Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Az imádság ereje

Fábián András: Az imádság ereje

Minden reggel izgatottan lesem a híreket, történt-e végre valami, ami megfordítja a világ nyikorogva haladó szekerét. Nem rejtem én szakajtó alá, hogy milyen hírekre vágyom. Tudja meg ország-világ! Jó dolgokról, igaz dolgokról szeretnék végre hallani és olvasni.

Bejelenthetnék már példának okáért, hogy a bolygó leggazdagabbjai lemondtak vagyonuk feléről (nem kell az egész), mert azt akarják, hogy a szegények is éljenek jól, vagy legalábbis jobban. Jusson egy falattal több. Várom a bejelentést, hogy letartóztatták Dutertét, Kim Dzsong Unt és Putyint. Nálunk mondjuk Orbán Viktort és vejét az egész magyar kormánnyal, a legfőbb ügyésszel és a tőkeerős, zseniális üzleti érzékkel rendelkező gázszerelővel egyetemben.

Nem nagy vágyak ezek, csak egy földhöz ragadt ember földhöz ragadt álmodozásai egy jobb életről. Semmi világforradalom, semmi lottóötös. Nem foglalkozom én az egyéni boldogulás kérdéseivel, már ami a saját egyéni boldogulásomat illeti. Jelzem, hiába is tenném. Az értékőrző magyar nyugdíj nem ad lehetőséget nagy léptékű tervekre és vállalkozásokra. Örül az ember, ha a heti farhátra és a napi kávéra való megvan.

Szóval várom a jó híreket a tudósítóktól, azok azonban nem igazán akarnak érkezni. Ne tessék a hangulatot rontani azzal, hogy de legalább vannak rossz hírek. Mert azok vannak. Ilyen-olyan feszültségek a nagyvilágban. Megint előre tekerték a Végítélet Óráját, így már csak két percre van a világ egy ember-okozta teljes katasztrófától. Legalábbis így gondolja a szimbolikus órát 1947 óta mozgató amerikai tudós testület. Az aktuálisan beállított idő a globális atomháború közelségét jelzi. Tavaly még két és fél percre voltunk, január 25. óta azonban már csak két percre vagyunk az éjféltől, a 24. órától. Világégéshez ilyen közel csak egyetlen alkalommal, 1953-ban, a hidegháború csúcspontján jutottunk. Most aztán az amerikai főember bemondta, hogy neki nagyobb gombja van, mint Észak Korea duci diktátorának. Ha ő azt egyszer megnyomja… Az nem zavarja a nagy fehér embert, hogy nincs gomb, de ez egy másik kérdés. (Jut eszembe! Trump elnök urat az imént lefelejtettem az elővezetendők listájáról, holott nélküle az egész nem ér semmit).

Keres, kutat az ember, aztán végül mégiscsak jó hírre lel. Magyarországon az egyházak emberemlékezet óta annyi pénzt nem kaptak, mint amennyit a gondoskodó állam mostanában rájuk költött. Nem mindenki kapott, persze, csak a nagyok: a katolikus és a református egyház például nagyon sokat, mások kevesebbet. Még a Hitgyüli is ott állt a sorban, pedig oly sokáig volt e nemzeti együttműködés rendszerének mostoha gyermeke. Volt, aki semmit, mint például Iványi Gábor Magyarországi Evangéliumi Testvérközössége, amely az Oltalom Karitatív Egyesületet és annak segélyszervezeteit működteti. Ők még a jogos, bíróságok által nekik ítélt járandóságaikat sem kapták meg.

Megvan ám a titok nyitja, tudjuk, amit tudunk. A nagy egyházak azért kapnak százmilliárdnál is több (eleddig 121 milliárd) támogatást a költségvetési adóforintokból, hogy finanszírozni tudják múltbeli (!) és jelen kiadásaikat a 2016. január 1-től 2017. december 31-ig terjedő időszakban. Lesz (volt) templom felújítás, parókia renoválás, szerintem még új gépkocsi is jut a a tiszinek. Vége a hét szűk esztendőnek. Cserébe csak szállítani kell a hívőket az urnákhoz, és meg kell nekik mondani, hogy kire szavazzanak.

Az úr hatalmas és kegyes. Meghallgatta a hívek imáit, és megmutatta az ő mosolygó arcát híveinek. Az úrnak neve is van. Orbán Viktornak hívják. Ezt jól vésse minden áhítatos hívő az emlékezetébe, s őrizze ott jól, amíg elballag a szavazókörbe, és a fülke magányában odateszi az ikszet. Hová? Hát, ahova kell.

A sok pénz pedig megtalálja a maga helyét. Ebben biztosak vagyunk. Ez is egy jó hír. Már-már felderülnék, de aztán eszembe jut egy minapi eset.

A közösségi oldalon olvastam, hogy egy tiszteletre méltó civil szervezet a Parlament előtti gyertyagyújtással gondolt azokra a szegény honfitársainkra, akik megfagytak az utcákon, kihűltek fűtetlen lakásaikban. Számuk mostanra meghaladta a százat. Már akikről tudni lehet, ugyanis a gondoskodó emberminisztérium a pontos adatokat szigorú titokként kezeli. Gondolom, úgy vélik, hogy nem vetne jó fényt a kormányzatra. És tényleg. Szóval, miközben a gyertyák fellobbantak egy ott jelenlévő püspök úr imát mondott az elhunytak lelki üdvéért, ami szép dolog. Jómagam is bátorkodtam hozzászólni az eseményhez, és bizakodásomat fejeztem ki, hogy a püspök úr az ima mellett, remélem, közbenjár majd a papi kollégáinál, hogy éjszakára nyissák meg a templomokat a rászorulóknak, a hidegtől szenvedőknek. Csökkentendő a kockázatot, a kihűlés kockázatát. Helyénvalónak éreztem a felvetést, hiszen az ima fontos, de azért mégsem óv meg a hidegtől. (Nem vagyok hívő ember, lehet, hogy csak ezért gondolom így, ezért vagyok ennyire földhözragadt. Lehetséges, hogy van olyan ember, aki utolsó kenet nélkül például meg sem tudna halni). Szóval így gondolkodtam én, az ateista, tudván, hogy mennyi sok jótéteményben részesülnek ezek a mi egyházaink gondoskodó társadalmunk részéről, s remélve, hogy ezért nem csupán imádkoznak, hanem tesznek is valamit elesett, rászoruló embertársaik érdekében.

A hozzászólásomat néhány percen belül törölték, gondolom azért, hogy nehogy a püspök úr esetleg megbántódjék miatta.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Orbán: július 20-ig a parlament elfogadja az összes törvényjavaslatot, amit a kormány ígért

A miniszterelnök közlése szerint az Országgyűlés július 20-ig elfogadja az összes jogszabályt, amit megígértek, így …