Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Az alfahím magányossága

Fábián András: Az alfahím magányossága

Az alfahím nem függ senkitől. A hímek között ő a legerősebb, a domináns, a vezető. Ő irányít, ő dönt, őt követi a csorda. Ő birtokolja a legtöbb nőstényt, tehenet, mert erős. Az ember alfahímjéhez is vonzódnak a nők. Sem anyagilag, sem morálisan nem függ másoktól. Határozott, önálló véleménye és céljai vannak. Általában, de nem feltétlenül vezető pozícióban tevékenykedik, de ami fontos, hogy nem ő maga mondja ki, hogy ő a vezető, hanem a többiek ismerik el őt főnöküknek. Az alfahím önmaga számára legfontosabb tulajdonsága az, hogy ő az alfahím.

Ettől még nyugodtan azt gondolhatjuk, hogy az alfahím társasági lény, hogy fontos számára az állatok nagy köre, ha ő egy nagy kandisznó, vagy szarvasbika, vagy egy vezető egy embercsapatban, aki körül hemzsegnek az őt csodáló többiek. De nem.

Az alfahím magányos, mert minden erre predesztinálja. Ha állat, örökös harc az élete, hiszen legfontosabb feladata a tökéletesnek mondható genetikai örökítő-anyagainak továbbadása a minél erősebb fajegyedek létrehozása érdekében. Ennek érdekében pedig távol kell tartania más hímeket a csordától. Pusztító, gyilkos feladat.

Az emberi alfahímek legpenetránsabb fajtája a politikai vezető. Az ő esetében ugyanis megjelenik egy további tényező: a politikai hatalom, vagyis az uralkodás. Ez pedig mindent felülír. Itt már nincs szerepe az állatvilágban domináns tovább-örökítésnek. Ugyanakkor a hatalom megőrzése nem kevésbé gyilkos és pusztító energiákat szabadít fel a hatalom birtokosából.

Most, hogy ezt ilyen szépen kiszálaztuk lássuk, hogy miért is vetődik fel napjaink felfokozott politikai életében az alfahím magányosságának problematikája.

Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban azt látjuk a nagyhatalmak (pl. USA, Oroszország), de a középhatalmak esetében is (pl. Magyarország), hogy saját szerepüket másokhoz képest- és leginkább, még ha burkoltan is – mások rovására akarják meghatározni. A társadalmak fejlődésében a törvényszerűségeket felrúgva (és nem ritkán a kormányzás vállalt kötelezettségét is háttérbe szorítva) olyan demagóg és populista politikai célkitűzéseket fogalmaznak meg elsődlegesként, amelyek társadalmi fontossága erősen vitatható, a politikai piacon viszont jól eladható. Az áru eladásáért minden esetben az alfahím felelős (akkor is, ha netán nőnemű lenne az illető, bár a mai politikusi arcképcsarnokban ilyet nem találunk). Az is megállapítható, hogy az áru eladhatósága szorosan kapcsolódik az alfahím létéhez, fennmaradásához – miképpen majdani bukásához is.

Trump, Putyin és Orbán, és más hasonló pókerjátékosok folyamatosan figyelik egymást. Ha kell, erősítik a másikat, de nem haboznak gyengíteni sem, ha saját érdekeik úgy kívánják. Ne legyenek kétségeink, ezek soha nem nemzeti, minden esetben egyéni, önös politikai érdekek. Az csupán a látszat, hogy ez vagy az éppen szövetséget köt valamelyik másikkal. Ez a szövetség azonnal felborul és semmissé válik, ha valamelyik fél veszélyeztetve látja saját politikai pozícióját, konkrétan hatalmát. Ennek lehettünk tanúi a Trudeau-Trump konfliktusban a G-7 zárónyilatkozatát követően. Ezt igazolja Trump javaslata, hogy vissza kell hozni az oroszokat a G-8-ba. Az USA és Oroszország közös érdeke az Európai Unió gyengítése, s erre a G-7 is alkalmas terület.

Az Európai Unió belső helyzete az utóbbi egy-két évben, leginkább a migráció felerősödésével kezdődően, egyre instabilabb. Miközben egyes tagállamok (pl. Olaszország, Németország, Franciaország) hatalmas terheket vállalnak, más országok (pl. a V-4-ek) semmiféle együttműködésre nem hajlandóak. A probléma állandó belső harc és feszültség forrása. A migráció terén fennálló konfliktusok gyengítik az Unió más téren nélkülözhetetlen határozott egységét. Már-már időnként lehetetlenné teszik az erős és határozott kiállást a közös érdekek mentén.

Sokan felkapták a fejüket, amikor Angela Merkel békülékeny hangot ütött meg Orbán kerítése kapcsán. A magyar propaganda azonnal győzelmi mámorban harsogta világgá, hogy végre a németek elismerik a kedves vezető szellemi géniuszát. A magyar alfahím újabb győzelmet aratott. Ledőlnek a tabuk, marad a kerítés!

Valójában nem többről és nem kevesebbről van szó, mint egy gesztusról. Merkel úgy döntött, hogy a kerítés nem oszt nem szoroz, nem éri meg, hogy emiatt sokkal fontosabb kérdések feledésbe merüljenek, pláne alapvető uniós érdekek sérüljenek. Semmibe sem kerül Orbánt Európa megmentőjeként említeni a migráció kérdésében, ha ezzel meg lehet menteni az Unió egységét a mai stabilitást és határozottságot igénylő helyzetben.

Amikor az alfahím bőg, a fajdkakas dürrög – se lát, se hall. Boldogan hirdeti saját magányos győzelmét, uralkodásának diadalát. Készül e diadal gyümölcseinek betakarítására. Az alfahím ebben az időszakban is magányos és nem figyel a környezetére, így aztán könnyen válik a vadász zsákmányává.

A magyar alfahím egyszerűen érzéketlen a politikai finomságokra. Soha nem is reagált a finom diplomáciai jelzésekre. Nincs okunk kételkedni abban, hogy most sem fog. A magyar alfahímnek nem esőillatot hozó szellő finom érintésére, hanem villámlásra és mennydörgésre van szüksége ahhoz, hogy felfogja: vihar van.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Kis magyar apokalipszis

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt …