Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: A paradigmaváltás titkai – áramütés, öngyilkosság, polónium, novicsok

Fábián András: A paradigmaváltás titkai – áramütés, öngyilkosság, polónium, novicsok

Annak idején, még a zivataros 1940-es években, a második nagy háború hajnalán, nem ment ritkaságszámba, hogy a titkosszolgálatok bérgyilkosságokat vállaljanak fel olyan pernahajderek ügyében, akik gerenda méretű szálkává váltak a politika szemében.

Trockij, szegény, maga is sokat tudott volna mesélni erről, ha Ramón Mercader, az NKVD ügynöke otthonában jégcsákánnyal agyon nem verte volna idő előtt.

Vajon tudtuk-e, hogy az áldozatnak, aki annak idején Lev Davidovics Bronstein néven látta meg a napvilágot, 1902-ben, a mozgalomban lett Trockij a fedőneve. Korábban ugyanis így hívták azt a börtönőrét, akinek a nevére hamisított útlevéllel hősünk megszökött Kelet-szibériai száműzetéséből. 

Az NKVD egyébként a Belügyi Népbiztosság orosz nevének rövidítése volt. Ide tartozott a rendőrség, a tűzoltóság, a közlekedésrendészet, de még a levéltárak felügyelete és igazgatása is. A Népbiztosság igazgatása alatt a titkosszolgálatok törvényen kívüli tömeggyilkosságokat, kémkedést és politikai gyilkosságokat hajtottak végre bel-és külföldön egyaránt. Az intézmény volt a felelős volt a külföldi kormányok befolyásolásáért, valamint érvényesítette a sztálini politikát más országokban. Mi több, az NKVD működtette a Gulag fegyencmunkatábor-rendszerét, felelős volt a hazai földalatti ellenállási mozgalmak felszámolásáért, teljes nemzetiségek és a kulákok az ország lakatlan régióiba való deportálását vezette le, s emellett még őrizte az országhatárokat is. A sztálini terror eszköze volt tehát, óriási hatalommal felruházva. Mondhatnánk, élet és halál urai voltak ezek az emberek.

A II. világháború éveiből hősiesebb emlékek merülnek fel: a magát bohém újságírónak álcázó Richard Sorge legendás alakja, a nácik ellen szerveződött Vörös Zenekar, az akadémikus tudású térképész, Radó Sándor – Dóra –, aki később a magyar hírszerzést is vezette egy ideig, csak előbb még megjárta pár évre Sztálin börtöneit. Csupán prevenciós célból, ugye. Nehogy megtudják a népek, hogy a tévedhetetlen, bölcs vezetőnek ideje korán voltak információi a Barbarossa-tervről. Arról, hogy a generalisszimusz annyira bízott az ő Hitler barátjában, hogy nem hitte el: a meg nem támadási szerződés ellenére Németország meg fogja támadni a Szovjetúniót. A háborús szovjet hírszerző kifinomult alakját viszont Stirlitz személyében láthattuk évekig a Magyar Televízióban.

Mielőtt beköszöntött volna újra a béke kora, az orosz titkosszolgálatok megint csak nem a gyilkolászás révén kerültek bele a hírekbe. Az atomkor hajnalán, a Manhattan Terv folyamatában, az oroszok tömegével alkalmazták az ügynököket, hogy mielőbb az atombomba titkának birtokába jussanak: Klaus Fuchs, Theodore Hall fizikusok, David Greenglass technikus és George Koval sugárzásvédelmi szakember, Julius és Ethel Rosenberg. Tetszik, nem tetszik, hősök voltak ők, mert végül is hozzájárultak a kor két világhatalma közti katonai egyensúly helyreállításához, s ezzel az egyébként eléggé bizonytalan békéhez kelet és nyugat között. Néhányan az életükkel fizettek ezért a hősiességért. Aztán Kim Philby, William Blake, Rudolf Ivanovics Ábel ezredes és mások, az új kor nagy hírszerzői, a kémkedés mesterei jöttek sorban. Még ellenfeleik is tisztelettel említették a nevüket.

Hosszan sorolhatnánk a titkos háborúk történetének hőseit és áldozatait. Az viszont többé-kevésbé kimondható, hogy a hidegháború lezárását követően a titkosszolgálatok egy időre mintha lezárták volna az állami szintű gyilkosságok korát. Így volt ez mindaddig, amíg a hajdani kolléga, a KGB alezredese, majd főnöke,

Vlagyimir Putyin 1999. december 31-én, az új évezred hajnalán bele nem ült az elnöki székbe.

Azóta felgyorsultak az események.

