Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY - TÁRSADALOM / Cseh Borbála: Hideg zuhany

Cseh Borbála: Hideg zuhany

Ma tartotta az év utolsó tüntetését a Tanítanék mozgalom. Ismertették a Civil Közoktatási Platform javaslatait, értelmes beszédeket tartottak kiváló tanárok a dermesztő hidegben is összegyülekezett tanároknak, szülőknek, ápolóknak és a kirendelt hatósági személyeknek, akik látható érdeklődéssel figyelték az elhangzottakat, nem lévén dolguk a renden viselkedő maroknyi emberrel.

Tömegnek legföljebb akkor számít ennyi ember, ha előttünk állnak a sorban – a Kossuth téren maradt még hely, bőven. Ünnepek előtt vagyunk, az iskola még javában tart, este fél hatkor a tanárok épphogy végeztek, mire bekecmeregnek busszal, metróval a Belvárosba, már régen vége az egésznek. Aki ott volt, képviselőként jelent meg. Ők nemcsak ismerik, nemcsak tanítják Berzsenyi: A magyarokhoz című versét, hanem a gyakorlatban is megvalósítják:

„Nem félek….. Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

Ma éppen öt éve volt, hogy hazánk köztársasági államformáját elhallgató akkoriban hivatalban lévő államelnöke,  Doktor Schmitt Pál aláírta a 2011.CXC. törvényt, amely  a Nemzeti Köznevelésről  szól, s így kezdődik:

  1. A törvény célja és alapelvei
  2. § (1) A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás.

(2) A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja. A köznevelés egészét a tudás, az igazságosság, a rend, a szabadság, a méltányosság, a szolidaritás erkölcsi és szellemi értékei, az egyenlő bánásmód, valamint a fenntartható fejlődésre és az egészséges életmódra nevelés határozzák meg. A köznevelés egyetemlegesen szolgálja a közjót és a mások jogait tiszteletben tartó egyéni célokat.

Öt év után láthatunk egy teljesen szétvert állami oktatást, amelyben a teljes központosítás január elsejétől úgy megy végbe, hogy amelyik önkormányzat nem adja szépszerével az iskoláit, attól rendeletileg elveszik. Miközben még mindig nem tudható, ki fogja az épülteket karbantartani, felújítani – hacsak nem az önkormányzatot terheli továbbra is a kötelesség abból a pénzből, aminek a többszörösét elvették már tőle, feladat-megszüntetés címén.

Egyre több a kétségbeejtő tény: a gyerekek idegesek, frusztráltak, a tankönyvek, tananyagok nemcsak silányak, hanem egyszerűen hibásak, az eredménytelen, agyonbürokratizált rendszer iszonyatos mennyiségű pénzt emészt föl.  A szakképzés szétverve, a szakközépiskolák még küzdenek a lehetetlennel, de nem bírják sokáig, az igazgatók nem gazdái az iskoláknak, jelentős számban viszont csókos kegyeltjei a rezsimnek.  Egyre több a 14-16 éves munkanélküli, közmunkás, hajléktalan… Egyre többen hagyják el az országot.

Aki többet akar tudni erről, nézzen körül. Vagy idézze föl az egykori József Attila  verset, Hazám a címe és sosem volt aktuálisabb.

„ …komor

munkahelyeken káromkodva,

vagy itt töpreng az éj nagy odva

mélyén: a nemzeti nyomor.

Ezernyi fajta népbetegség,

szapora csecsemőhalál,

árvaság, korai öregség,

elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,

mely, hitetlen, csodára vár,

nem elegendő, hogy kitessék:

föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó

nép gyülekezetében

hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében

mint bánja sor törvényhozó,

hogy mint pusztul el szép fajunk! ”

Az állami oktatás teljes elnyomorítása az állami oktatás elhiteltelenítéséhez vezet.  Egyre inkább úgy tűnik: ezt szolgálja, ez a célja. Az oktatás legyen kevesek privilégiuma, s történjék felekezeti keretek között – amíg a világi közoktatás teljesen kimúlik, lehet hivatkozni a törvény szövegére és ujjal mutogatni az állhatatlan pedagógusokra. Na és persze a neveletlen közre, akiket köznevelni kell.   Oktatni nem feltétlenül, és semmiképpen sem mindenkit.

