Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNYY - KÜLFÖLD / Fábián András: 2334.

Fábián András: 2334.

Ez nem egy évszám. Talán ezt az évszámot soha nem is fogjuk majd leírni, ha a dolgok így mennek tovább. Én biztosan nem, ebbe viszont már beletörődtem.

Szóval ez nem egy évszám, hanem az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 2016 december 23-án, a Tanács 7853. ülésén hozott határozatának azonosítója. Ezen határozat pedig felszólítja Izraelt, hogy hogy vessen véget a zsidó telepek építésének az megszállt palesztin területeken.

Amiről itt most szó lesz, abban én igyekszem teljesen objektív maradni, vállalva, hogy sokan ugyanezt nem tudják megtenni. De ha rávilágítunk néhány konkrét tényre, és elrugaszkodunk az érzelmek zűrzavarától, akkor, ha elfogadni majd nem is tudjuk maradéktalanul ezt a határozatot, de talán közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük a történeti hátteret és az ebből fakadó mostani konfliktus lényegét, s az határozat kiváltotta szélsőséges reakciókat.

A II. világháború után megnövekedett zsidó kivándorlási hullám, és az ennek eredményeként megjelenő igény a brit mandátum-területként működő Palesztina területén megteremtendő Izrael Államra, arra ösztönözte az Egyesült Nemzetek szervezetét, hogy 1947. május 15-én egy bizottságot hozzon létre. A UNSCOP-ba (United Nations Special Committee on Palestine – Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottsága) tizenegy tagállam delegált megbízottakat. A Bizottság „érdekessége” volt, hogy abba egyetlen nagyhatalom sem lett meghívva, mégpedig éppen annak érdekében, hogy ily módon is garantálják a bizottság munkájának semlegességét. Öt héttel később a bizottság letette az asztalra ajánlásait. Ennek lényege az volt egy, a két nemzet, az arab és a zsidó között megosztott ország létrehozása lenne célszerű. Ezt a „két-államos megoldást” (two state solution) fogadta el november 29-én az ENSZ Közgyűlése a 181. Számú határozatban 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodó szavazattal.  Az arab országok az Arab Ligában lefolytatott egyeztetést követően egységesen nemmel voksoltak.

1948 elején a brit kormány kihirdette a mandátum megszűnésének pontos dátumát, melyet május 14-re tűztek ki. Erre válaszul Truman elnök március 25-én tett nyilatkozatában javasolta, helyezzék ezután az ENSZ gyámsága alá a területet, mivel világosan látszott, hogy május közepéig nem tudják kivitelezni a kétállamos megoldást. A mandátum lejártának napján, 1948. május 14-én, másfél hónappal az utolsó brit katona távozása előtt a zsidó állam Izrael néven kinyilvánította függetlenségét és szuverenitását. Az Izrael Állam kikiáltásáról szóló nyilatkozatot az ország miniszterelnöke, David Ben-Gurion olvasta fel, az új ország határai ügyében azonban nem nyilatkozott. Másnap az Arab Liga levelet küldött az ENSZ-nek, melyben megismétlik, nem támogatják a kétállamos megoldást. Azon a napon Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia és Irak hadereje megkezdte az arab területek elfoglalását, megnyitva az 1948-as, első arab–izraeli háborút.

Nem térnék ki most sem erre, sem azt ezt követő konfliktusokra, amelyek folyamatosan veszélyeztették a térség békéjét, s amelyeket minden esetben az Izrael megsemmisítésére törő arab államok kezdeményeztek, ám rendre betört orral kellett visszavonulniuk. Ezek közül azonban egyel, a hat napos háborúval, mindenképpen foglalkoznunk kell.

hatnapoos-haboruA háború 1967. június 5-én hajnalban kezdődött, amikor Izrael – nemzetközi és saját hírszerzési adatokra támaszkodva – teljes légi arzenálját bevetve megelőző csapást mért Egyiptom légierejére. Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak, főként szovjet forrásokból több mint 1800 harckocsit, 660 harci repülőt és egy gigantikus, 364 ezer fős, jól felfegyverzett hadsereget állítottak föl határaikon. Az izraeli haderő ezzel szemben alig 800 harckocsival, 300 harci géppel, valamint 264 000 fős, francia-brit és kis részben amerikai forrásokból felfegyverzett, igen motivált haderővel készült a teljes megsemmisüléssel fenyegető háborúra. Az Akabai-öböl bejáratának (Tiráni-szoros) elzárásakor kirobbant válság lett az elkerülhetetlen konfliktus gyújtószikrája. Nasszer bejelentette, hogy eltökélt szándéka „a palesztin felszabadító háborút” megvívni, és az hogy „az arab népnek eltökélt szándéka eltörölni Izraelt a föld színéről”.  A hat napig tartó háború a négytagú szövetség teljes vereségével végződött. Izrael a háború eredményeként jelentős területeket csatolt magához és – az állam 1948-as alapítása óta – először egyesítették Jeruzsálemet. (A harcokban 779 izraeli és 21 000 arab katona vesztette életét.)