Célkeresztbe kerültek a veszélyes újságírók: Anna Politkovszkaja (agyonlőtték), Julia Latnyina (külföldre menekült), akik kíméletlenül támadták az elnököt. Aztán néhány konkurens oligarcha, akinek halálát persze az orosz alvilághoz kötik, ám nyilván útjában voltak a feltörekvő gazdagoknak. Nem jártak jobban Putyin politikai ellenfelei sem. Borisz Jefimovics Nyemcov például, a fiatal kora ellenére fényes politikai karriert befutott orosz miniszterelnök-helyettes négy golyót kapott a hátába. Öt csecsen „elkövető” azóta is az orosz börtönök meleg vendégszeretetét élvezi – a világtól elzárva. Vlagyimir Golovljovot kutyasétáltatás közben támadták meg és lőtték agyon. Valószínűleg mérgezés végzett Jurij Scsekocsikinnal, az ellenzéki Novaja Gazeta újság helyettes szerkesztőjével, s ily módon halt meg Putyin egykori testőre, Roman Csepov is.

És ott vannak persze a dezertált orosz titokhordozók és hírszerzők.  A Kanadában lelépett orosz diplomata, Jevgenyij Todorov fürdés közben halt meg, áramütés következtében. A 2000-ben Amerikába szökött Szergej Tretyjakov volt ENSZ diplomata és hírszerző nevét nem csupán az iraki „olajért élelmiszert” program piszkos ügyeire vonatkozó információk kiszivárogtatójaként ismerhettük meg, de őt sejtették a 2010-ben, Washingtonban, New Yorkban és Bostonban lebukott 10 orosz hírszerző lebukása mögött is. (A tizenegyediket Cipruson vették őrizetbe, de őt később szabadlábra helyezték, majd eltűnt.) Tretyjakov meg megfulladt evés közben. Augusztusban török halászok egy orosz férfi holttestét fogták ki a Földközi-tengerből, aki nem volt más, mint Jurij Ivanov, az orosz katonai hírszerzés második embere. Ivanov munkatársától és barátjától, Viktor Csevrizovtól, nem sokkal ezután kellett könnyes búcsút vennünk. A hivatalos verzió szerint öngyilkossággal vetett véget életének. Szintén öngyilkos lett Borisz Berezovszkij, akit 2013-ban találtak holtan az  Ascot közelében lévő birtokán, de 2018. márciusa óta nincs az élők sorában egykori üzlettársa, Nyikolaj Gluskov sem, akit holtan találtak délnyugat-londoni lakásában. Őt megfojtották (pár nappal a Szkripalék ellen elkövetett merénylet után).

A londoni alsóház belügyi bizottsága nemrégiben 14 olyan orosz állampolgár, köztük Berezovszkij és Gluskov ügyének újbóli kivizsgálását kérte a belügyminisztériumtól, akiknek nagy-britanniai halálát a brit nyomozóhatóságok eredeti vizsgálatai szerint nem övezték gyanús körülmények. (MTI)

Az ugyancsak 2000-ben, Londonba szökött Litvinyenko a teaivás áldozatának tekinthető. Két hajdani FSZB-s ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal való beszélgetése során ízesítették meg a teáját olyan hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal, hogy a boncolását is csak különleges körülmények között, sugárvédelmi öltözékben tudták elvégezni. Manapság a novicsoktól, Szergej Szkripaltól, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov (alias Anatolij Csepiga ezredes) FSZB ügynököktől hangos a média. Itt sajnos ártatlan emberek is az áldozatok listájára kerültek. Az FSZB a KGB (az Állambiztonsági Szolgálat) egyik utódszervezete, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat.

Az említett szomorú események mind arra utalnak, hogy az Orosz titkosszolgálatok 2000. óta részleges paradigmaváltáson mentek keresztül. A mélyen konspirált akciókról, erősen valószínűsíthetően politikai utasításra, bizonyos ügyekben áttértek a nyílt terror útjára. A cél nyilvánvaló: az orosz nagyhatalmi politika kiszolgálása, Putyin hatalmának megerősítése, a rendszerrel szemben állók megfélemlítése és elriasztása.

„Az árulók mindig rosszul végzik”

– jelentette ki Vlagyimir Putyin 2010. nyarán. Nyilván nem véletlen, hogy a merényleteket elkövetők neve, arca, személyazonossága sem marad homályban. Ezzel is tudatosítani akarják, hogy az üzenet honnan és kitől érkezett, és a feladó igazából nem is kíván rangrejtve maradni.

Most, hogy kissé alaposabban végiggondoltam ezeket az eseteket, talán nem is változott sokat az a paradigma.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

Megszavazta a parlament a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a …