Home / VÉLEMÉNY (oldal 20)

VÉLEMÉNY

Esztergomozik a Fidesz politológusa

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint nincs országos jelentősége a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester – választásnak, az önkormányzati időközi választásokat mindig a helyi viszonyok és politikai események befolyásolják. Deák Dániel hétfőn az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok “önbecsapásának” nevezte, hogy ebből a választásból igyekeznek az országgyűlésire stratégiát alkotni, hiszen …

Megtekintés »

Mozgósítás! A békemenet visszavág

Hódmezővásárhely minden szinten akkorát csapott a lecsóba, hogy még az alvósejtek is rémülten ugrottak ki az ágyukból. Legott szívhez szóló üzenetet küldtek híveiknek: Hódmezővásárhelyen reményt kaptak, most elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! Gyülekező március 15-én délben a Bem szobornál, onnan …

Megtekintés »

Szele Tamás: Sárga Császár, Vörös Császár

Kérem, egy napra Hódmezővásárhely lett Magyarország fókuszpontja, mindenki oda figyelt, mindenki tudja, mi történt ott és azt is, hogyan fogja ez befolyásolni az országgyűlési választásokat, illetve tudni senki sem tudja, de mindenki tudni véli – engedtessék meg nekem, hogy a tízmillió választási szakértő országában és most más hírekkel foglalkozzak. Meglehet, …

Megtekintés »

Bocsánatot kérek, Hódmezővásárhely!

Ezúton nyilvánosan is megkövetem a hódmezővásárhelyieket az alábbi, ugyan szűk társaságban tett, de elítélő kijelentéseim miatt. Úgysem mennek el szavazni. Mentségemre (vagy további vesszőfutásomra) legyen mondva, állításomat a bulinegyedes népszavazásra alapoztam, amely azt mutatta meg, hogy az emberek pont leszarják, hogy mi van szűkebb pátriájukban. Azt pedig, hogy érvényes lesz …

Megtekintés »

Rezeda: Kiröhögve

A Kr. utáni. 1938-ik év kajla őszén Neville Chamberlain, brit miniszterelnök Münchenből megérkezvén kiszállt a repülőjéből, és egy gyűrött papírdarabot lobogtatva büszkén jelentette ki ott, mindjárt Hestonban, hogy Németország és Anglia között most már soha a büdös életben nem lehet háború. Egy év múlva potyogtak a bombák Londonra, és semmit …

Megtekintés »

Szele Tamás: Tisztánlátók

Kérem, ha jönnék a Gangesz partjáról, hol álmodoztam a déli verőn, az lenne a baj. Meg ha nem a Gangesz partjáról jönnék, akkor az. A lényeg, hogy eltakarja előlünk a valóságot Maja fátyla, a látszatok elkápráztatják szemünket és nem látjuk meg a Valóság ragyogását, miszerint Tiborcz. Vagy Soros. Vagy valami …

Megtekintés »

Bártfai Imre: Én leszek Soros!

Épp, miután kikerültek az új, éppen aktuális Soros-plakátok (ez hányadik generáció is, a harmadik?) a külföldi főnökömmel beszélgettem. Kint az ablak előtt ott vicsorgott kék háttérben Belzebúb, minden magyarok ellensége. – Ha az én országomban tennének ki egy ilyen plakátot valakivel, hogy ő mindenért a felelős, én repülőgépre szállnék és …

Megtekintés »

Szele Tamás: Választási malacságok

És őrültségek, valamint attrakciók, természetesen, hölgyeim és uraim, újból a választási cirkuszból tudósítunk, mely – megjósolhatom – mindannyiunk agyára fog menni, és még a voksolás lezajlása előtt gumiszobává alakul. De lássuk, miről számolhatunk be ma a kupola alól, lovon és trapézon, védőháló nélkül? Először az enyhébb sokk következik: az, amiben …

Megtekintés »

Szele Tamás: Paleolit skorpiópörkölt

Kérem, választási kampány van, és elvben ugyan az elején volnánk, de a jelek szerint hirtelen mélyül: már a harmadik napon szájig ér a… hm… propaganda. Nehéz időszak a választónak, még nehezebb a sajtómunkásnak, ugyanis ha egyik vagy másik pártról rosszat írunk, azzal óhatatlanul és akaratlanul is az ellenfeleit segítjük. Olyan …

Megtekintés »