Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Díszemberek

Fábián András: Díszemberek

Nem először kedvetlenít el az az emberi „minőség”, amely mindenek elé helyezi a megfelelés, az igazodás, a csordához tartozás szükségességét. Önző önmagukon kívül megvetnek ők bizony mindenkit és mindent, ami nem szolgálja az érdeküket és a személyes boldogulásukat. Eközben megfigyelhető egy meglehetősen gusztustalan és taszító jellemvonásuk. Az ügy, amit állítólag felvállaltak, s amelynek hátán belovagoltak az ismertségbe, hogy aztán annak „képviselőjeként” tündököljenek, semmivé foszlik, elillan. Ám mégsem tűnik el teljesen. Azt nem lehet, mert akkor ők maguk válnának feleslegessé. Az ügy állása úgy van jól, ahogy éppen van, ahogyan azt a gazda parancsolja. Vagyis az ő igazi funkciójuk és besorolásuk: kurzus-propagandista.

Ideje van most ezeknek a selejtes értékrendű embereknek. Neveket és példákat is tudok mondani. Fogok is. Még egyszer szögezzük le, hogy nem azokról van szó, akik vállalt politikusai a rendszernek. Egy Rogánnal, egy Kósával, egy Németh Szilárddal vagy egy Halász Jánossal nincs dolgom, velük nincs mit kezdeni. Ezek is típusos emberek, a maffia alapja, a diktatúra bázisa, a rendszer gerince, ha szabad ezt az ide nem illő kifejezést használni.

Jól emlékszünk a rendszerváltás utáni időkre, amikor előjöttek emberek, sőt berobbantak az életünkbe, és megvallották, hogy mennyi üldöztetésnek voltak ők kitéve a Kádár-rendszer alatt. Némelyik valóban jól meg lett üldözve. Volt, akit kritikus magatartása miatt kizártak a Pártból: Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Lengyel László, Király Zoltán. Volt, aki 1956-os magatartása miatt valóban üldöztetésnek volt kitéve: Göncz Árpád (béke poraira), Mécs Imre. Mások a pártállam ellenzékének aktív résztvevői voltak, mint például Demszky Gábor, Solt Ottilia, Iványi Gábor vagy Magyar Bálint. Sietek gyorsan leszögezni: az ő értékük az évek során semmiben sem változott. Kritikus és következetes magatartásukra, állásfoglalásaikra mind a mai napig bizton számíthatunk (ami nem azt jelenti, hogy néha nem vitatkozunk vele, hanem azt, hogy nem feküdtek be semmilyen kurzusnak). El is nyomják a hangjukat minden lehetséges módon és eszközzel.

A gerinctelen talpnyalók világa nem is 1989-ben, hanem lassanként, az utána következő tízegynéhány évben jött el, 2010-től pedig az állampárt preferált köreiben egyenesen kötelezővé vált. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem akartak volna profitálni korábban is a róluk szóló (Dózsa László 1942-), vagy saját maguk gyártotta legendákból. Ha már a tiszteletre méltó Mécs Imrét említettük, gyorsan említsük meg a Kádár-kori Népszabadság és a Népszava hajdani oszlopát, a Magyar Gárda alapítóját, Vitéz Bencsik Andrást, akit 14 éve – nem jogerősen – tíz hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek a forradalmár rágalmazása miatt. A büntetést később felfüggesztették, majd pénzbüntetésre változtatták. Arról, hogy a 60 000 (hatvanezer) forintot befizette-e az államkincstárba, nincs információm. Azt viszont biztosan állíthatom, még a valós tények ismerete nélkül is, hogy később ő ezt a pénzt százezerszeresen kapta vissza. Mindegy. Bencsik az, aki büszkén elmondhatja magáról, hogy neki még a rendszerváltás után is üldöztetésben volt része. Nem sokáig kellett várnia teljes rehabilitációra sem. Rovott múltú létére, jól megérdemelt büntetése ellenére, 2016. március 12-én, a nemzeti ünnep alkalmából, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere meleg, baráti kezeiből. Az indoklás sem volt ám semmi: a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége alapján ünnepelhettük őt – egy napon a nagy elődökkel, a magyar sajtószabadság élharcosaival, Petőfivel és Kossuthtal.

Azt hihetnők, hogy akik azért verték a mellüket, hogy milyen szinten álltak ellen anno a diktatúrának, örök időkre mindenféle diktatúra ellenségeivé váltak. Említsük meg a mára „egyetlen hiteles forradalmár” címmel büszkélkedő, Wittner Mária nevét. A beat-korszak üldözöttjeit és ellenállóit: Nagy Feró, Balázs Fecó, Póka Egon, az újak közül Vastag Csabát és a mára már legendává lett Ákost. A hajdani szállodaigazgatót, Horn Gyula nagykövetét, aki azóta már nem doktor, Schmitt Pál exelnököt. Lassan a kihalás fel sodródnak már a Fidesz hajdani párttitkárai, a KISZ-titkárok azonban most élik csak igazi fénykorukat. Kövér László hajdani pártmunkás vezényletével szórják az átkokat a kommunistákra, akik – ha hinni lehet a szóbeszédnek – a Munkáspártban, Thürmer Gyula vezetése alatt gyülekeznek. Mi több, határozottan kiállnak Orbán állampártja mellett, és minden döntésében támogatásukról biztosítják a diktátort. Gondolom, még a szakszervezetek megszállása és szétverése sem csalt könnyet a szemükbe.

Jönnek aztán az újdondászok, azok a szószólók, akik már az új kor hajnalán csaptak bele a lecsóba. Legutóbb Járóka Lívia harcos kiállásának örvendezhettünk kétszer is az Európai Parlamentben. Hasonlóan szívderítő volt a jogvédő Morvai asszonyság harcos kiállása ugyanott a magyarországi jogsértéseket kidolgozó és következetesen megvalósító Fidesz mellett. Nem mehetünk el szó nélkül a Sorsok háza működtetését állami pénzből felvállaló Köves Slomó személye és az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) mellett sem. A Hitközség a minap azzal írta fel nevét a magyar sajtószabadság mind kisebbre zsugorodó sajtcédulájára, hogy a főszerkesztő úr útján megköszönték Bolgár Györgynek a 168-óránál végzett sokéves tevékenységét. Megtehették, hiszen nem is oly régen megszerezték a lap többségi tulajdonát. Már csak az a kérdés, hogy ezek után Bolgár meddig maradhat a Klubrádiónál, amelynek ugyancsak az EMIH a kisebbségi tulajdonosa. Ezekről a fránya pénzügyi dolgokról itt (https://blog.atlatszo.hu/2018/01/a-ketmillio-forintos-kerdes-mennyi-kozpenzbol-finanszirozott-tamogatast-kapott-az-egyseges-magyar-izraelita-hitkozseg/) és itt (https://atlatszo.hu/2016/11/04/fantomtulajdonosok-a-kormanyfuggetlen-mediaban-kik-allhatnak-a-168-ora-megvasarlasa-mogott/) olvashatunk bővebben.

– Mit olvas fenséged? – kérdezhetnénk Shakespeare után szabadon ezektől a díszemberektől, kisebbségük állítólagos képviselőitől kíváncsian.

– Pénz, pénz, pénz! – lenne az egyedül helyes válasz.

Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a befolyó töméntelen pénzmennyiség valóban a rászorulók megsegítésére, és nem az érintettek személyes jólétének és boldogulásának növelésére szolgálna, mint ahogyan nagyon is erről van szó. Még pontosabban: saját magukon kívül az említettek a világon senkit nem képviselnek, és ezzel teszik a legnagyobb szolgálatot az állampártnak, amely e jószolgálati tétlenségért kész bármennyi állami pénzt invesztálni beléjük. Ebből a szempontból a kivénhedt, meghurcolt, a diktatúrák elleni politikai harcokban megtöretett rockerek törleszkedése egy-egy búcsúkoncert bevételéért már-már erkölcsösnek mondható.

Szerző:
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda: Festett föld

Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – …