Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Cs. Kádár Péter: Mi a baj a Magyar Tudományos Akadémiával?

Cs. Kádár Péter: Mi a baj a Magyar Tudományos Akadémiával?

Ha erre a kérdésre nem valami anyázós választ akarunk kapni, mert az már megvan, egy korábbi kérdést kell feltennünk: Mi a baj a magyar tudománnyal? Ez a kérdés óhatatlanul provokálja azt a kérdést is, hogy mi a baj a magyar tudósokkal? És persze mindezeket megelőzően, azt a kérdést kell tisztáznunk, hogy mi is az a tudomány?

Ez utóbbi kérdésre látszólag egyszerű a válasz, pedig valójában nagyon is attól függ, hogy melyik korszakban és kitől kérdezzük. Az európai (pontosabban, a zsidó-görög-keresztény) kultúrkörben a tudomány a valóság megismerésének egyik eszköze. (A másik eszköz a művészet.) Ráadásul, ebben a kultúrkörben nagyon szigorú feltételei vannak annak, hogy valamilyen felfedezést a tudomány részének tekintsünk, legalábbis, az adott korban. Az első feltétel a kíváncsiság: Miért van úgy a világ? tehát nem az a kérdés, hogy milyen a világ (az még nem tudományos kérdés), hanem az, hogy miért olyan? Hogyan lehet, hogy ugyan laposnak látjuk a Földet, mégis, körbe lehet hajózni?

A tudománnyal foglalkozók – nevezzük őket tudósoknak – elképzeléseket, hipotéziseket dolgoznak ki a „miért van úgy”-ra. Ilyen elképzelés lehet pl., hogy azért lehet körbe hajózni a Földet, mert elnézték az irányt. Vagy, hogy azért, mert a kaptány csalt. Vagy, hogy azért, mert létezhet olyan erő, ami visszafordítja a hajót. Vagy, hogy azért – és ez a legelképesztőbb feltételezés –, mert a Föld nem lapos.

A tudományos gondolkodás következő szakaszában számos – és lehetőleg megismételhető – vizsgálat folyik annak érdekében, hogy valamelyik hipotézis bizonyított legyen. Annak is feltételei vannak, hogy mikor számít egy hipotézis bizonyítottnak. Ennek ellenére előfordul, hogy valamilyen feltételezést véletlenül vagy szándékosan bizonyítanak rosszul, de ez előbb-utóbb kiderül.

Ez azonban még nem elég. Elég akkor lesz, ha kiderül, hogy a világ nemcsak egyetlen esetben, hanem gyakran ugyanazért olyan, amilyen. Sőt, azt is megmondjuk, hogy milyen feltételek esetén ugyanolyan. Ekkor nevezzük a tudományos felfedezést törvénynek, törvényszerűségnek.

Hurrá! Most már tudjuk, hogy adott esetben miért olyan a világ, amilyen, de ez mire jó? Nos, van úgy, hogy úgy érezzük, a tudásszomj kielégítésén kívül – legalábbis egyelőre – semmire. De ez nem igaz. Minden tudás jó valamire, például arra, hogy a különböző tudások következtében valami olyan derül ki, amire nem is voltunk kíváncsiak.

Amiről eddig volt szó, az az elméleti tudományos kutatás, amit másképp alapkutatásnak hívunk. Az alkalmazott kutatásnak más célja van, másképp is kérdez. Azt kérdezi a tudós ilyenkor, hogy ha van valami probléma, akkor e probléma megoldására a már ismert elméletek közül melyeket hívhatjuk segítségül? Ez egészen eltérő szemlélet, egészen másfajta tudósi hozzáállást is igényel. Ráadásul, míg egy elméleti kutatást nem tekintünk tudományos értelemben kudarcnak, ha nem találunk választ a „Miért olyan a világ”-ra, mert majd megfejtik azt az utódaink, az alkalmazott kutatás viszont bizony, eredménytelen, ha nem leli meg a kívánt alkalmazáshoz szükséges elméleteket. Pedig lehet, hogy csak azért nem, mert még nincs ilyen elmélet.

