Home / HÍR / Erdogan ünnepel – és stadiont fog építeni

Erdogan ünnepel – és stadiont fog építeni

Alapításának 16. évfordulóját ünnepelte hétfő este Ankarában a 2002 óta hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) – számolt be róla az NTV török hírtelevízió.

A rendezvényt, amelyre mintegy 6 ezer embert hívtak meg, egy külvárosi élményparkban tartották. Az esemény fénypontja Recep Tayyip Erdogan államfő és pártelnök beszéde volt.

Erdogan felszólalásában elmondta: az AKP-nek mára nagyjából 11 millió tagja van és ezt a számot a következő pár évben a duplájára tervezi növelni. A végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i népszavazás eredményeképp 2019 novemberében tartják a következő elnök- és parlamenti választásokat. A politikus jelezte: ennek érdekében a kormánypártnak gyökeres változtatásra lesz szüksége. A török államfő beszédében elsősorban az oktatás, a sportélet, az egészségügy és az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos eredményeket emelte ki a kormánypárt több mint másfél évtizedes történelméből.

Közölte: 108 egyetem, 1870 sportlétesítmény, köztük 30 stadion, továbbá 3480 kórház, valamint mintegy 19 ezer kilométer osztott pályás út, illetve 29 repülőtér épült az AKP-nak köszönhetően. Törökország ez idő alatt a világ 17. legnagyobb gazdasága lett – nyomatékosította.

A török elnök emlékeztetett: politikai karrierje elején azt mondták neki, hogy még falusi polgármester sem lehet belőle.

Erdogan közel három év kihagyás után idén lett ismét az AKP tagja, majd elnöke. A lépés az alkotmánymódosításról döntő áprilisi népszavazás következtében vált lehetségessé, mivel a változtatás értelmében a mindenkori köztársasági elnök megőrizheti pártjához fűződő viszonyát.

Törökország legnagyobb pártját megalapításától, 2001-től kezdve 13 éven keresztül vezette Erdogan. Amikor 2014 nyarán köztársasági elnökké választották, az akkor érvényes alkotmány előírásának alapján a politikus hivatalosan megszakította kapcsolatait pártjával.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Világvége a nyóckerben

– Halló, operatív törzs, ügyfélszolgálat. – Csókolom, érdeklődni szeretnék, hogy a világvége… – Pillanat, kapcsolom …