Két lényegi elemet kell kiemelnünk ezzel kapcsolatban. Izrael elismerésekor 1948-ban az ENSZ két állam felállítását határozta meg célként: a zsidó és az arab államot. Más szóval Izrael és Palesztina létrehozását szorgalmazta. Ez mindmáig nem történt meg. A hat napos háború után kialakult helyzetben az ENSZ elismerte ugyan, hogy Izrael volt a megtámadott fél, felszólította azonban, hogy a háború lezárásaként vonuljon vissza az 1967 június 4-i határok mögé.  Izrael győzelme a háborúban lényeges változást eredményezett a Közel-Keleten. Izrael megszerezte a Gázai övezetet a Sínai-félszigettel együtt. Ez utóbbiról az Egyiptommal kötött béke után kivonult, az övezetet viszont megszállva tartotta. A gázai övezet, Jeruzsálem egy része, a Golán-fennsík és Ciszjordánia megszállásával ugyanakkor kedvező feltételeket teremtett további területi terjeszkedéséhez.

1967 és 1989 között a BT 131 határozatot hozott az arab-izraeli konfliktus néven ismertté vált helyzet megoldására. A határozatok mindenkor felhívták a figyelmet az feszült ellentétekben rejlő háborús veszélyre, és a felek felelősségére a béke megőrzésében.

Az ENSZ BT utoljára 1981-ben hozott Izraellel szembeni határozatot, akkor a Szíriától elfoglalt Golán-fennsík kétharmadának az annektálását ítélte el. A terület bekebelezését a nemzetközi közösség nem ismeri el, vagyis a fennsík egésze továbbra is szíriai területnek számít. Szíria és Izrael egyébként hivatalosan a mai napig hadban áll egymással. (Miközben – tesszük hozzá csendben – a szíriai háború áldozatainak nagy részét izraeli orvosok ápolják izraeli kórházakban. Megemlíthetjük itt egyébként a palesztin lakosság sokirányú – egészségügyi, élelmezési, víz, gáz stb. – ellátását is.) A zsidó állam mindenesetre hosszú évtizedeken keresztül számíthatott arra, hogy az Egyesült Államok vétójogával élve pajzsként védi őt a világszervezet szankcióival szemben. Aztán Izrael Ariel Saron ötéves miniszterelnöksége alatt (2001-2006) kivonult a Gázai övezetből is, viszont falat húztak Ciszjordánia köré. Nem adta fel ugyanakkor a betelepítés politikáját, különösen az arabok által lakott, megszállt Kelet-jeruzsálemi városrészben.

És el is érkeztünk mai témánkhoz, a 2334-eshez, a 2016. , zsidó naptár szerinti 5777-es év Hanuka előtti december 23-ához. Úgy vélem a dátumnak is van szimbolikus jelentősége. A határozat tervezetet Egyiptom terjesztette be. Egyiptom valószínűleg Ramszesz óta úgy érzi, hogy Izraelnek törleszteni valója van vele szemben. Esetleg Egyiptomnak Mózes óta Izraellel szemben. A beterjesztő a megválasztott amerikai elnök, Trump és Izrael nyomására már-már visszavonta a beadványt, de a 15 tagú BT több országa, köztük Új-Zéland, Malajzia, Venezuela és Szenegál, akiknek ki tudja milyen érdekük fűződhetett ehhez, ragaszkodott a már benyújtott javaslat ügyében a szavazáshoz. Trump szerette volna, ha az Egyesült Államok a hagyományokhoz híven most is megvétózza a határozatot. Ennek ellenére az amerikai nagykövet tartózkodott. Ez a lépés a két ország, Izrael és az USA kapcsolatában, eddig példátlan diplomáciai lépés volt.

A határozat meghozatalakor 14-en szavaztak mellette, egy tartózkodással, így a 2334-es határozatot megszavazta a testület . A tizenöt tagú Biztonsági Tanácsban ahhoz, hogy egy javaslat elfogadásra kerüljön, legalább kilenc állam szavazata szükséges úgy, hogy az öt állandó tag egyike sem él vétójogával.

