Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Agitátorok

Fábián András: Agitátorok

Itt is, ott is olvasom, és sajnos egyre gyakrabban, hogy ez is, az is összefogna, kiegyezne a Jobbikkal. Az érvek között első helyen szerepel az a tényállítás, hogy a Jobbik nélkül Orbán nem váltható le. Szomorúságom tárgya, hogy általam igen tisztelt és szeretett férfiak, bölcs és tudós asszonyok agitálnak – számomra teljességgel érthetetlen optimizmussal – a Jobbikkal kötendő választási szövetség mellett.

Történelemben jártas, olvasott emberek nem haboztak bemondani az ultimót, akarom mondani az ultima rációt: a legelkötelezettebb antifasiszta és antikommunista, Churchill, még Sztálinnal is képes volt összefogni Hitler ellenében. Mi több! Ha kellett volna, magát az ördögöt is odaülteti a tárgyaló asztal mellé, s megnyeri a patást is az ügynek. Ugyanezek az okos emberek elvárják tőlem, hogy felkapjam a fejem és buzgón bólogatni kezdjek: Ja, persze! Hogyan is feledhettem! Hiszen kézenfekvő és logikus! A Jobbik a győzelem záloga.

Mások arról kívánják meggyőzni az ellenkezőket, hogy ez a Jobbik már nem az a Jobbik. Ez a Vona már egy másik Vona. A náci farkas, a toportyánféreg elfajzott, s már nemhogy vérnyúl lenne, de valóságos cirmos kiscica. Édes kis simogatni való öleb. Nem támad, bújik és dorombol. Nem félelmetes, szeretetre és gyámolításra méltó. Láthatja, akinek szeme van, hogy a gonoszok el is pártolnak tőle. Nincs már Betyársereg, nincs Novák Előd (honvéd!), csak Novákné szemrevaló halmai. Levált a rothadt rész, maradt az érték, a színarany. Olyat is olvastam, hogy a történelem ismeri a spanyol példát, ahol Franco fasizmusát egy demokratikus jobboldali átalakulás követte. Mondjuk én nem haboztam volna ideidézni a portugál Salazar diktatúráját, és más fasiszta és nem fasiszta diktátorokat sem, mert ha ezt megtesszük, lassan közelítünk a fasisztoid- és más autokráciák bukásának talán leglényegesebb ismérvéhez. De ne szaladjunk előre.

Nézzük csak az eddigi példákat. Az, hogy a Jobbik nélkül Orbán nem leváltható, több sebből vérző állítás. Amikor a demokratikus jobb és baloldal megfogalmaz egy ilyen nézetet, óhatatlanul az a képzet vetődik fel az emberben, hogy formálódik az alibi. Nincs is olyan nagy szükség az ingadozó választók tömegeinek megnyerésére, aktivizálására. Elindultak a könnyebb megoldás felé. „Ha kell az ördöggel is” – rikkantják vidáman, s már érkezik is a kézenfekvő példa Churchillről. Szabadjon megemlítenem, hogy Churchill egy olyan világhódító ellen szövetkezett az orosz ördöggel, amely addigra behabzsolta Nyugat-Európa, és nem mellesleg Szovjet-Oroszország nagy részét. Volt tehát egy nagyon nyomós érdek mindkét oldalon: az élet vagy halál kérdése, amely felülírhatta a jobboldal és a sztálinisták közötti eredendő és áthidalhatatlannak tűnő ellentétet. Churchill jobboldali konzervatív volt és reálpolitikus, Sztálin sztálinista volt (aki magát kommunistának nevezte) és ravasz. Hitler viszont gyilkos fasiszta. Azok a német antifasiszták, akik lázadtak Hitler ellen, rendre a bitón végezték. Azok a fasiszták, akik titokban tárgyaltak Hitler megbuktatásáról, rendre cserben hagyták a velük tárgyaló briteket és amerikaiakat. Az árulás, a szerződések és megállapodások felrúgása egyébként tipikus fasiszta magatartás. Churchill, Roosevelt és Sztálin megállapodása kiterjedt Európa érdekszférákra való felosztására is és még sok egyébre is. Nem térhetünk itt ki mindenre. Arra sem, hogy ezekből a megállapodásokból ki hogyan és mit tartott, vagy éppen nem tartott be. A legfontosabb azonban az a tény, hogy az egy merőben más történelmi és politikai helyzet volt, amelyhez a mai magyar belpolitika fikarcnyit sem hasonlít. Ismerjük, hisz benne éltünk. Tudjuk, mert benne élünk.

