Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNYY – KÜLFÖLD (oldal 4)

VÉLEMÉNYY – KÜLFÖLD

Cserpes Tamás: Kié legyen Európa?

Az Európai Unió jelenleg eléggé gyámoltalan és kiszolgáltatott állapotban van, mondhatni: nincs valami jó bőrben. Maga a Nyugat ezzel szemben nem néz ki rosszul. Még mindig dőzsöl és vígan él, miközben lágyan szól a jazz. Ha a Nyugat – a közkeletű vélekedés szerint – hanyatlana, akkor ágrólszakadt amerikaiak, angolok, németek, …

Megtekintés »

Cserpes Tamás: Szakadárok

“Orbán szerint fel kell tenni a kérdést, hogy ezzel ki bízta meg az európai vezetőket. Hogy ki bízta meg őket azzal, hogy más kultúrájú emberek ilyen tömegét szállítsa be Európába. Szerinte nyilvánvalóan senki, így a demokráciához kell fordulni ezzel az árulással szemben, és el kell érni, hogy az európai polgárok …

Megtekintés »

Komondi Gábor: Varsó általában elesik

Aztán mindig más földeket ér. Múltkor is, 1993-ban, amely időkre már nem is emlékezik az ember – azaz nincs az a pont, és mégis van, illetőleg volt – a Szolidaritás Szakszervezet megbuktatta saját kormányát. Akkor az előrehozott őszi választásokon fényes győzelmet arattak a posztkommunista szociáldemokraták, a jobboldal zöme pedig be …

Megtekintés »

Szele Tamás: Kánkán és híd

Most okos elemzés kéne következzen, tényekre és megbízható információkra alapozva, Arisztotelész kristálytiszta logikájával, tézissel, antitézissel és szintézissel, némi optimizmussal és sok realizmussal, pár poénnal – de legfeljebb holnap írom meg. Holnap is lesz mit elemezni. Elemezni mindig van mit, legrosszabb esetben a remanens radioaktivitást is lehet. Csak azt nem tudom, …

Megtekintés »

Müncheni prófécia

Ha jóslásból kéne megélnem manapság, bizony felkopna az állam: tudvalévő, hogy ennek a mesterségnek alaptétele, miszerint halált, rosszat, betegséget és házastársi hűtlenséget elárulni tilos a kliensnek, bármit is mutasson a képlete, mert nem fog neki örülni. Márpedig akármilyen alaposan is vizslatom a közeljövő várható eseményeit, semmi jót nem tudok prognosztizálni. …

Megtekintés »

Damaszkusz folyói

Az úgy van, hogy felébredsz, és már megint elaludtál. Már megint később van, meg kell főzni a kávét, a macskák összetörték, amit eddig épségben hagytak és nagyon nem akarod meghallgatni a híreket. Meg fogod. Nem vagy katona, még kelet-kutatónak is amatőr vagy, de nyilván szinte az ujjadon számolod az esélyeket, …

Megtekintés »

Der Spiegel: Magyarországi menekültkáosz – Üdvözléskultúra á la Guantanamo

A Der Spiegel című német politikai hetilap online kiadásában Keno Verseck fotókkal és videóval illusztrált cikkét közölte „Magyarországi menekültkáosz – Üdvözléskultúra á la Guantanamo” címmel.  Három méter magas kerítés, rajta felül NATO-szögesdrót, mögötte fegyveres őrök és készenléti rendőrök harci felszerelésben. Ez az első kör. Itt állnak autók és buszok, barakkok …

Megtekintés »

Ardamica Zorán: A sok-sok gyűlölködővel volna jó “foglalkozni”

Igen örvendetes hír, hogy végre az MKP is foglalkozik (pardon, nem „foglalkozik”, csak elítéli) egy olyan, a párthoz erősen köthető személy (volt államtitkár, járási elnökségi tag) szélsőséges megnyilatkozásával, amely – bár most lépett át látványosan egy határt – korábban ugyancsak sokszor mondott vagy írt európai demokráciában pártfüggetlenül is vállalhatatlan dolgokat. Fotó: wordpress.com …

Megtekintés »

Nyemcov a betonon

Akárhogy alakul a nyomozás a Nyemcov-ügyben, az orosz hatalmi törésvonalak víz alatti részeiből most sok minden előbukkanhat. Egy ideig párhuzamosan mozognak majd a különböző feltevések. Már egy nappal a merénylet után is volt rögtön négy a piacon. Talán megtudhatunk majd egyet s mást mini-összeesküvésekről, nemszeretlekekről, féltékenységekről. Sokan mondják majd erre-arra, …

Megtekintés »