Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY – GAZDASÁG (oldal 10)

VÉLEMÉNY – GAZDASÁG

Termelnek, spekulálnak

Szabadrúgás Jó is, hogy a miniszterelnök legutóbb Szolnokon járt gyáravatáson, így legalább megint kifejthette közgazdasági alapvetését, miszerint „aki termel, talpon marad, aki spekulál, elbukik”. A legjobbkor mondta. Itt van ez a nemzeti trafikpályázat, visszafogott elemzők szerint az állami földhaszonbérlet-pályázatok után a legnagyobb csalás a kormányváltás óta, de annyira, hogy most …

Megtekintés »

Földsánc

Nem bír az állam a kajászói gazdaközösséggel, melynek tagjai nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a falu határában meghirdetett négyszáz hektár termőföldből nem jutott nekik egy marékkal sem. Pár gazdáról van szó, akik már a bérletpályázatok őszi kihirdetése után földfedezték, hogy az egyik nyertes jó kétezer aranykoronával többet kapott a lehetséges …

Megtekintés »

Indokolatlanul magas bankhitelek Magyarországon

A devizahitelekért és a forinthitelekért is indokolatlanul magas törlesztőrészleteket kértek a bankok – állítják szakértők. Egy a Magyar Nemzeti Bank által készített tanulmány már korábban arra figyelmeztetett, hogy túlságosan magasak a frankhitelek kamatai, de a törlesztőrészletek azóta sem tértek vissza az indokolt szintre – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. …

Megtekintés »

Üveggyöngyjáték

Röviden jó, bővebben rossz – ezt lehet mondani a stratégiai szerződésekről, amelyekből már vagy húszat kötött a kormány, most épp a LEGO-val. Szép dolog a szövetségkötés, a kooperáció. Mindenki ad valamit, és összességében mégis mindenki sokkal jobban jár. Ez a stratégiai partnerségi szövetségekre is igaz, amelyeket a kormány köt különböző …

Megtekintés »

A magyar csoda ideje

Végszükségben jön a csodavárás. Ha a bajból látszólag nincs kiút, az igazán egyszerűen gondolkodók rendszerint messiásra fogadnak. Mindegy, ki és hogyan, csak segítsen valaki, de legalább mondjon olyant, aminek hallatán lehet hinni a csodában. Orbán Viktor kormányzásának harmadik évében Magyarországon el is jött a csoda ideje.  A csodatevő szerepére pedig …

Megtekintés »

Ángyán és a zöldek

„Ez a maffiahálózat kinézte magának a földet mint erőforrást, és a politika segíti őket abban, hogy hozzáférjenek, ennek pedig katasztrofális következményei lesznek”– Ángyán József a spekuláns nagytőkésekről, a családi gazdálkodók háttérbe szorításáról, az összefogás szükségességéről. A Környezet- és Természetvédő Szervezetek 23. Országos Találkozójának állásfoglalása a földbirtokpolitikáról. A legnagyobb érdeklődés a …

Megtekintés »

Rezsicsökkentés CBA-módra

Hatásos fegyver lapul a kormány zsebében, hogy tovább csökkentsék a magyarok kiadásait. Megszövegeztük a nevükben, már csak alá kell írniuk. Miért ne tennék? Tisztelt vásárlóink! Önök bizonyára tudják, hogy üzletláncunk régóta teljes mellszélességgel Orbán Viktor, illetve a 2010-ben felállt Nemzeti Ügyek Kormánya mellett áll. Tudják azt is, hogy ez a …

Megtekintés »

Zoób Kati államosítása

A hollandok nem azt csinálták, hogy kiválasztottak egy másodvonalbéli csókost, rázúdítottak egy szabad szemmel is jól kivehető összeget, hogy ugyan, Van Dógom, hozd már létre a holland dizájnt, hanem az ágazatot támogatták, függetlenül attól, hogy ki csinálta a holland miniszterelnök feleségének a kiskabátját. Lévai Anikó asszisztenciájával az állam betársult divatüzletbe, …

Megtekintés »

Magyar csoda

Széles Gábor – magyar üzletember, számos kitüntetés, díj és cím birtokosa, az Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa, nem mellesleg elkötelezett Békemenet-szervező – a napokban jó hírrel állt elő. Közösségi oldalán jelentette be, küszöbön a csoda. „Van egy álmom… most említem először. Most már egy ideje csak dolgozunk rajta… …

Megtekintés »

Összeomolhat Magyarország

Ha a magyar kormány és a jegybank folytatja erősen unortodox politikáját, akkor rövid időn belül összeomolhat az ország finanszírozása – állítja a Danske Bank elemzője. Orbán Viktor magyar miniszterelnök vissza akarja szorítani a külföldi bankok magyarországi jelenlétét, egyre mélyülő összeütközésbe került az Európai Unióval, és öt hónapos csúcsra lökte az …

Megtekintés »