Ami a Jobbik színeváltozását illeti, varázsköpeny az csupán. Segít elleplezni a nyilvánvalót. Ennek a köpönyegnek van egy érdekessége: még azokat is képes megtéveszteni, akik egyébként harcos antifasiszták, és korábban kemény ellenfelei voltak a Jobbik „nemzeti radikalizmusának”. Ennek kézenfekvő oka, hogy saját vágyaikat és jobbító reményeiket vetítik ki a Jobbikra, s így hitetik el magukkal, hogy ezek már nem ugyanazok. Pedig de. Elég ránézni a Jobbik vezérkarára. Elég, ha az ember megpróbál belenézni Vona szemeibe (borítékolom, nem fog sikerülni). Elég hallgatni a kígyózó, tekergő beszélgetést Vona és Rangos Katalin között a Spinozában. Magyar Gárda? Hát, izé. Toroczkai? Hát, izé. Cigányok, zsidók, rasszizmus, antiszemitizmus, migráció? Hát, izé. „Orbán Jobbra áll tőlem” – mondja Vona. Na, szép, mondhatom, Orbán a mérce a szélsőjobbon.

Ami az autokratikus, fasisztoid társadalmak átmenetét illeti a diktatúrából a demokráciába, emlékeztetnék arra, hogy ez minden esetben csak egy hatalmas sokk és reveláció eredményeként következhetett be. Hitler, Mussolini, Franco, Salazar halála, és az utánuk következő nemzeti szembenézés ilyen volt. A diktátor engedményei a puha diktatúra irányában viszont nem tekinthető ilyen megtisztulásnak. Orbán nem fog lemondani a hatalomról még egy vesztes választás esetén sem. Hatalomtechnikai eszközei szélesebb körű manőverezést tesznek számára lehetővé, mint amik a demokratikus oldal rendelkezésére állnak. Nota bene, biztosan kész lenne a kisebbségi kormányzást is vállalni, és Áder kész is lenne őt erre bármikor felkérni. Az orbáni politikai manipulációs tervben a Jobbiknak kitüntetett szerepe van. E két párt egyszerre választási ellenfele és potenciális szövetségese egymásnak. Ellenfél a választások eredményhirdetéséig és potenciális szövetséges a választások után. Orbán fog tudni olyat ígérni Vonának, amit az nem utasíthat vissza. És nem is fog. Vona igazi célja ugyanis nem Orbán megbuktatása, hanem a hatalom megszerzése, vagy legalábbis az abból való részesedés. Ha nem jut hatalomhoz 2018-ban, pártja is, ő is lehúzhatja a redőnyt. Ezt Orbán is ő is tudja, csak láthatóan a demokratikus oldal nem képes felfogni. Aki ma bízik Vonában és a Jobbikban, az holnap csúfosan fog csalódni, amikor a Jobbik faképnél hagyja.

Még egy apró megjegyzés. Amikor az egyik párt/pártszövetség azt állítja, hogy egy választókerületben azért nem állít ellenjelöltet, mert biztos abban, hogy a Jobbik jelöltje nyer, joggal vonja magára azok haragját vagy legalábbis értetlenségét, akik hozzám hasonlóan látják a Jobbik szerepét. Nem érv, hogy ez nem szövetség a Jobbikkal, hanem „reálpolitika”: inkább a Jobbik, mint a Fidesz. Az adott választókerület demokratikus választói joggal érezhetik úgy, hogy az ő szavazataik értéktelenek a demokratikus oldal számára, márpedig ők a Jobbik jelöltjére nem fognak szavazni. Nincs mese, a munkát el kell végezni, a választókat meg kell nyerni és meg kell győzni arról, hogy kire kell szavazniuk. Ezt „megúszni” nem lehet. Mert a Jobbik nem demokratikus párt. Ezt maga a pártelnök mondta egyszer, és azóta sem állította soha ennek az ellenkezőjét.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ezért kellett lekapcsolni Czeglédyt?

Az ukrán munkaerő toborzására adott állami százmilliók nyoma Kósa Lajos tárca nélküli miniszterig vezet – …