Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY - KULTÚRA / Demény Péter: Jassz biblia

Demény Péter: Jassz biblia

„A háború és béke kérdése az alapvető és legnagyobb perspektíva” – ez a címe annak az Egyed Péterrel készült interjúnak, mely a kolozsvári Szabadság augusztus 30-i számában jelent meg. Szász István Szilárd kiváló sorozatában, a Mentorban már tizenöt beszélgetés látott napvilágot, olyan személyiségekkel, mint Keszeg Vilmos, Vincze Hanna Orsolya, Néda Zoltán és mások.

biblia_eredetiMost ennek az interjúnak egyetlen aspektusáról próbálok beszélni. Két mondatról, mely ugyanabba az irányba mutat. A filozófia istene alcím alatt a filozófus a következőket mondja: „A másik kérdés a keresztény kultúrkörnek, a keresztény hagyományoknak az ismerete, amire azt kell mondanom, hogy diákjaim – sok hallgatóm van a pszichológián például – ebből a szempontból ismerethiányosak. Nulla a szentírásismeretük. Nekem nagyon nehéz a skolasztikus tantárgyak érvrendszeréből felépíteni valamit, ha semmilyen ismeret nincs ezen a téren.” A másik a szerkesztőség megjegyzése, amely a ’jassz’ szóra vonatkozik, és elmagyarázza: „csavargó”.

Megváltozott a világ. Nem állítom, hogy betéve ismerném a Szentírást, de messze vagyok a nullától, ugyanakkor nem kell elmagyarázni nekem, mit jelent a ’jassz’ szó. És ami még fontosabb, soha nem is kellett, és ezzel nemzedéktársaim is így vannak.

A szókincs egy rétege elavult, ma már csak ilyen-olyan slágerekben található fel. Ezek szerint elavult volna egy viszonyulás is, a transzcendenshez való viszonyulás? Az interjú másik helyén Egyed Péter arról beszél, „Európai keresztény hagyományok akkor vannak, ha azok élők.”

Igen ám, de a Szentírás nemcsak ennek a kérdése, hanem egyszerűen a kultúráé, legalábbis azé a kultúráé, amelyben mi, mai negyvenesek még felnőttünk. Valami ilyesmire panaszkodott Ioan-Aurel Pop is, a BBTE rektora nagy vitát kiváltó beszédében „a Google-, Facebook-, SMS-nemzedékről”, melyre többek között Mircea Cărtărescu válaszolt, aki a maiak másféle képességeire hívta fel a figyelmet. Mindketten tanítanak, tehát mindez, mondhatnánk, kizárólag látásmód kérdése. Sok minden azé is valóban, de ha az ember belép a diákok közé, akkor tapasztalhatja, miről beszélhet, és miről nem. A kultúra radikálisan megváltozott.

Miközben a dinamika nem hazudtolja meg magát. Nyáron jártam a Válts irányt! református fesztiválon, ahol fiatalok tömegei sátoroztak. Nagyon remélem, hogy az ő Szentírás-ismeretük nem nulla. A ’jassz’ azonban menthetetlennek látszik.

Szerző: Demény Péter
Forrás: Magyar Szó Online

Olvasta már?

Szele Tamás: Good news: no news

Hát kérem, most tessenek még független netes sajtót olvasni magyarul, míg lehet, mert nemsokára bizony …