A tanárok ma este kinn fagyoskodtak a hidegben, mert tudták, számtalan kolléga nevében állnak helyt. Nem foglakoztak azzal a dilemmával: Vajon kell-é a vonatvezetőnek sorban állnia és jegyet váltania a pénztárnál  ahhoz, hogy elvezethessék a szerelvényt a célállomásra – vagy feltételezhető, hogy enélkül is megy a vonat. Messze vezető kérdés ez, akár morálfilozófiai problémának is felfogható.

Ilyesmiken is töprenghettünk volna ma este, meg más dolgokon is, miközben szépen, zárt alakzatban átvonult az akkorra már pár száz főre fogyatkozott csapat a Szalay utcába, az egykor volt minisztérium elé. Nem puszta megszokásból, inkább az elvárást demonstrálva: kell, kellene zakmai párbeszédet folytató felelős irányítás.

Körülbelül 10 percig tartott az ottani esemény, mindenestül. Rövid beszéd – s már mentünk is, ma még dolgozatot kell javítani, fénymásolni kell, össze kell állítani ezt, ki kell dolgozni amazt.

Az egykori minisztériummal szemben lévő elegáns lakóház egyik ablakából egy nagy korsó hideg vizet zúdítottak az alant álló tanárok nyakába. Csak a kinyúló kar látszott, s a víz hallatszott, ahogy loccsant. Fele a járdára, mondom, nem sokan voltunk, de kapott néhány tanár a fejére, vállára. Szinte azonnal rájuk fagyott.

Nem részeg gajdolás, nem garázdaság  zajlott – egy rövid ideig  tanárok adtak hangot annak, hogy tanítanák a felnövekvő magyar nemzedéket abban a szellemben és gyakorlatban, amire a törvény oly szép szavakkal hivatkozik ám megakadályozza, hogy megvalósuljon.

A belvárosi lakosság egyik tagja számára ez tűrhetetlen volt. Megbontottuk a rendet, megzavartuk a pihenését, betolakodtunk a komfortzónájába.  Arca, neve nincs – polgári lakásából kinyúló karja van. És korsója, vízzel.

Tömegoszlatásra alkalmatlan egy ilyen löttyintés – arra viszont megfelelő, hogy kifejezze mit akar a kar: takarodjon onnét a sok tanár, legyen végre csönd.

Ha tovább tűrjük, lesz csönd. Nagyon nagy csönd lesz. Síri csönd.

Nem tudom, hogyan tölti az estét az a korsós. Én ezzel a beszámolóval letettem a terhét – ő valószínűleg még egy szöget ver a saját bezárt falába, a biztonság kedvéért. Nehogy baj legyen. Csak nehogy baja essék neki, ott az emeleten. Csak nehogy ki kelljen tekintenie. Most jól megmutatta.

Közben pedig mintegy 3500 oktatási intézményről, negyedmilliónyi tanulóról, a magyar költségvetés  ki tudja, mekkora s hogyan, milyen rubrikákba ide-oda könyvelt  ám feltehetően tekintélyes részéről fogalmunk sincsen.

Ahogy arról sincs, mi zúdul a fejünkre váratlanul, honnan és miért.

Láthatatlanul, arctalanul, orvul löttyintve valami felsőbb hely biztos magasából.

Elmegyek, megveszem a vonatjegyet, gyorsvonati pótjeggyel.

 

Csillag Ádám videója az eseményről: https://youtu.be/B3U1PBHkJgM

Szerző: Cseh Borbála
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Hacsek és a kútágas

– Jó napot, Hacsek, nem tudja, hány óra van? – Na, menjen a fenébe. – …