Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Ezért nem akarok Magyarországon élni

Ezért nem akarok Magyarországon élni

Valójában nem a megélhetés meg a nézzükvégighogylopjákszétazországot-riadalom.

Hanem ezek.

A MÁV mint szolgáltató gyalázatos melót végez, ha a vonatok késését nézzük, és a szóvívő visszakúrja a problémát az utasokra: induljanak el előbb.

A hiper parkolójában nem látszik a mozgássérülteknek fenntartva-felfestés, mégis megbüntetik azt az autóst, aki odaáll.

A Flórián téri felüljáróra a tábla szerint (bizonyos) autók a buszsávon is felhajthatnak, a rendőrség szerint azonban nem, büntetnek.

Kicsivel feljebb elbénázták a bringautat, föl/le kell tologatni egy másik felüljárón a kerékpárt, ha valaki mégis felül rá, és le mer gurulni a töküres rámpán, megbüntetik.

A kórházban elfogy a gyógyszer, felírja az orvos, kimegy a hozzátartozó a patikába, és a 10%-os tarifával megírt receptet kiváltja 50%-ért.

A töketlen Magyar Posta nem bírja kiszállítani a karácsonyi csomagokat, még mindig van, aki nem kapta meg a cuccát – következmény nincs.

A telefon zárlatos lett, a szerviz szerint vizet kapott (nem kapott), megvonták a garanciát, menj, javítsd meg 30 ezerért.

A nagy hidegben le- és befagytak a BKV automaták, nem lehetett jegyhez jutni, de normál helyzetben sem egyszerű: vagy csak bankkártyát fogad el, vagy nem tud visszaadni, vagy nem akar visszaadni, vagy úgy, ahogy van, elnyeli a bankkártyát. Vagy egyszerűen nincs is, mint ahogy a Bogdányi úti végállomáson, ahol 4 busz fordul: de téged bármikor megbüntethetnek.

Ha már BKV: a fegyencjáraton nem csukódik rendesen a (viszonylag új) busz ajtaja. Senki sem hidraulika- vagy milyen szakértő, állunk bambán, hozzá nem merünk nyúlni, annyi a kárpiton a fegyelmező felirat. Aztán kikászálódik a sofőr az ülésből, mindenkit elküld a picsába, hozzátéve, ha nem csukjuk be az elszaródott ajtót, leszállít mindenkit.

Jössz végig Európán a zord időben, átlépsz a határon, és leesik a pofád attól, hogy hirtelen milyen utakra szaladnak a kerekeid, a fővárosba érve már a járdákon nem is csodálkozol.

S még sorolhatnám.

Ha a szolgáltatók, kereskedők bárki szívatásaira vagytok kíváncsiak, fussátok át a Tékozló Homárt, vagy egyszerűen az ismerőseitek FB üzenőfalát.

Egy éve kint jártam Londonban. Nem futottam neki nagy reményekkel a dolognak, bazi nagy város, rengeteg ember, számomra kész katasztrófa. Aztán pofára estem, mert ebben a bazi nagy városban a rengeteg ember között úgy éreztem, valamit mégis számítok, mert nem arra utaztak – beleértve az összes interakcióm összes szereplőjét –, hogy miként rántsanak be a csőbe, ahonnan csak kisebb-nagyobb veszteséggel juthatok ki, hanem arra, hogy legalább biztonságban és komfortosan érezzem magam. Az élmény kiterjedt a szigorú, de igazságos reptéribusz-utasterelőtől a barátnő keresésére megkért rendőrön át az udvarias és barátságos pultosokig.

Nem hinném, hogy a nagy kiugrással mindez megszűnne ott… Azon a rühes nyugaton és észak-nyugaton valahogy kultúrája van annak, hogy ne basszunk ki az állampolgárokkal, és ha minden terhüktől nem is tudjuk/akarjuk megszabadítani őket, legalább ne növeljük a sánták hátán a púpot – ami rajtunk múlik (vö. a MI FELADATUNK), tegyük meg.

Ebben a lehúzós, a hatalmi helyzetekkel való visszaélős portásországban kicsik és nagyok űznek sportot a csapdaállításból, és mivel már gyakorlatilag nincs olyan területe a mindennapi életünknek, amely ne lenne számos ponton aláásva, rendre beleesünk, naponta olykor többe is.

Ki a francnak van kedve avval tölteni az életét, hogy egyik lyukból esik a másikba, egyik érthetetlen gátat ugorja át a másik után, amikor tulajdonképpen mehetne előre viszonylag normális tempóban. Ki a fenének van kedve ehhez a sok köcsöghöz és köcsögösködéshez, amiknek az a célja, hogy jól megfejjenek – holott apad a tejed azért rendesen az egyéb hülyeségeik miatt.

Egy olyan országban szeretnék élni, ahol szeretnek. Nem kell túlságosan, csak épp annyira, hogy úgy érezzem, az én (választott) hazám nem csak azt a szűk felső réteget tekinti embernek, akik elég hatalommal és elég pénzzel rendelkeznek mindehhez.

A hazaszeretet nem kötelező. Nem eleve elrendeltetett. Nem magától értetődő.

Ki kell érdemelni azt is. Tőlem jelen pillanatban ne kérje számon senki.

Szerző: IMHO
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Van egy olyan cégcsoport, amelynek vezetője óránként 10 millió forintot keres

Gőgös Zoltán (MSZP) életszerűtlennek tartotta, hogy van egy olyan cégcsoport, amelynek vezetője óránként 10 millió …