Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY – KULTÚRA (oldal 20)

VÉLEMÉNY – KULTÚRA

A kultúra jövője a fesztiválokon van

FÉLSZIGET 2013 bemutatja: Emir Kusturica Bár nem vagyok olyan jó zenész, mint filmrendező, inkább zenész szeretnék lenni – mondta arra a kérdésre, hogy ha kénytelen lenne csak egyet választani, melyik lenne az. Az általunk napkoncertjének kikiáltott fellépés után jött sajtótájékoztatóra Emir Kusturica, kissé fáradtan, de még feldobva, hogy kivételesen a …

Megtekintés »

A Szivar

1983 nyarán, tehát épp 30 évvel ezelőtt, a kádári szocializmus utolsó évtizedében, amikor a peresztrojkának még szelíd hullámai sem borzolták a pártközpontisták langy pocsolyáját, másfajta hullámok kerültek veszélybe. A legendás lakihegyi rádió adótorony lebontására, fölrobbantására készültek a – cseh zmrzlina (fagylalt) szó kimondhatóságához hasonló nehézségű -, prtmig elnevezésű intézmény (a …

Megtekintés »

Elcseszett szabaccság

Kezdem azzal, hogy Demszky Gábor könyve nagy-nagy csalódást okozott számomra. Talán – ez nehezen lenne tagadható – az én személyes várakozásom, elvárásom volt felfokozott az Elveszett szabadsággal kapcsolatban, ám a saját készülékemben lévő hibán túl, a kiindulópont tisztázásának, a mozgékony, rugalmas struktúrának, az emlékleltáron túlmutató összegzés üzenetének a hiánya és …

Megtekintés »

Kertész Imre: “hamarosan belehalok…”

… a nagyon is polgári Parkinsonba” A Felszámolás volt az utolsó regénye és a Luisa Zielinskinek adott nyilatkozata volt az utolsó interjú, amelyet életében adott – jelentette ki Kertész Imre az Egyesült Államokban megjelenő The Paris Review című irodalmi folyóirat legújabb számában. “Olyan valaki vagyok, aki mindezt túlélte, látta Gorgó …

Megtekintés »

A FESZ nyílt levele Balog Zoltán miniszternek

A Független Előadó-művészeti Szövetség Balog Zoltán miniszternek szóló nyílt levelét Alföldi Róbert olvasta fel a Nemzeti Színház 2013.06.30.-i sajtótájékoztatóján: Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr, Június 1-jén a kormányzó FIDESZ-KDNP mellett nyíltan elkötelezett Hír TV „P8” című műsorában Csermely Péterés Gajdics Ottó társaságában Ön az állami kultúrafinanszírozás kérdéséről, azon belül is kiemelten a független előadók helyzetéről diskurált. Ön …

Megtekintés »

Talált, süllyedt – így búcsúzott a Nemzeti

A Nemzeti Színház társulata gálaesttel búcsúzott el a közönségtől. A műsorra nem sikerült bejutnunk, a Bajor Gizi parkban összegyűlt hatalmas tömegben tekintettünk meg a műsort, a színház előtti óriáskivetítőn. Az a baj a búcsúgálákkal, hogy a szervezőknek nincs gyakorlatuk benne. Pedig ha lenne, el lehetne kerülni az olyan fiaskókat, mint …

Megtekintés »

Csáki Judit: Sötét

Amikor tegnap (vö. szombat – huppaszerk.) este ráborult a sötétség a Nemzeti színpadára a Mephisto utolsó előadásának utolsó jelenete után, nemcsak egy színházra borult sötétség. Fölösleges végigsorolni, pláne indokolva, mi mindenre még, hiszen tudjuk; inkább gyorsan elmondom, mintegy magamat is biztatva, hogy nem volt még olyan, hogy ne jött volna …

Megtekintés »

Nekrológ Alföldi Róbert Nemzetijéhez

Alig akad ma színházi ember, aki az egyértelműen tarthatatlan kultúrpolitikai ügyek elleni akciókra válogatás nélkül igent mond. Alföldi mindig, minden akcióra bólintott, benne van. Holott személyesen egyik ügy sem érintette. Nem a saját székének biztonsága volt az első. (Pedig az, ugye, rendesen ingott.) Ez a magatartás ma: kivételes. Mit lehet …

Megtekintés »

„Úgy hívlak: amore” – film-nem-ajánló

Már megint bedőltem egy hülye reklámnak, pedig már nem vagyok mai csirke. Csak annyira mondták, hogy ez milyen könnyű, kacagtató, nyári és olasz film, hogy elvonszoltam a pasit, lásson világot. Na most az, hogy négyen voltunk a nagyvetítőben az Urániában, már jelent valamit. Az összes többi szék el nem foglalójának …

Megtekintés »

Mellet és puncit szigorúan tilos

Nagy Kriszta cenzúrázott kiállítása Pornográfiára és istengyalázásra hivatkozva cenzúrázták Nagy Kriszta Tereskova kiállítását a Kiscelli Múzeumban. Utánajártunk, mi történt, és kifaggattuk a méltatlan elbánásban részesített művészt is. Cenzúrázták Nagy Kriszta Tereskova június 13-án a Kiscelli Múzeumban megnyílt kiállítását. Pornográfiára és istengyalázásra hivatkozva az utolsó pillanatban szedték le a már kész …

Megtekintés »