Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Cs. Kádár Péter: A titokzatos MILF

Cs. Kádár Péter: A titokzatos MILF

Hát a fene se ért titeket, én mondom! Most mit vagytok úgy kiakadva a Molnár Zsoltra, aki a minap még az MSZP árulója volt, tegnap óta meg mellszélesség? Elhagyta a laptopját? Elhagyta. És? Meg is írta a Magyar Idők című aktuális hírharsona. Igaz, hogy Zsolt még áprilisban felejtette a repülőgépen a cuccost, de az internet korában igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy minden lassabb lett. Különösen az információ áramlása. Régen minden jobb volt.

A hitelességéről nevezetes Magyar Idők feltételezése szerint a laptopon nemzetbiztonságilag fontos, titkos adatok is lehettek. Értitek? Lehettek. Ezenkívül lehettek rajta – leírni is alig merem – ujjlenyomatok is. És pont esetleg Molnár Zsolt ujjlenyomatai. Sőt, ezek például sokkal biztosabban lehettek rajta, mint nemzetbiztonságilag titkos filék.

De most tényleg! Ti még sosem hagytatok el semmit? Az égvilágon soha, semmit, ami sorsfordító lehetett volna az életetekben? Mert én bizony – megmondom az őszintét – elhagytam. S megragadom az alkalmat, hogy a nyilvánosság elé tárja az alábbi, minden apró részletében olyannyira igaz történetet, hogy a Magyar Idők kismiska ehhez képest.

Az úgy volt, hogy a diplomaosztó ünnepség után, 41 évvel ezelőtt, 23 éves koromban, egyenest a Magyar Tenger irányába vezetett az utunk néhány évfolyamtársammal együtt. Ragyogott a nap, kékellett az ég, kéjesen fodrozódtak a hűs habok, midőn megláttam Őt a füredi mólón.

Ismeritek azt a fajta milfet úgy 39 és 48 között, aki már picinyég nem éppen karcsú, de csak tüzetes tanulmányozással fedezhető föl, hogy réteges a hasa. Tudjátok, az a fajta, aki a fiatal férfi őserejét komoly mesterségbeli tudást használva elegyíti a tapasztalt nő mohóságával.

Amikor megláttam, fekete napszemüveget viselt, narancssárga bikinit hordott, és az egyik vállán halványkék frottír himbálózott hányavetin. Ez utóbbi harmonizált a sötétzöld strandpapucsával, amely finom ízlésre utal, nem a tünékeny divat eszetlen követésére. Megjegyzem, bár a történet szempontjából nincs jelentősége, csak a hitelesség kedvéért, hogy rajtam két számmal nagyobb, barna-fehér fecskenadrág lifegett. Őneki a magasságát utólag 150 – 190 cm közé becsülöm, inkább valamelyik határérték közelében.

Az említett textíliák később, a sátramba vonulásunk után, már nem voltak rajta, ám a szemének színét a sötétség miatt nem tudtam megállapítani. Az viszont teljességgel biztos, hogy nem volt beretvált, mert ez a baromság csak évtizedek múlva terjedt el.

Együttlétünk beteljesedésére sajnálatos módon csupán ez a felejthetetlen éjszaka szolgált, mert a lánynak reggel Pestre kellett utaznia. Ezért még a hajnal pirkadása előtt kiosont a sátorból, kezembe nyomva egy papírt, melyen a fővárosi telefonszáma állt – lévén akkor még nem volt mobil.

Ó, én balga! Én tökkelütött semmirekellő! Én, én, én! Igen, ostorozhatnám magam még sokáig, mert a néhány óra múltán tomboló vihar közben úgy szedtem a sátorfámat, hogy a papírnak s ezzel együtt életem reményének nyoma veszett. Örökre.

Kérem, hogy aki a leírás alapján felismeri a hölgyet, és netán találkozna vele, mondja meg neki, hogy szerfölött röstellem a dolgot, de nem kell félnie, nem akarom föltépni a lassan behegedt sebeket.

A Magyar Időknek sincs félnivalója; bármikor megjelentethet orbitális baromságokat.

Szerző: Cs. Kádár Péter
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ferenc pápa: aggasztó Európában az idegengyűlölet – a katolikusok között is

Aggodalmát fejezte ki az Európában tapasztalható intolerancia, diszkrimináció és idegengyűlölet miatt Ferenc pápa pénteken, hangsúlyozva, …