Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Cserpes Tamás: Szentimentális hazaárulásaim

Cserpes Tamás: Szentimentális hazaárulásaim

Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy vajon miért teszi ezt veled. Legfőképpen pedig azt próbáld meg valahogy eldönteni, megéri-e mindez neked és a családodnak? Ha igen, akkor légy boldog, örvendezz, és amint lehetőséged adódik rá, szavazz a Pártra. Senki sem fog megakadályozni ebben.

Én magam, kezdek rohamosan eltávolodni a magyar politikai élet történéseitől. Valahogy megpróbálok kibújni alóla. Sumákolok, félrenézek, elfoglalom magam valami mással. Úgy teszek, mintha én nem is… Mindegy. Nem érdekes. Nagyon zavar, untat és nem is nekem való a létező szocializmus vegyítése a Horthy-korszakkal. Oldják meg az urak ezt maguk között.

Úgy vélem a magyarországi változások immár megfordíthatatlanná váltak. Már jelentősebb korrekcióra sincs túlságosan sok lehetőség. Illetve van, de csak rossz irányba. Emiatt nem is nagyon érdemes túlságosan sokat bíbelődni az ilyesmikkel. Ott egye meg a fene az egész Nemzeti Cirkuszt az erőszakra hajlamos porondmesterrel együtt.

Visszakerültünk a régi, jól megszokott kerékvágásba. Az ország békésen, büszkén és boldogan rohad szét. Valami ilyesmiről írt Ady Endre is a maga korában, csak jóval kifejezőbben. Az illető valóban zseniális fickó volt. Szerintem pár éven belül néhány írását be fogják tiltani, ami hatalmas elismerést jelentene számára. Remélem ez valamiképpen a tudomására is fog jutni.

A Fekete György által levezényelt, mértéktelen sok pénzt felemésztő Kulturkampf – tehetség hiányában – szerencsére totális kudarcba fulladt. A kedvezményezettek nem tudtak a maguk számára nemzetközi elismeréseket vásárolni, Fekete pedig hülyét csinált magából. Már megint a „libsik” jártak jól.

Isten, haza, család.

Ezt a brandet próbálja a NER álszent és hazug módon rátukmálni a társadalomra. Eközben elkövetik szinte az összes főbűnt. Nyugodtan fel lehet leltározni. Köszönöm szépen, de én így, ebben az aljas és mocskos formában ebből az egészből nem kérek semmit.

Maradjunk talán Istennél, már ha létezik, valamint ő is annak tekinti magát. Vele nekem semmi bajom sincs, remélem neki sem velem. Az illetőt nem ismerem személyesen és ezzel valószínűleg ő is így lehet. Ha valamikor, valahol találkoztunk, valószínűleg egyszerűen elmentünk egymás mellett. Azt merő kíváncsiságból megkérdezném tőle, hogy ez a világ, amelyikben élünk, az pontosan hányadik prototípus és milyen szintet képvisel. Ha annak idején a miénket egy hét leforgása alatt össze tudta hozni és még pihenésre is maradt ideje, akkor mi akadályozná meg abban, hogy havonta legalább egy szép, új világot legyártson. És vajon milyen lehet az, amikor egy kicsit több időt szán a teremtésre? Minek túlságosan elkapkodni az ilyesmit. Istennek szerintem mindenre van elegendő ideje.

Aljas és álnok árulásaim közé tartozik az is, hogy a vallást egy olyan, nagyjából egyedi gyártású, de pontatlan világszemléletnek tartom, amelyet megpróbálnak a marketingesei minél több ember számára eladni. Így működik az üzleti élet. Istent egy választási kampányba bevonni azonban modortalanság. Mondhatni, Isten ellen való vétek! Tessék inkább kiskutyákat, cicusokat, suhanó teknősbékákat simogatni, illetve jótékonykodni. Szószékről szapulni a politikai ellenfelet felér egy közönséges magánlaksértéssel. A tulaj nem biztos, hogy örül az ilyesminek.

Mit kezdjek azzal a XX. században teljesen leamortizált fogalommal, hogy haza? Kié az, és jelenleg mire használja? Kielégíti vele a hatalomvágyát? Meggazdagszik belőle? Kizár belőle másokat? A mostani „hazába” – amely egy gátlástalanul vezetett üzleti vállalkozás, a totális monopólium megszerzésére céljából – én már egyre kevésbé tartozom bele.

A dolog nem keserít el túlságosan. Annak idején, a szocialista haza fogalmát is nevetségesnek tartottam, ugyanígy vagyok az orbánista hazáéval is.

Hol van egyáltalán az a haza? Számomra ez legfőképpen Sopront és környékét jelenti. Itt élek, meg mászkálok mindenfelé. Eisendtadt (Kismarton), Rust, Puchberg sokkal többet jelent számomra, mint mondjuk Debrecen vagy Szolnok. Ezen kényszerítésen (kitelepítésen) kívül nem is kívánok változtatni, gondolom a debreceniek sem. Számukra ott van a haza és ezzel nincs is semmi baj.

