Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Hazugságok hálójában

Fábián András: Hazugságok hálójában

Itt, kérem, mindenki mindenkinek hazudik. Sommás állításomat mindjárt meg is fogom alaposan indokolni, pontról pontra. Kérem, hogy aki hibát talál a logikában, vagy az érvelésben, az ne habozzon vitatkozni és érvelni, ám ha lehet, hagyjuk az olyan banalitást, hogy ez hülyeség, baromság, ide, meg oda menjen a szerző, ezt vagy azt fogyasszon, ha szabad magam ilyen decens módon kifejezni.

A minap szóvá tették nekem, hogy mindig elkeserítő és lehangoló dolgokról írok. Nem azt, hogy pontatlan vagyok, sőt. Mindössze annyival tudok védekezni, hogy maga a magyar politikai közélet és valóság ilyen fekete és kilátástalan.

Mindenek előtt tennék egy rövid történelmi visszatekintést, vállalva annak ódiumát is, hogy esetleg lesz, akinek néhány gondolat már ismerősen cseng majd. A valóság ismerős, a helyzet, a történet az. 2010-ben a demokratikus baloldal katasztrofális bukást szenvedett el, és kétharmados teret nyitott a populista, rövidesen fasizálódó, és egyre szélebbre tolódó Fidesznek, amely az ősi magyar hagyományoknak megfelelően nem habozott rárontani a nemzetre. A rárontással persze előbb, mintegy kamuflázsként, megvádolta a pipogya baloldalt, amelynek sokkal inkább hálás kiszithanddal tartozott volna a kézcsókban egyébként oly jártas miniszterelnök. Máig állítom, hogy az addig kormányzó baloldal az éppen akkor aktuális miniszterelnökének köszönheti, nem csupán azt, hogy a Fidesz győzött, hanem azt is, hogy kétharmaddal. Ha Bajnai jó előre nem jelenti be, hogy nem vállal egy évnél hosszabb időre megbízatást, a dolgok egészen másként alakulnak. Meggyőződésem, hogy a ma legnagyobb parlamenti baloldali párt hatalmi harcokban edzett vezérkara szolgáltatott neki muníciót e balga döntés meghozatalához és végigviteléhez. Ha akkor nem hallgat a „pártfogók” önzetlen jótanácsaira, máig Magyarország egyik legsikeresebb miniszterelnökét köszönthetnénk benne.

Ehelyett azonban következhetett nyolc boldog év a Fidesz történetében, melynek során senkitől nem zavartatva rabolhatta le, és kormányozhatta az országot az erkölcsi és morális szakadék szélére. Közben volt egy tanulságos választás is, ahol említett párt, de nevezzük nevén a gyereket, az MSZP, csak erős kényszer hatására volt hajlandó beleállni a többpárti együttműködésbe, ahol aztán több kárt okozott, mint hasznot. Az első pillanattól arra törekedett ugyanis, hogy saját többségi hegemóniáját – akár a választási vereséget is vállalva – biztosítsa. Örülhet, sikerült. A Fidesz megint 2/3-ra zárt, de az MSZP lett a legnagyobb ellenzék, ahogy kívánta. Igaz ugyan, hogy ez egy ilyen túlhatalmi Parlamentben mit sem ér. Sikerült viszont fondorlatosan megakadályoznia, hogy az árulónak kikiáltott, valóságban az MSZP megreformálásába belebukott Gyurcsány és a DK frakciót alakítson, tehát hurrá. A Fidesz eközben zavartalanul építkezett és mára már egy kvázi diktatúra állapotába kormányozta az országot. Választóitól ma már csak annyit kér, hogy adjanak neki még négy évet, mert meg kell védeni az országot a nyíltan „sorosista” baloldaltól, a migránsimportáló ellenzéktől és a civilektől. A Fidesz választóinak szellemi színvonalát bemérhettük és megismerhettük. E választópolgárok meg is fogják adni, amit a szociopata, bugris, puttonyos miniszterelnökük kér tőlük. Nem érdekli őket, hogy milyen az ország valós állapota. Vagyis ha érdekelné, akkor sem tudnák meg soha, mert mesterségesen lebutították és szellemi karanténban tartják őket. Sikeresen elhitették velük, hogy nekik és az országnak soha ilyen jó dolga nem volt. Megfagyhatnak, éhezhetnek, koldulhatnak, kilophatják a szemüket, ellophatják a jussukat – nekik ez jó, mert Orbán azt mondta, hogy nekik ez jó. A Fidesznek meg kell az a plusz négy év, mert addigra felnő az új szavazó-generáció, a további biztos győzelem záloga. Előfutáraik már tegnap is ott sertepertéltek a Jobbik-finanszírozó Simicska házánál. A lelkes ifjaknak gőze nem volt arról, hogy Simicskát a Fidesz hizlalta kövérre. Azt sem tudták, hogy a hajdani Orbán-fan oligarcha rézkilincsét még alig pár éve is állampárti potentátok és pártállami miniszterek simogatták tükörfényesre, kegyes áhítattal. Mondhatnánk: itt működött a szereposztó dívány és a házipénztár.