Azt azért gyorsan hozzá kell tenni, hogy bizonyos kérdések csak bizonyos társadalmi-fejlettségi szinten merülnek föl. Az, hogy a gázok miért úgy viselkednek, ahogy, akkor lett igazán kérdés, amikor a kapitalizmus igényelte a gépesített, nagyüzemi iparosítást. A termelőeszközök forradalmai mindig egybeestek jelentős társadalmi változásokkal. A konkrét esetben a gázok viselkedése vezetett a gőzgép feltalálásához. a gőzgép feltalálása azonban sem az alap-, sem az alkalmazott kutatások végterméke, hanem a műszaki tudományé, amit úgy definiálhatnánk, hogy az alkalmazott tudományok alkalmazása.

Régebben, sok-sok száz évvel ezelőtt, a tudományos ismeretszerzésnek nem voltak szervezetei. Annak érdekében, hogy a tudományos kutatások eredményesebbek lehessenek, magas szintű testületeket hoztak létre. Az egyes nemzetek legfelsőbb szintű testületei a tudományos akadémiák.

Az első jelentős tudományos akadémia az itáliai Accademia dei Lincei (1602) volt, ezt követte az angol Királyi Társaság (Royal Society 1662), a francia Académie des Sciences (1666), a Spanyol Királyi Akadémiát 1712-ben alapították. Oroszországban Nagy Péter cár 1724 ben, Szentpéterváron hozta létre a Cári Akadémiát. Ezek bizony nagyon zárt, feudális jellegű akadémiák voltak, nem is volt az adott korban és a társadalmi fejlettség szintjén más.

A Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István alapította 1825-ben. Az MTA 1949-ben átvette a Szovjet Tudományos Akadémia modelljét: a tudományirányítás legfőbb állami szerve lett. Fokozatosan kutatóintézeti hálózat épült ki körülötte. Nem is akármilyen színvonalú! Ugyanakkor az MTA meglehetősen arisztokratikus szervezet. A szervezeti felépítése, működése a feudalizmus idejéből származik. Mondhatni, olyan klub, amelybe nagyon nehéz bekerülni: az akadémikusok titkos szavazáson választják ki a klub újabb tagjait, majd a klub szabályos államigazgatási jogosítványokat kap, ami a nyugati világban már sehol sem létezik.

A klub tagjai, valamilyen isteni kiválasztottságot éreznek, s ebből az következik, hogy a magyar tudósok többsége semmilyen formában sem érintkezik az általa lenézett néppel. Mintha a nép fölött állnának. S itt eljutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy mi a baj a magyar tudománnyal és a magyar tudósokkal? Nem az, hogy nincsenek magyar tudományos eredmények. Nem az, hogy nincsenek kiváló tudósaink. Hanem az, hogy a magyar tudomány eredményeiről, tudósaink munkásságáról csak elvétve szerzünk tudomást. Így nemcsak azt nem tudjuk – esetleg, persze, ha értünk hozzá – megítélni, hogy van-e szükség az éppen folyó kutatásokra, amiket végeznek, hanem azt se tudjuk, mit lehetne megítélni – esetleg, persze, ha értünk hozzá –, vagy adott és sok esetben minek kéne örülni még akkor is, ha nem annyira értünk hozzá.

Tudósaink és a magyar tudomány szervezete tehát az MTA megalakulása óta, de különösen az elmúlt évtizedekben nem tesz eleget annak a követelménynek, hogy a nemzet egészének tudását gyarapítsa, hogy ismereteket – a legújabb ismereteket – terjessze, nemcsak középiskolás fokon ugyan, de különböző csatornákon keresztül minden fokon, a legkülönbözőbb formákban.

A modern tudomány megértéséhez sok idő és tanulás kell. Abban az országban, ahol a tudatlansággal hencegni menő, csak akkor várhatja a tudomány és a tudósok világa, hogy amikor szétverni akarják őket és intézményeiket, érdemben melléjük tudjunk állni, ha nemcsak vészhelyzetben próbálnak kitárulkozni, hanem folyamatosan, a nagyúri gőg nélkül tartják velünk a kapcsolatot.

Nem tudhatjuk, hogy az alap- és alkalmazott kutatásaikat mikor és mire tudjuk majd használni. Ám ha reménykedünk abban, hogy hazánk egyszer talán kikerül az összeszerelő üzemek és szemétdombok szerepköréből, nagyon is sok mindenre. Hogy mi is tudjuk, miért olyan a világ, amilyen, s hogy ez a tudás mi mindenre jó.

Szerző: Cs. Kádár Péter
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Orbán Viktor ma este Montenegróban vacsorál

Kedden Podgoricában megbeszélést folytat Dusko Markovic miniszterelnökkel és Ivan Brajovic parlamenti elnökkel, majd Milo Djukanovic, …