A NER-be teljesen hagyományos, konzervatív (nem az) család-modellem révén illeszkedek be leginkább, de itt is komoly és megbocsáthatatlan bűneim vannak. Nem tekintem ugyanis másodrangú állampolgároknak a gyereküket egyedül nevelőket, a homoszexuális párokat, az élettársi kapcsolatot létesítőket, sőt azokat sem, akik valamilyen okból magányosan élnek. Az általam képviselt anya, apa + gyerekek felállás egyre inkább ritkábbá válik, amit ez a „keresztény-konzervatívnak” (Merde!) kikiáltott társaság képtelen elfogadni. Talán nem sokasodnunk, hanem okosodnunk kellene. Őket (Merde!) azonban csak a mennyiség érdekli.

Több millió, boldogan tapsoló idióta jól mutat egymás mellett, de nem lehet velük sok mindent kezdeni. A NER-nek sajnos pont ez az egyik célja. Legyél jó – azaz szófogadó – hülye, ezért időnként majd lökünk neked valamit. Ja, meg azt mondjuk rád, hogy nagyon okos vagy. Nem kerül ez semmibe. (Merde!)

Mi marad még számomra ezeken kívül? Semmi. (Merde!) Ez az, amit az ő országuk biztosítani képes a számomra. Ne jöjjenek az „igaz hazafiak” a Dunával, a Tiszával, az Északi-középhegységgel, vagy a Balatonnal. Ahhoz nekik semmi közük. Szerencsére a tájegységeink túl fogják élni őket.

Ma már nem kell itt élned, de ha szegény vagy, és kórházba kerülsz, akkor mindenképpen itt kell halnod. Ez lenne az a fenemód felemelő érzés, amitől meg kellene hatódni? Vagy minél előbb megszabadulni a magyar állampolgárságtól?

Lesz valamikor egy olyan haza, amelyben ők már nem fognak létezni. Legalábbis nem élő mivoltukban. Nem lesz könnyű eltakarítani azt a szemetet, amit majd maguk után hagynak, de valakik majd megcsinálják.

A hazával azonban házaljanak másoknál. Valójában ők árulják. Én bizony nem veszek tőlük semmit. Tőlem akár már most nyugodtan fel is fordulhat ez egész díszes társaság. Sok kár nem érne sem engem, sem az országot.

Ha ez hazaárulásnak minősül, akkor tessék nyugodtan odatenni a strigulát a nevem mellé és pirossal bekarikázni. Valamikor, valamire majd csak jó lesz. Talán már ott is van.

Nálam pedig itt marad „a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan röhögés”. Amit, köszönöm szépen, nagyon élvezek.

 

Sztevanovity Dusán

Szentimentális ‘rakenroll’

Nincs szebb,

mint a vasalt világban

a gyűrött, a kócos

‘rakenroll’

Ó, nincs szebb,

mint ha kilóg a sorból,

mert nem ért a szóból,

kinek ez a zene szól

Ó, nincs szebb,

mint az alázat csendje

ha zenére lázad,

s a szív zakatol

Ó, nincs szebb,

mint a csend kapuját

ha berúgja páros lábbal

a ‘rakenroll’

Ó, szép volt

Azt ígértem, halálig játszom

Szép volt

Hát játssz el értem

egy szentimentális ‘rakenrollt’

Nincs szebb,

mint a főokos előtt

vigyázzban álló

láthatatlan röhögés

Ó, nincs szebb,

mint a zenébe bújt

a szavakban

néma kételkedés

Ó, nincs szebb,

mint a simogató pofon,

a játék, a játszma,

a lelkesedés

Ó, nincs szebb,

mint a titkos, a cinkos

az összekacsintó

egymást keresés

Ó, szép volt

Azt ígértem, halálig játszom

Szép volt

Hát játssz el értem

egy szentimentális rock and rollt

Nincs szebb,

mint a hétrét görnyedt

nyakkendőket egy este

az ingről leveszik

Ó, nincs szebb,

mint ha senki se bánja,

ha érzi, ha látja,

hogy figyelik

Ó nincs szebb,

mint a teremőr réme,

a hangerő ténye,

a ‘rakenroll’

‘rakenroll’

‘rakenroll’

‘rakenroll’

‘rakenroll’

Ó nincs szebb,

mint az, ami minden,

csak egyedül szép nem:

a rock and roll

Olyan, szép volt

Azt reméltem, halálig játszom

Szép volt

Hát játssz el értem

egy szentimentális ‘rakenrollt’

Szerző: Cserpes Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Egymondat: 30 millánál tart a Jobbik

A közösségi adományozási kampány hatodik napján, szerda estig már 31 948 311 forint folyt be …