Home / HÍR / HÍR – KÜLFÖLD (oldal 197)

HÍR – KÜLFÖLD

“Kidobhatják” Magyarországot az EU-ból?

Ha egy ország nem tiszteli az Európai Unió közösségi szabályait és jogrendszerét, akkor “kidobható” a közösségből – ezt még csütörtök este, azaz a kétnapos EU-csúcs kezdetén mondta a CNBC üzleti hírtelevíziónak az Európai Parlament elnöke. Martin Schulz azonban hozzátette: nem szeretne elhamarkodott véleményt alkotni, meg kell várni a szükséges jogi …

Megtekintés »

Kultúrbotrány Strasbourgban Vidnyánszky körül

A Strasbourgi Nemzeti Színház a magyar kulturális élet sokszínűsége, a művészeti, kifejezési szabadság védelmében kiadott közleményével egyidejűleg visszamondta Vidnyánszky Attila és az általa képviselt Kaposvári Egyetem kurzusának meghívását. Mire Vidnyánszky visszamondta két beregszászi előadásának meghívását. A nemrégen egyértelműen és felvállaltan politikai döntéssel a Nemzeti Színház igazgatójává kinevezett rendező két – …

Megtekintés »

Szélsőségesek Pozsonyban: pedig a vízágyú is előállt…

Kitértek az ellentüntetők elől a neonácik: eljutottak Jozef Tiso Márton-temetői sírjához. Alojz Hlina képviselőt előállította a rendőrség. Majd 100 főből állt az a csoport, amelyik meg szerette volna akadályozni a Jozef Tiso sírjához meghirdetett újfasiszta menetet. A szélsőségesek tegnap 14:00 órakor találkoztak a köztársasági elnök palotájánál, az egykori Grassalkovich kastélynál, …

Megtekintés »

Ponta március 15-i üzenete: nem lehet közöttünk kard

“A két nemzet ügyét nem a kardnak, a háborúnak, hanem a békés együttélésnek kell eldöntenie” – áll Victor Ponta március 15-i üdvözletében. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az 1848-as forradalomban az erdélyi románok és magyarok nem álltak a barikád egyazon oldalán, de a forradalmak elfojtása után ma is érvényes közös …

Megtekintés »

Hlina mint Bruce Willis

Állítólag verekedés volt a szlovák parlamentben. Alojz Hlina független képviselő három smeres képviselőt vert meg. Az Egyszerű Emberek volt képviselője szerint azonban önvédelemről volt szó, őt támadták meg a smeres honatyák. Az esetről Anton Martvoò (Smer) képviselő beszélt a sajtónak, azt azonban nem árulta el, hogy kik a sértett képviselők. …

Megtekintés »

“Ez itt Európa új mini diktátora, Orbán Viktor” – riport egy osztrák tévében Magyarországról

Egy osztrák tévécsatorna “Magyarország mini diktátora sokkolja Európát” címmel közölt riportot a magyar alkotmány negyedik módosításáról és Orbán Viktorról kedden. A riport szerint Magyarországon “ijesztő váltás történik a demokráciából a diktatúrába”. A Puls4 nevű osztrák tévécsatorna kedd esti műsorában Magyarországról közöltek riportot. A műsorvezető a következőkkel konferálta fel a 2 …

Megtekintés »

Már Erzsébet királynő is tájékozódik a magyar helyzetről

A negyedik alkotmány-módosítás a diplomáciában is nagy port kavart: Kövér Lászlót nem fogadja a bajor parlament keresztényszociális elnöke, Angela Merkel közös sajtótájékoztatóján Áder Jánossal kifejtette aggodalmát a kormány lépéseivel kapcsolatban, Erzsébet királynő három ország (Mali, Fehéroroszország és Magyarország) nagyköveteit fogadta audienciáján, ahol külön elbeszélgetett Jonathan Knott magyarországi nagykövettel és végül …

Megtekintés »

“Bosszúállás és kicsinyesség” Újabb bírálat Orbánéknak

Szerdán is jelentős figyelmet szentelt a német, a svájci, a belga és a cseh sajtó a hétfői magyar alkotmánymódosításnak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lapban A Magyarország barátai is című írás szerzője kifejtette: fájhat Orbán Viktornak, hogy jó barátok is eltávolodnak tőle. Ugyanakkor nem kell minden kritikus, …

Megtekintés »

Elítélik a hajléktalanok megbélyegzését

Tiltakozik a Magyarországon élő hajléktalan emberek kriminalizációja ellen a Hajléktalansággal Foglalkozó Nemzeti Szervezetek Európai Szövetsége (FEANTSA). A FEANTSA tagjai aggodalmukat fejezik ki a magyar kormány azon erőfeszítései miatt, hogy azokat a hajléktalan embereket, akik nem találnak szállást, bírsággal és szabadságvesztéssel büntessék. Az elmúlt két év során a kormányzat szisztematikusan támadja …

Megtekintés »

Heteken belül elkészülhet az EB elemzése a magyar alkotmányról

Az EB játssza a vezető szerepet az aggályok tisztázásában, körülbelül tíz ügyben veszik górcső alá az alkotmánymódosításokat, de közben kerülni akarják az ügy túlpolitizálását. Heteken belül elkészülhet az Európai Bizottság az alaptörvény-módosítások vizsgálatával – tudtuk meg bizottsági forrásból. Pedig kedden Olivier Bailly, a bizottság szóvivője nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal …

Megtekintés »