Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI (oldal 736)

HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI

Lehet két miniszteri biztossal több?

Két új miniszteri biztost nevezett ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – olvasható a Hivatalos Értesítő kedden megjelent számában. Miniszteri biztos lett – december 31-éig – Gyetvai Árpád, aki a PPP-konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával kapcsolatos feladatokért felelős. A biztosnak javaslatot kell tennie a beruházások kiváltási sorrendjére, az egyes …

Megtekintés »

A Saul fiát is bemutatják a Torontói Filmfesztiválon

Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező Jake Gyllenhaal és Naomi Watts főszereplésével készült Demolition című romantikus drámájával nyílik szeptemberben a 40. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál – jelentették be kedden a szervezők, ismertetve a filmmustra programját, amelynek Special Presentations szekciójában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is műsorra tűzik. Az auschwitzi koncentrációs táborban …

Megtekintés »

Menekülteket szállítottak a Lászlóba tegnap este

Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba a  ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról – tájékoztatta a Migration Aid az MTI-t szerda hajnalban. A közlemény szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak. A szervezet értesítette a helyzetről mentőszolgálatot, a helyszínre érkező orvosok pedig …

Megtekintés »

Ma az a nap van, amikor nem fenyegeti bezárás az Örökmozgót

Nem fenyegeti bezárás az Örökmozgó mozit – adta hírül közleményben a Budapest Film Zrt. A mozit üzemeltető Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) korábban közleményt adott ki, miszerint az eddigi általa fizetett bérleti díj kétszeresét ajánlotta fel a Budapest Film Zrt.-nek a filmszínház további működtetésére, a cég azonban annak hétszeresét kérte …

Megtekintés »

Szétosztották a maradvány milliókat

A múlt évi költségvetés kötelezettségvállalással terhelt maradványainak, illetve a kötelezettségvállalással terhelt, de időközben meghiúsulás miatt kötelezettségvállalással nem terheltté vált költségvetési maradványok felhasználásáról döntött a kormány – az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványokból az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 212 millió, a Miniszterelnökség …

Megtekintés »

Azbeszt után ciánt és higanyt vittek volna Várpalotára

Ellenzi a Mal Zrt. várpalotai hulladéklerakójának bővítési terveit a város polgármestere, aki erről kedden tájékoztatta az MTI-t. A cég felszámolóbiztosa kedd délután a bővítési kérelem visszavonását jelentette be. Talabér Márta (Fidesz-KDNP) polgármester azt MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: megdöbbenve értesült arról, hogy a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. bővíteni …

Megtekintés »

MODEM–ügy: Rendőrségi feljelentést sürget a DK

A DK debreceni elnöke hétfőn felszólította Papp László (Fidesz-KDNP) polgármestert, hogy haladéktalanul tegyen feljelentést hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központból eltűnt képek ügyében. Az önkormányzat szerint folyik a nyomozás, “újabb feljelentést ugyanabban az ügyben nem szükséges tenni”. Varga Zoltán DK-s önkormányzati képviselő a …

Megtekintés »

A barackmag

–  Államtitkár úr. Ne haragudjon, kérem. Csak egy pillanatra zavarnám. –   Igen? Mondja csak. Szívesen válaszolok. –  Mi a véleménye az ön cége által forgalomba hozott barackmagokról? – Miféle barackmagokról beszél nekem itt? Lát nálam eladó barackmagot? –  Bocsásson meg, államtitkár úr. Nem konkrétan itt. A cége forgalmazza. Nem az …

Megtekintés »

Csehország rendőröket ajánlott fel Magyarországnak

Csehország azzal szeretne segíteni Ausztriának a migrációs hullám kezelésében, hogy rendőröket küldene a magyar-szerb határ védelmének megerősítésére – közölte ki Milan Chovanec cseh belügyminiszter hétfőn a dél-morvaországi Mikulovban, miután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszterrel tárgyalt. Chovanec szerint Csehország rendőröket, megfelelő műszaki felszerelést és pénzt ajánlott fel erre a célra Magyarországnak. A …

Megtekintés »

43 éves magyar ezredes lett a NATO pentagoni összekötő tisztje

Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője. A washingtoni posztot júliustól betöltő összekötő tiszt az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy e rendkívül nagy presztízsű beosztást eddig csak befolyásos nagy nemzetek katonái, például franciák, britek töltötték be. Porkoláb Imre azt mondta, megbízatása a Magyar Honvédség …

Megtekintés »