Home / KIEMELÉS TŐLÜNK (oldal 159)

KIEMELÉS TŐLÜNK

A művirágáruslány férjhez megy

Mi lesz velünk, nagymama? – pityeredett el sámliján ülve a már kimondottan hideg estében sokadszor Lujza, és megtörölte állandóan szivárgó orrát. Ettől a gyakorta ismételt mozdulattól ugyan fiatal, de a koravénség minden kínját hordozó arca még különösebb képet mutatott. Ajkai fölött vörös duzzanat ült orr helyett, bánattól iszamos szemében lágy, …

Megtekintés »

Öblözet, avagy hózik

Hajnalban a homo hungaricus kinézett az ablakon, és csodálkozó üzemmódba kapcsolt az agya, hogy jé, nincsen március, mégis esik a hó. Úgy elszokott már ettől, mint Pintér Olajos Sándor, aki tavaly novemberben gondolta utoljára, hogy másmilyen halmazállapotú csapadék is létezik a langyos esőn kívül, és akkor férfiasan meg is gyakorlatoztatta …

Megtekintés »

Sándor vagyok

Nem elég hülyének lenni, annak is kell látszani, ez, uraim és hölgyeim, minden életbölcsesség foglalata. A klasszikusok sorsát járja Lendvai Ildikó örökbecsű gondolata, amely abból az időből származik, amikor lassan mondta, hogy mindenki értse. Az eredeti opusz ekképp hangzott: Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Mivel a jelenleg …

Megtekintés »

VV Viki csokija

Este tíz óra volt tegnap, amikor a tisztelt ház tisztességtelen lakói visszavonhatatlanul lementek kutyába, a felemelő nap utolsó napirendi pontjaként ugyanis ekkor kellett dönteni az országgyűlésről szóló törvényről. Ehhez módosító is érkezett, amely lehetővé tette, hogy a képviselők a hivataltól kapott benzinkártyájukkal fizethessék ki azt az útdíj matricát, amelyet pár …

Megtekintés »

Eltűnt az ország pizsamája

Közvetlenül a rendszerváltás után a népek még hittek a rájuk szakadt szabadság erejében, és amikor átvágta őket a friss, ropogós hatalom, szinte elemi erővel zúdultak az utcára és az utakra. Olyat tehettek, mint előtte negyven évig nem, beleszólhattak a sorsukba, legalábbis azt hitték. Huszonöt év múlva másképp heverészik a lány, …

Megtekintés »

Vizeletszagú ország

Sziddhárta Gótama Sákja, közismertebb nevén Buddha volt azon az igen frappáns véleményen, hogy őt nem érdekli a világ legszebb hercegnője sem, mert nyaktól derékig úgyis tele van vizelettel és ürülékkel. Azt mindig is tudtuk, hogy a Fidesz ezt az elfajzott gondolkodást – amely azért fajsúlyosabb dolgokat is tartalmaz, ha belemerül …

Megtekintés »

Sötétség reggel, este – Fidesz-tempó Szombathelyen

A Magyarországon regnáló rezsim Szombathelyre kihelyezett egysége végleg lebukott, kimutatva odvas fogát. Olyan napot (hétfőt) prezentált a választópolgárok számára, amely bízvást nevezhető történelminek, ebben a városban ugyanis ilyen látványos ganéság eddig még nem fordult elő, pedig láttunk már ezt-azt. Csakúgy, mint szerte az országban, itt is minden csak hatalomtechnika a …

Megtekintés »

A gyerekek pénzét is ellopták

Most épp tízmillió forint tűnt el olyan pénzből, amelyet gyerekek gyűjtöttek gyerekeknek. Holott zsiványok közt elég erősen él egynéhány tabu, jelesül, hogy szegényektől és gyerekektől nem lopunk, de a böcsületes kurzusnak immár ezt a határt is sikerült átlépnie. A 2010-ben történt kolontári vörösiszap-ömlés után az iskolás gyermekek között szervezett “százforintos” …

Megtekintés »

A nagy zárva tartás

Isten nevében, meg különben is azért, mert csak, a se nem keresztény, se nem demokrata, népinek meg egyáltalán nem nevezhető, amúgy fideszes csatolmánya nélkül nem létező KDNP a vasárnapi vásárlástól félti a magyar lelket, és ezért törvényileg tiltaná be azt. Nem mindenhol, de a nyugati multikban feltétlenül. Most ezt bírták …

Megtekintés »