Home / HÍR / Ezeket a szervezeteket tiltották ki Izraelből

Ezeket a szervezeteket tiltották ki Izraelből

Az izraeli stratégiai ügyek minisztériuma vasárnap közzétette azoknak az Izrael bojkottálását követelő szervezeteknek a listáját, melyeknek tagjait nem engedik be az ország területére – jelentette a helyi média.

A hatóságok hónapokig nem adták ki a feketelistát, noha a stratégiai ügyek minisztériuma és a belügyminisztérium meghatározta, hogy miféle szempontok alapján tiltják meg valakinek a belépését. A listán szereplő szervezetek vezetői, valamint tisztséget nem viselő fontos aktivistái nem léphetnek be, valamint olyan külföldi közszereplők, akik aktívan és folyamatosan propagálják az Izrael-ellenes bojkottot.

Húsz olyan külföldi szervezet aktivistáit tiltották ki Izraelből, amelyek az Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat szervezik, támogatják. A listán európai, észak- és dél-amerikai egyesületek, valamint egy dél-afrikai és egy nemzetközi szervezet szerepel, s köztük van a baloldali Jewish Voice for Peace, vagyis Zsidó Hang a Békéért nevű csoport is.

“Védekezésből támadásba mentünk át”– jelentette ki Gilád Erdán belbiztonsági és stratégiai miniszter. “A bojkottpárti szervezeteknek tudniuk kell, hogy Izrael Állam ellenzi őket, és nem engedi meg, hogy belépjenek a területére, hogy kárt okozzanak állampolgárainak“- tette hozzá. “Ezek az emberek arra igyekeznek kihasználni a törvényt és vendégszeretetünket, hogy Izraellel szemben cselekedjenek, és rágalmazzák az országot. Minden eszközzel küzdök ez ellen”– hangoztatta a feketelista gyakorlati végrehajtásáért felelős Arije Deri belügyminiszter.

A BDS támogatásáért korábban már többektől megtagadták a határon a belépést. Isabel Phiri Svájcban élő malawi állampolgárt, az Egyházak Világtanácsa vezető tisztségviselőjét 2016 decemberében felültették egy visszafelé tartó járatra, miután a Ben-Gurion repülőtérre érkezett. A belügyminisztérium szerint ez volt az első eset, amikor Izrael nyilvánvalóan megtagadta egy turistától a belépést Izrael-ellenes tevékenysége miatt.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Az igazság halála

Kérem, reggel kinyitottam a csapot, egy Orbán Flóra jött ki belőle, kinyitottam a konyhaablakot, ott …