Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: A rendszerváltásra pedig szükség volt

Fábián András: A rendszerváltásra pedig szükség volt

Beszélgetek a szomszéd fiúval, aki éppen érettségizni fog, és tudja, hogy én már éltem 1990. előtt is. Arra kíváncsi, hogy hogyan zajlott a rendszerváltás annak idején és mi volt az oka. Kérdezget és én válaszolgatok.

Kádárék eladósították az országot. Több mint tíz százaléka volt az államadósság a jelenleginek. Szóval nagyon magas, tűrhetetlenül magas. Mindenkinek kötelező volt dolgoznia, és mindenkinek volt munkahelye. Igen, a romáknak is. Állandó lakóhellyel kellett rendelkeznie az embereknek. Hogyan lehetett ezt megoldani? Hát úgy, hogy a családoknak az önkormányzat lakásokat utalt ki. Nem csak az önkormányzati dolgozóknak, meg a polgi rokonainak és csókosainak, dehogy. Aki meg előbb akart lakáshoz jutni és volt rá némi megtakarítása, kedvező hitellel vásárolhatott magának. Nem, dehogy devizahitellel, az egy remek új találmány volt, azt már a Fidesz vezette be. Persze, hogy akkoriban tudták fizetni, hiszen államilag garantált kamatok és törlesztőrészletek voltak. Mindenkinek, aki nem dolgozott, vagy az utcán találták, főleg télen, azt bevitték az őrszobára. Pironkodva említem, egyszer egy nagy buli után elaludtam az utcán, és majdnem engem is bevittek a rendőrök, de aztán inkább hazafuvaroztak, nehogy aggódjanak a szüleim. Volt magyar ipar, de bár ne lett volna, mert 1990 után rengeteget kellett bajlódni vele, mire csődbe vitték az acél-, textil-, gép-, gépjármű- és egyéb iparágakat. Azért persze voltak olyan – senki se tudja mitől – kőgazdag emberek, akik ezeket nagyhirtelen kivásárolták. Az öregeknek, akik nem voltak képesek gondoskodni magukról, nekünk, akkori diákoknak kellett kivinnünk az ingyen ebédet, vacsorát a lakásukra. Bár most, ahogy visszaemlékszem, mi magunk jelentkeztünk. Nem, nem fagytak meg, dehogy. Az önkormányzat odafigyelt rájuk. Volt gondozóhálózat és szociális juttatások, tűzifa, ilyesmi. Most, hogy belegondolok, talán így alakult ki a korosztályunk szociális érzékenysége, ami manapság annyi probléma forrása. Igen, ezekből lettek azok az átkozott civilek. A gyerekeknek sem volt könnyű. Tanulniuk kellett. Nyáron szinte ingyen táboroztatták őket, voltak kifejezetten a gyerek-elit számára úttörőtáborok Zánkán, Csillebércen. Ezekkel is komoly gondjaink voltak a rendszerváltás után: ki és hogyan privatizálja őket. De aztán hála Istennek sikerült. Igen, ez az, aminek a vezetőjét éppen most csapták el, mert százezreket fizetett ki kényszerlakhelyre, hogy ne kelljen a gyerekekkel együtt zsivajognia. Sportolni is kellett – sportiskolában. Nem focizni, amit akartak. Az iskolák is szerveztek nyári táborokat a gyerekeknek. Olcsón, akinek nem tellett rá, az ingyen mehetett. A betegek – ha akarták, ha nem – kórházi kezelést kaptak – szintén térítésmentesen, ráadásul a kor felkészültségének megfelelő jó színvonalon. Nem, nem kellett fizetni érte. Várólista sem volt. De igen, hálapénz az volt, meg hálaliba, hálatyúk, hálakörte. Persze, aki tudott adott is, mert az orvosokat akkor se fizették túl fényesen. Szóval nekik biztosan jól jött ez a rendszerváltás. Azért támogatják olyan sokan közülük a mai állampártot. Az iskolákban férfi tanáraink is voltak. Nagyon okos emberek, de ők is alacsony fizetésért, viszont nagy szeretettel foglalkoztak velünk. Hogy ez sem változott? Ingyen járhattunk iskolába, volt iskolatej, menza, viszont az a hülye, szörnyű iskolaköpeny… Most is lesz?

Persze! Gimnáziumba meg egyetemre is ingyen. Sőt, volt, aki olyan tehetséges volt, hogy már a gimnáziumban kapott ösztöndíjat, és ha jól tanult az egyetemen is. Nem, a gyerekek nem akartak külföldre menni, mert tudták, hogy ha elvégzik a tanulmányaikat, akkor ide, meg oda mennek majd dolgozni, ki-ki lehetőségei, tudása, és képessége szerint. Kontraszelekció volt, mert a kádergyerekek kapták a jobb helyeket. Most meg csak ők maradnak itthon? Nem értem, mi ezzel a baj. Valakinek itthon is kell maradnia.

Hogy mégis miért kellett leváltani azt a rendszert? Azért mert azt diktatúrának hívták. Egy párt uralta a politikai hatalmat, és szinte minden kérdésben egyetlen ember döntött. Ki? Nem Orbán, akkor még nem. Kádár. De ő addigra már meghalt. Viszont nem lehetett tüntetni március 15-én nemzeti módon, mert az ellenállásnak minősült. Mivel akkor még nem volt videokamera, ezért a tüntetők nevét felírták a rendőrök. Szörnyű volt! Miért tüntettek még? Később azért, hogy menjenek haza az oroszok. Igazából a kutya sem látott egy orosz katonát sem az utcákon, de tényleg érthetetlen volt, hogy miért vannak itt. Hogy olyanok voltak-e, mint a nácik, meg a gárdisták? Nem. Katonák voltak. Itt szolgáltak. Nem, ők nem terrorizálták az embereket. A nácik, meg a gárdisták? Ők nem mehetnek haza, mert itthon vannak. A cigányok meg a zsidók menjenek haza, mondják a nácik. Hogy ők is itthon vannak? A Migránsok? Hogy mennének már haza a migránsok, amikor nincsenek is itt? Állítólag még azok is elhúztak innen, akik letelepedési kötvényt vásároltak. Innen a fiatalok meg a magasan kvalifikáltak is elmentek már, vagy el akarnak menni? Miért lett Pakson megint kötelező az orosz nyelv oktatása, ha hazaküldtük az oroszokat? Mert visszajöttek. Ki hívta őket? A magyar kormány, amelyik folyamatosan küzd a külföldi befolyás ellen. Miért pont az orosz ellen küzdene? Az oroszokhoz semmi közünk, őket bojkottáljuk a Krím miatt! Brüsszel ellen háborúzunk, meg a Soros-terv ellen. Hogy Brüsszel tart el minket és hogy akkor miért? Mert mondják, azért.

Hova lettek a rendszerváltók, az igaziak? Miért hallgatnak és néznek, mint hal a vödörben? Belesimultak, alámerültek, megöregedtek, korrumpálódtak. Szabadon választott.

Hogy akkor miért? Mit nem lehet ezen érteni? A rendszert le kellett váltani és kész. Most sokkal jobb, mert szabadok vagyunk és a mi szabad országunkban élünk úgy, ahogy szabad. Ha nem tetszik, el lehet menni, és kész! Ne zaklass már folyton ezzel az értetlenséggel és kérdezősködéssel! Lemaradok a karácsonyi ételosztásról! Boldog Karácsonyt!

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Csodavárás Magyarországon

A Magyar Csoda olyan, mint a fata morgana egy olyan légköroptikai jelenség, amelynek során a távoli …