Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: A mi ellenségeink

Fábián András: A mi ellenségeink

Pontosabban legfőbb ellenségünk az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), amely éppen a minap húzta ki nálunk a gyufát, de nagyon. Jobban haragszunk rá, mint Soros Györgyre, és ez annyira igaz, hogy készek vagyunk miattuk a gonosz, ördögi és menekültsimogató öregúr iránti haragunkat is feledni. Mi az, hogy készek vagyunk?! Máris ad acta az öreg filantróp. Gyere haza Gyuri bácsi! Minden meg van bocsátva. Még azt a vacak egyetemedet is akkreditáltuk, na. Ne duzzogj már! Túró Rudi is lesz, meg paprikás csirke nokedlival, csak higgaggyá már le! Most agyalunk az Áderrel, hogy hogyan kaphatnál valami plecsnit itt a nagy mártíromságban. Szóval – BÉKE!

Tudatjuk mindenkivel, akit illet, hogy végre ki lett találva a mi igazi ellenségünk: az ENSZ. Ez azért sokkal jobb, mert abszolút nem megfogható, és mert ugye sas nem kapkod légy után (Igaz-e Gyuri bácsi?! Te se le se a Viktort.). Az ENSZ egy igazi nagy falat. Nagy dakota harcoshoz méltó ellenség. Pont, mint ez a mi daliás Orbán Viktorunk. Jószerivel még fel se eszméltünk, és már meg is történt a kihívás. A felek a sorompóban, a lovak patái alól felszáll a por, feszülnek az izmok, lehull a sisakrostély, Szíjjártó feje pedig egészen sötétlila.

Történt ugyanis, mint azt korábbi írásomban már említettem, hogy a magyar külügyi tárca tehetséges birtokosa haladéktalan lemondásra szólította fel az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint. E tiszteletre méltó úriember hivatalának megfelelően felemelte a szavát: „Európában az idegenellenesek és fajgyűlölők egyre kevésbé leplezik és zavartatják magukat, mint például Orbán Viktor, aki a hónap elején azt mondta, „nem akarjuk, hogy színünk másokéval keveredjen.”

– Ez elfogadhatatlan és a leghatározottabban vissza kell utasítani! – mondta al-Husszein főbiztos.

– Monnyon le! – üzente bársonyszékéből Szíjjártó postafordultával.

Korántsem ő azonban az egyetlen, aki kifakadt a magyar kormány mérhetetlenül embertelen magatartásán, amely nem elégszik meg azzal, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza a menekültek emberibb körülmények közé jutását. A február 13-án benyújtott, „Soros-terv” elleni törvénycsomag még azt is igyekszik korlátozni, hogy a végsőkig elgyötört férfiaknak, nőknek, kicsi gyerekeknek a magyarországi civil szervezetek segítséget, élelmet, támogatást, menedéket nyújtsanak. A UNHCR aggodalmát fejezte ki a határátkelőhelyeken bevezetett újabb szigorítások miatt, amelyek tovább csökkentették a menedékkérők és a menekültek Magyarország területére történő bejutási -, nota bene túlélési esélyeit. Egyidejűleg felszólította a magyar kormányt arra is, hogy vonja vissza azt a törvényjavaslatot, amely megfosztaná a háborúk, erőszak és üldöztetés elől menekülő embereket a civil szervezetek és a civil társadalom létfontosságú támogatásától.

Válaszul arra, hogy az Orbán kormány folyamatosan a terrorizmussal és a belső biztonság veszélyeztetésével riogat, Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa emlékeztetett arra, hogy nem összeegyeztethetetlen egymással a menekültek védelme és a biztonság garantálása.