Izrael több évtizede szisztematikusan épít zsidó telepeket a megszállt, korábban tisztán palesztinok lakta területekre. Ennek következtében a saját állam alapításáért küzdő palesztin közösségnek szinte lehetetlen etnikailag homogén területet kijelölni a jövőben. Az újabb zsidó telepek építése a zsidó közösségen belül is vitatott. Ellenzői szerint az építkezések tovább élezik a már amúgy is meglévő feszültségeket, míg támogatói szerint Izrael erősödését szolgálja, ha a zsidó lakosság minél nagyobb területen épít lakónegyedeket.

A 2334-es határozat felhívja Izraelt a korábbi ENSZ és BT határozatok végrehajtására, s az 1967-ig kialakult határok tiszteletben tartására és visszaállítására, annak érdekében, hogy ezen határok figyelembe vételével lehessen megvalósítani az ENSZ által preferált „két állam” megoldást,szemben az „egy állam” elméletének erőltetésével. A „két állam”-nak a korábbi határozatokban megjelölt békés tárgyalások útját kell megvalósulnia. (Meg kell jegyeznünk, hogy a két állam létrehozását nyíltan már nem csak az USA, de Nagy- Britannia sem támogatja.)

Kifejti, hogy Izraelnek meg kell szüntetnie a Palesztinok lakta Kelet-Jeruzsálem megszállt területein folytatott betelepítési politikáját, egyidejűleg vissza kell térni az 1967 június 4-i határokhoz, mivel az ENSZ nem ismeri el Izrael jogát a megszállt területekhez.

Egyidejűleg felhívja a palesztin hatóságok figyelmét is az erőszakos, terrorista jellegű cselekmények azonnali beszüntetésére, és mindkét felet a kapcsolatok haladéktalan felvételére és a békés tárgyalások folytatására a lefektetett ütemterveknek megfelelően. Az ENSZ az eseményeket folyamatosan figyelemmel kíséri és szorgalmazza a Közel-Keleti békefolyamatok felgyorsítását. A főtitkár 3 hónaponként tájékoztatja a részes államokat a helyzet alakulásáról.

A határozat hatalmas felháborodást váltott ki az izraeli kormány köreiben. Az izraeli külügyminiszter bekérette mindazon országok nagyköveteit, amelyek megszavazták a határozatot. Benjamin Netanjahu átkokat szórt Obama elnök fejére, Izrael ellenségének nevezte őt, s nem mulasztotta el megjegyezni, hogy soha nem is volt Izrael őszinte barátja.

Ha azonban kicsit jobban belenézünk a dolgokba, és kivonjuk belőle a publikumnak szánt cirkuszi produkciót, ami miatt erősen túljátszottnak tűnik ez a felháborodás, rá kell jönnünk annak prózai és nyers politikai-taktikai okaira. Netanjahu haragja érthető, hiszen politikai vereséget szenvedett. Obama elleni kirohanása is érthető. Trump megígérte, hogy áthelyezi az USA nagykövetségét Jeruzsálembe, s ezzel elismeri azt Izrael fővárosának. Ha Bibi belerúg Obamába – Trumpot simogatja, és megágyaz egy más minőségű izraeli-amerikai kapcsolatrendszernek.

Valójában pedig semmi más nem történt, minthogy immáron sokadszor felhívták Izrael figyelmét, hogy hagyja abba a kényszer-betelepítéseket (s ez a felhívás nem igazán helyteleníthető). Az ENSZ BT részéről ugyanakkor megkérdőjelezhető az a felszólítás, hogy a felek újítsák fel a két államról szóló tárgyalásokat. Azokat a tárgyalásokat, amelyeket az arab államok Izrael kikiáltásának az első pillanatától elutasítottak, s amelynek elfogadásáról Izrael a mai napig nem nyilatkozott. Igaz! El sem zárkózott tőle.

Ami viszont Izrael és Trump viszonyát illeti, csak reménykedhetünk az izraeli politikusok bölcsességében. Ha bedőlnek a láthatóan és nyilvánvalóan nemzetközi politikai analfabéta Nagy Sárga Ember demagógiájának, az egész Közel-Kelet újra puskaporos hordóvá válhat. És ebben akkor az ENSZ Biztonsági Tanácsának is lesz némi, nem is kicsi része.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Törölt járatok

Kedves utasaink, tegnap két járatot is töröltek a légitársaságok, hiába, a légiközlekedés már csak egy …