Home / HÍR / “Ennyire ne szaladjunk előre” – A kaposvári rendőrség és az igazoltatás

“Ennyire ne szaladjunk előre” – A kaposvári rendőrség és az igazoltatás

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a kaposvári igazoltatás ügyében.

Tanúként hallgatta ki a KNYF kaposvári osztálya Kerepesi Tibort, az Együtt kaposvári képviselőjelöltjét is abban az eljárásban, amit a Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistájának tavaly novemberi akciója után történt igazoltatás ügyében indítottak. Az Együtt bízik abban, hogy a vizsgálat során kiderül, szakszerű volt-e az intézkedés – írják közleményükben.

Mint ismert, Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke tavaly november 10-én a párt kaposvári, a Cseri park beépítése ellen szervezett nyilvános rendezvénye után videót készített arról, hogy Tóth Barnabás, a MKKP kaposvári képviselője az építési terület határát festékszóróval megjelölte. Az akció során az MKKP aktivistájával szemben hat rendőr “általános igazoltatás” címszóval intézkedett. A videó alapján egy magánszemély feljelentést tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya eljárást indított az ügyben. Ennek során Kerepesi Tibort tanúként hallgatta meg a rendőrség, mivel ő volt a tiltakozó demonstráció szervezője. Az Együtt kaposvári képviselőjelöltje meghallgatásán elmondta, hogy teljesen rendben van, ha egy épülő rendőri objektum melletti demonstráción a rendőrség jelen van, azonban a Tóth Barnabás elleni intézkedést nem tartja feltétlen indokoltnak. Vallomása során kitért arra is, hogy a jelenlevők felháborodtak az intézkedés stílusán, hangvételén.

Egy középkorú hölgy zokogva mondta, hogy ilyen stílusú intézkedést ő utoljára a szocializmusban tapasztalt. Kerepesi Tibor azon kérdésére, miszerint létezik-e “spontán, általános igazoltatás” az ügyész azt válaszolta, ennyire ne szaladjunk előre…

Alig vizsgálják a rendőri túlkapásokat

Egymillió igazoltatás országa

Kiderült, miért halt meg a férfi az újpesti igazoltatás közben

Szerző: Huppa.hu, MTI, MTI OS/Együtt
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Új fideszes kifejezés a lopásra: “egyszerű hivatali ügyintézés”

Puskás Imre a Fidesz szóvivője szerint a titokban befogadott 1300 menekült ügye nem olyan horderejű, …