Szóval kormányunk szerint a gyufa ki lett húzva, mert ezek az emberek láthatóan nem értenek ahhoz, amivel foglalkoznak. Majd mi döntünk, majd mi tudjuk! Azt legalábbis semmiképpen nem látják be, hogy itt, kérem, kampány van, amelynek legfőbb feladata annak bebizonyítása, hogy Orbán Viktor az egyetlen ember széles e Magyarországon (vesd össze: világegyetem!), aki képes megvédeni a veszélyben lévő kicsiny hazát, (vesd össze: világegyetem!). (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanez a kormány éppen a Genfi Menekültügyi Egyezményre hivatkozott annak az 1300 embernek a befogadása kapcsán, akiknek ügye a közelmúltban robbant. A leghatározottabban kizárta annak még a lehetőségét is, hogy ehhez az Európai Unió menekült-politikájához bármi köze is lenne.)

Mint általában sok mindenről, erről is eszembe jut egy történet. 1991-ben, a délszláv háború kitörésekor igen rövid idő alatt közel 50 000 menekült érkezett Magyarországra a volt Jugoszlávia területéről. Sokan a Dráván úsztak át, kis motyójukkal, gyerekkel, feleséggel, csak hogy mentsék az életüket. Bosnyákok, szerbek, horvátok, magyarok. Jöttek, mert élni akartak, és mi segítettünk nekik életben maradni. Akkoriban éppen Genfben dolgoztam. Amikor a harcok a Vajdasághoz közeledtek, valamikor 1992. nyarán, bejelentkezett a genfi magyar ENSZ nagykövethez Á.A. a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség akkori elnöke. Tájékoztatta a nagykövetet arról, hogy a nap folyamán látogatást tesz Sadako Ogata asszonynál, akit tájékoztatni kíván a vajdasági magyarok veszélyeztetett helyzetéről. Kérte, hogy a nagykövet adjon mellé valakit, aki tolmácsol neki. Ketten mentünk a főbiztos asszonyhoz, ahol Á. A. elmondta: a magyar kisebbség életveszélyben van, mivel a szerb kormány erőszakkal be akarja vonni őket a háborúba. A kisebbségi vezetők úgy döntöttek, hogy amennyiben ezt megkísérelnék, a körülbelül százezerre tehető vajdasági magyarság azonnal átlépi a határt, és menedéket kér Magyarországon.

A mai napig összeszorul a torkom, amikor eszembe jut ez a beszélgetés.

Ogata asszony azonnal és világosan átlátta és megértette a helyzetet. Tisztában volt Magyarország helyzetével és lehetőségeivel, de a háború okozta válsághelyzettel is. Ígéretet tett, hogy latba veti minden befolyását, hogy a kilátásba helyezett exodust megakadályozzák. A későbbi események azt igazolták, hogy amit vállalt, nem maradt üres ígéret. A háború során, bár kisebb provokációk előfordultak, a vajdasági magyar kisebbség nem volt kitéve komolyabb zaklatásnak, fenyegetettségnek. Ez a UNHCR a magyar kormány mai ellensége.

Az ENSZ ajánlásai soha senkire nem voltak kötelező érvényűek. Az Egyesült Nemzetek Szervezete mindenkor arra szorítkozott, hogy a jó gyakorlatra, a követendő eljárásra tegyen javaslatokat a részes államoknak. A magyar kormány tehát, amely amúgy részt vett ezen javaslatok kidolgozásában, megint, immár ki tudja hányadszor, félrevezeti a magyar embereket. A magyar kormány hazudik, amikor azt állítja, hogy az ENSZ hajtja végre a Soros-tervet, vagy azt az akármit, amit most éppen aktuális, hagymázos álmaiban kifundált. Reméljük nincs már messze az idő, amikor ezek a politikai teljesítmények oda kerülnek, ahová valók: a történelem szemétdombjára. Mivel az állampárt a kormányzás sikereinek terjesztését is beírta a kommunikációs sillabuszba, bízunk benne, hogy ez a számunkra valóban siker-ízű esemény fogja megkoronázni a Fidesz elmúlt nyolc évének utolsó pillanatairól szóló híradásokat.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Kis magyar apokalipszis

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt …