Home / VÉLEMÉNY (oldal 3)

VÉLEMÉNY

Csak egy gondolat a mai Orbán-interjúból…

Az illegális migráció szervezése nemzetbiztonsági érdekeket sértő bűncselekménynek számít, ezért a magyar államnak kötelessége fellépni ezzel szemben, meg kell tiltani, szankcionálni kell ezt a tevékenységet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a “Stop Soros” törvénycsomagról szólva. Az ehhez kapcsolódó alkotmánymódosítási javaslatról pedig úgy …

Megtekintés »

A szurikáták végnapjai

Nem igazán követtem az ívet, amit a szurikáta-ügy leírt, tehát nem tudom, hogy most a “je suis szurikáta” állásponttól a koncoljuk fel a gyereket megközelítésen keresztül a gyermeknevelés aktuális kérdéséig hova is jutottunk. A hosszú hétvége tapasztalatai azt mutatják, hogy istentelenül sok bunkó felnőtt van, akik saját korlátaik miatt nem …

Megtekintés »

Mint keresztény, kikérem magamnak Kozma atya pünkösdi üzenetét

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett – mondta Kozma Imre,  a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a köztévé esti műsorában. Eddig OK. Hangsúlyozta, hogy a lélek megfogyatkozása nem csupán Európa és Magyarország, hanem az egész világ gondja, lelketlen világban pedig lehetetlen emberként élni. …

Megtekintés »

Ardamica Zorán: A legügyesebb spermium

0 Annak örülhetünk, hogy a Híd elvi kérdésként kezeli Kotlebáék abortuszőrület-javaslatának elutasítását, mert Kotleba pártja szalonképtelen. Mondjuk, láthattuk már a Híd mindenkit békességben összehidaló elnökét keresztény családtámogatásként prezentált, kirekesztő tömegrendezvényen, tehát elképzelhető, hogy rezeg a léc, és ez mégsem annyira elvi kérdés, mint pragmatikus, de ne hasogassuk a szőrszálat. -illusztráció- …

Megtekintés »

Kiszámoltuk, mennyibe kerül 1 km út Hajdú-Biharban

Összesen 76,4 kilométer utat újítanak fel az idén Hajdú-Biharban – jelentették be a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságán pénteken tartott sajtótájékoztatón, Debrecenben. Tasi Sándor, a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke arról tájékoztatott, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében 3,2 milliárd forint áll rendelkezésre a 4-5 számjegyű megyei utak felújítására. …

Megtekintés »

Szele Tamás: Magyar mozaik

A részletekben lakik az igazság, mondta valamelyik okos ember, vagy Colombo, vagy Stendhal, de az sincs kizárva, hogy a kocsmáros Zoli, és amilyen igaza volt. Tulajdonképpen ez az egész ország egy nagy mozaik, apró cserepekből összerakva, mert már annyiszor tört össze és ragasztották meg, hogy már csak mozaiknak nevezhető: lássunk …

Megtekintés »

Szele Tamás: A kislány és a Raptorok

A kislány hisztériás rohamot kapott, összetépte selyem zsebkendőjét, földhöz verte magát és most ott visítozik, míg nem hoznak neki egy pohár vizet, amit vagy ráöntenek, vagy megitatják vele, mindkét megoldás jó. A hisztériás kislányt Kim Dzsongunnak hívják, és aki azt hiszi, hogy a most kialakult helyzet szimpla érzelemkitörés, az nagyobbat …

Megtekintés »

Szele Tamás: Asztaltáncoltatás

Kérem, nem lettem spiritiszta, de megtaláltam a módját, hogyan gazdagodnak meg egész államok asztaltáncoltatásból. Sok jóra ugyan nem fog vezetni Irán most elkezdett zsarolási kísérlete, bár Észak-Koreának sikerült – viszont tény, hogy ez a két állam felismerte, hogyan lehet kihasználni a világ mostani állapotát anyagilag. Szép, tiszta szélhámosság. Ügyes. Én …

Megtekintés »

Szele Tamás: Spekuláció

Kérem, ma könnyű dolgunk lesz, ugyanis olyasmiről van szó, aminek a valóságtartalmáról az életben nem fogunk meggyőződni. Marad a tiszta spekuláció, a merengés a romkocsmában és a következtetések láncolata. Tehát kérném is ezt az írásfélét gondolatkísérletnek nevezni – mármint, abban az értelemben, hogy megkísérlek gondolkodni. Tudom, nem áll jól. Egyszóval, …

Megtekintés »

Szele Tamás: Királyi Nonpluszultra

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, jó hírrel kell kezdenem: Orbán Viktor megint nagypapa lesz. Ami azért jó, mert én egy ideje attól tartottam, hogy miniszterelnök, de nem, inkább nagypapa. Ja, bocsánat, most jött a hírnök: miniszterelnök is lesz. Sőt, már be is iktatták, beszédet is mondott, szóval megette a fene, …

Megtekintés »