Kaczynski vitte keresztül a PiS-ben mutatkozó, szokatlanul éles tiltakozás ellenére. Az előre felvett interjút alig két órával Morawiecki hivatalos jelölésének elhangzása után sugározta a Telewizja Trwam, amelynek soha nem volt 1 százaléknál nagyobb a nézettsége. Nézői a PiS eltökélt támogatói közül kerülnek ki. Morawiecki kivasalt bankár, nélkülözi Szydlo közvetlenségét, és nagy szüksége van arra, hogy növelje népszerűségét a PiS szavazóinak körében. Az interjúban, amelyben a riporter egy pap volt, Morawiecki kijelentette: számára az a legfontosabb, hogy az Úr elég erőt adjon neki Lengyelország szolgálásához. „Lengyelországot erős, hatékony állammá építjük, de olyanná, amely univerzális és keresztény értékeken nyugszik. Ezeket az értékeket megvédjük, akárcsak egyedülállóságunkat, a szekularizálódás, a fogyasztói társadalom és az értékek hiányának sajnálatos háttere előtt, amely ma Nyugat-Európában uralkodik” – mondta egyebek között. A Politico szerint az az interjú egy további részében, amely nem került adásba, de amelyet a Radio Maryja katolikus rádió közölt honapján, Morawiecki kijelentette: „teljesen hazug és abszurd minden olyan állítás”, amely szerint a PiS ki akarná vezetni Lengyelországot az Európai Unióból, és azt is leszögezte, hogy nem siet bevezetni az eurót jelen állapotában, amikor problémák vannak a közös valutával.

https://www.politico.eu/article/mateusz-morawieck-incoming-polish-pm-we-wont-bow-to-nasty-threats/

 

News.am

Ramil Safarovot, a Magyarországról Bakunak átadott, gyilkost alezredessé léptették elő – adta hírül az örmény hírportál azerbajdzsáni forrásokra hivatkozva.

https://news.am/eng/news/425779.html

 

Der Standard

Az osztrák liberális lap is teljes terjedelemben közölte Soros György levelét a magyar kormány „hazug kampányának kudarcáról”.

http://derstandard.at/2000070026657/Orbans-Luegenkampagne-ist-gescheitert

 

(A DK sajtóválogatása)

Szerző: hj
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Még nem repül a Bálna

A Fővárosi Közgyűlés szerdán felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert, hogy tárgyaljon a kormánnyal a Bálna Budapest …