Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY – BELPOLITIKA (oldal 239)

VÉLEMÉNY – BELPOLITIKA

â€oPárthatáskörbe” zárt ország

Ami 2010 óta történik hazánkban, arról még sokat fognak írni és beszélni – most még ott tartunk, hogy éppen megáll – ahogy az idő – az ész… Ilyen otromba párturalom, mint most, nagyon régen nem volt. Ennyi inkompetens hülye, elvadult eszelős, gyomorforgatóan jellemtelen alak nagyon régen nem “szolgálta a közt”… …

Megtekintés »

Hájas lúdtalpasok

Hoffmann Rózsa szerint “alulképzett újságírók” korábban “csacsi kérdéseket tettek fel neki”, ezért nagyon óvatosan fogalmazok. A minden tudást és erkölcsöt megtestesítő Államtitkár Asszony azt is mondta: “…eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek”. Ennek a mindennapi testnevelés órák bevezetésével vége. Hogy alulképzettségemet palástoljam, az interneten megkerestem a lúdtalp leírását. Ebből kiderül, hogy …

Megtekintés »

A blődli

A Fórum rovat arra való, hogy minden jellemző és szalonképes vélemény megjelenjen benne, bármit gondolunk róla. Szummer Csaba azt a jellemző tévképzetet terjesztette elő ott szalonképesen, hogy a liberális értelmiséget nem érdekli a rasszizmus, a faji előítéletek társadalmi okai és a mögöttük álló tények. Ennek épp az ellenkezője az igaz, …

Megtekintés »

ONNAN NÉZVE: Höhaha

Mivé dagad még az egyetemisták lázadása, nem tudjuk. Az mindenesetre biztos, hogy a HaHát egy amerikai kampányszervezet készíti föl az Orbán-kormány elleni támadásra. Ezt kissé butuskán azonnal be is ismerték, nyilván büszkék rá. Az azért többünket érdekelne, ki pénzeli a Hallgatói Hálózat amerikai szakemberekkel létrehozott kormányellenes gyorstalpalóját. Gondolom, nem saját …

Megtekintés »

Csak semmi viccet, kérem, mi jobbosok vagyunk!

Beszopta szépen a Magyar Nemzet a HaHa poénját. Hiába, nem erősségük a szkepszis. Körmendy Zsuzsanna hótt komolyan nekiállt elemezgetni, következik-e abból valami, ha Orbán Viktor egyszer megsimogatta az egyik aktivista fejét. Szakmai ártalom: amúgy is az a dolguk, hogy a legképtelenebb tündérmeséket is igazságként kezeljék. A hívőt eleve könnyű hackelni, …

Megtekintés »

Lehet-e más?

A hétvégi kongresszusa után pártszakadásig jutó LMP sorsa kulcsfontosságú lehet a 2016-ban esedékes magyarországi választások kimenetelével kapcsolatban. Van azonban még valami, ami fontossá teszi ezt az eseményt: ez pedig a párt nevében szereplő állítás (“Lehet más a politika!”) valóságtartalmának próbája. Az LMP megalakulásakor létező igényt elégített ki. Alapítói kevés kivételtől …

Megtekintés »

Ha én Rózsa volnék…

Ha én Rózsa volnék, sohasem lobognék. Nem tanítanék, hanem tanulnék. Alanyi jogon és nem középiskolás fokon. Például történelmet. Szívesen vállalok neki és közkollégáinak kurzust, természetesen nem tandíjért, hanem költségtérítésért. És elmesélnék nekik egy történetet, lassan, hogy értsék. 1968. január 8-án a franciaországi Nanterre-be (Párizs egyik külvárosa) látogatott François Missoffe, az …

Megtekintés »

Mobil a boci csokiban

Lukács Csaba mesél: egy demokrata dikta-túrái Miért éppen őt kereste meg a csepeli élve eltemetések egyetlen túlélője, hogyan jutott be egy tortával a bolíviai börtönbe Toásó Elődhöz, és egyáltalán mi hajtja, hogy mindezeket végigcsinálja. Lukács Csaba újságíró olyan helyekre jutott el eddig élete során, ahova csak úgy nem lehet újságírói …

Megtekintés »

Csodálkozom

Csodálkozom, hogy a választók többsége még mindig nem vette észre, mire megy ki pártunk és kormányunk heves imádata a határon túli magyarok iránt. Csodálkozom, milyen sokan hiszik még mindig, hogy az ő érdekükben alakítják politikájukat. Pedig ha valahol, hát a szlovák vagy az erdélyi választásokba való beavatkozásban pőrén lelepleződött álságos …

Megtekintés »