Home / HÍR / Berlin “félreérthetetlenül” kifejezte aggályait a Stop Sorossal kapcsolatban

Berlin “félreérthetetlenül” kifejezte aggályait a Stop Sorossal kapcsolatban

Hogy ez egészen pontosan mit takar,, arról nem szól a hír, de a lényeg az, hogy a német szövetségi kormány szerint aggályos a “Stop Soros” elnevezésű törvényjavaslat.

Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civiltársadalmi szervezetek munkáját. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette, hogy az aggályokat “félreérthetetlenül” kifejezésre juttatta a magyar kormány előtt.

Hangsúlyozta, hogy akár valamilyen oktatási projektről, akár a szociálisan rászorulók támogatásáról, a menekültek vagy a nemzeti kisebbségek ügyéről van szó, “a demokrácia abból él, hogy az emberek kiállnak meggyőződésük mellett”.

Michael Roth nyilatkozata szerint az Európai Unió a négy közös alapszabadság tiszteletére és védelmére kötelez, határokon innen és túl.

A politikus hozzátette: “csak egy élő és kritikus civil társadalommal tudjuk fenntartani az értékek közös Európáját”.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Cserpes Tamás: Revízió a lábszag ellen

Ezzel az alkotmány-revízióval, illetve kényszeres alaptörvény módosítgatással, a jó fene se tudja mi a keresztneve, …