Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Esztergomozik a Fidesz politológusa

Esztergomozik a Fidesz politológusa

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint nincs országos jelentősége a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester – választásnak, az önkormányzati időközi választásokat mindig a helyi viszonyok és politikai események befolyásolják.

Sorvezető: eliminálni! A retorikában a cáfolás módszerei közül az egyik a kisebbítés, vagyis az ellenfél által fontosnak vélt állítások lényegtelenként való feltüntetése…

Deák Dániel hétfőn az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok “önbecsapásának” nevezte, hogy ebből a választásból igyekeznek az országgyűlésire stratégiát alkotni, hiszen utóbbin nem független jelöltek indulnak az egyéni körzetekben, hanem pártjelöltek. Ezzel összefüggésben felidézte: a független Tétényi Éva 2010-ben polgármester lett Esztergomban egy fideszes jelölttel szemben, miközben a kormánypártok elsöprő győzelmet arattak. Majd 2014-ben – folytatta – Tétényi Éva veszített a Fidesz jelöltjével szemben, miközben listán a Fidesz-KDNP rosszabb eredményt ért el, mint 2010-ben.

Cinikus és aljas dolog éppen ezt a települést emlegetni, hiszen egy Meggyes Tamással (sikkasztott, elítélték, elévült) nehezített pályán, ahol a központnak kizárólag az lebegett a szeme előtt, hogyan lehetne az “ellenséget” kinyírni, és nem az, hogy lehetne a város lakóinak életét jobbá tenni, nagyon nehéz mozogni. A két város közötti párhuzam burkolt fenyegetést hordoz magában: tényleg, sz*pni fogtok, nem viccelünk. Mondjuk, ott pikáns a helyzet, hogy ez éppen Lázár városa, tehát neki egyszer csak döntenie kell majd, hogy a központ vagy a szülővárosa kezét engedi el. A vásárhelyiek talán tökösebbek, mint az esztergomiak, és a polgármesterük mellé állnak keményen, ha a központ elkezd b@szakodni velük.

Szólt arról is, hogy hódmezővásárhelyi választás felélénkítette az “összefogásvitát” az ellenzéki oldalon. Jelenleg azt próbálják tesztelni, hogy melyikük “adja be a derekát” – mondta. Szerinte ennek a legnagyobb vesztese az LMP, amely folyamatosan őrizte az önállóságát, de most, hogy nyitott a Jobbik és a baloldal felé, lemorzsolódhatnak a szavazói.

A hódmezővásárhelyi diadal gyenge pontja a Jobbikkal kötött szövetség. Nyilván erre a pontra nehezedik majd a kormánypropaganda, mert tudják. És csinálják is majd. Ami a szövetséget illeti… mutassanak (azon az egyen kívül) olyan asszonyt, akiről el lehet mondani, hogy szűz maradt az aktus után. Mert állítólag a kettőt együtt nem lehet.

Deák úgy fogalmazott: a hétvégi események rávilágítottak arra, hogy a háttérben a DK-tól az MSZP-n át a Jobbikig együttműködnek az ellenzéki pártok, “láthatóvá vált az ellenfél” a kormánypártok számára. “Morbid, hibrid koalíciót” próbálnak alkotni, amelyet Gyurcsány Ferenc, a DK, Vona Gábor, a Jobbik elnökének, és Szél Bernadett, az LMP társelnökének neve fémjelez – mondta, hozzátéve: a választók látják, hogy milyen lenne, ha kormányra kerülnének, mert “folyton vitatkoznak”.

Morbid-hibrid? Hát, Semjén Zsolt mi a fene???

Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc nagyon élvezi a helyzetet, azon dolgozik, hogy ismét átvegye a vezetést a baloldalon, igyekszik alkupozícióba kerülni az MSZP-vel és az LMP-vel szemben.

A hidra, amelynek egyik feje Soros, a másik Gyurcsány – akik mást sem csinálnak a kezükkel, csak egymáshoz dörzsölik… Funny.

 

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Kiderült, ki repteti Orbánt

A Népszava Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét kereste meg az Átlátszó hétfői cikkével kapcsolatban. …