Ugorgyunk, mondhatná Pósalaki bácsi. Nem érünk rá a Fideszre, nekünk a rendszerváltó ellenzékkel van most itt dolgunk. Azt hihetnők, hogy a 2014-es fiaskóból tanult az MSZP is és a többi, kisebb nagyobb ellenzéki párt is. Előre bocsátom: szerintem kizárólag a DK tanult belőle, amikor nem állít közös listát az MSZP-vel, mert nem bízik már benne. Megítélésem szerint, az MSZP tárgyalási taktikáját kívülről megítélve, ez a gyanakvás teljességgel megalapozott. Miközben a hajdan erős és népszerű kormánypárt folyamatosan veszíti el a támogatóit és népszerűsége is soha nem látott mélységekben szárnyal, a pártvezetés még mindig izmozik és diktálni akar. Úgy javasol közös listát, hogy annak alapján mindenképpen ő kerüljön döntési – értsd kormányalakítási – pozícióba. Közben nyitottságot, tárgyaló- és kompromisszum-készséget, jószándékot hazudik a baloldali választóknak éppúgy, mint a párt tagjainak is. (Bocsássa meg az olvasó, hogy a Jobbikkal nem foglalkozom. A tegnapi tüntetés megmutatta, mi a Jobbik és mennyire kell komolyan venni. Úgy vélem, a következő közvélemény kutatás Vonát és pártját már 5% alatt fogja mérni.)

Botka személyéről is ejtsünk itt pár szót, mert az ő tündöklése és bukása remekül demonstrálja azokat a belső állapotokat, amelyek a Magyar Szocialista Párton belül dúlnak. (Tessék nyugodtan vitatkozni velem!) Említett párt hosszú ideje küzd azzal a fóbiával, hogy nem képes a maga belső köréből miniszterelnök-jelöltet, de legalább egy vállalható-követhető karakteres személyiséget kiállítani. 2010-ig három miniszterelnököt fogyasztottak el, és ezek mögül mindig kihátrált a párt. Medgyessy kívülről jött, Gyurcsány – bár a pártelnökségig küzdötte fel magát – szintén új fiú volt. 2010-ben az ugyancsak külsős Bajnait darálták be. Eközben megtörtént az első belső reformkísérlet, amelynek pártszakadás lett a vége. 2014-ben végre kilépett a nyilvánosság elé az MSZP-s fiatal párttagok egyik vezéralakja, Mesterházy Attila, háta mögött a párt ifjú törökjeivel, akik bejelentkeztek a párt megfiatalítására, nem mellesleg a bebetonozott régi pártvezetés háttérbe szorítására. Ez utóbbiak azonban – telve jószándékkal – nyomták a tanácsokat Mesterházynak és körének, akik sikeresen bele is buktak a hatalomátvételi kísérletbe. Ne legyenek illúzióink: Botkával ugyanezt játszották el a fiatalok – öregfiúk meccsen, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, előálljanak azokkal a kézenfekvő együttműködési javaslatokkal, amelyektől „féltőn óvták” Botkát. Az ő visszalépésével az új generáció ismételt hatalomátvételi kísérlete, szám szerint immár a harmadik, amiről tudunk, tehát ismét megbukott.

De említhetnénk Demeter Márta esetét is, aki éppen azért lépett ki az MSZP-ből, mert átlátta, hogy nem országos rendszer- és hatalomváltásra megy ki a játék, hanem a belső párthatalmi viszonyok konzerválása a cél. Az persze megint egy érdekes kérdés, hogy amennyiben ő valódi rendszerváltásban gondolkodik, akkor új pártjának miért éppen a Fidesz által kreált és támogatott LMP-t választotta.

Azzal kezdtem, hogy itt mindenki mindenkinek hazudik. Leginkább azok a pártok hazudnak a választóknak, kivétel nélkül és masszívan, amelyek magukat a Fidesz-rendszerét leváltani akaróként aposztrofálják. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy ha nem fognak össze a legrövidebb időn belül, akkor 2022-től már nemigen lesz reális esélyük a hatalom megszerzésére. Maguknak is hazudnak. Azt sugallják, hogy ha esetleg most mégsem sikerülne 2022-ben majd biztosan. Eközben az állampárt dőzsöl és már a diadalünnepre készül. A csúti zsebdiktátor sorra húzza elő dohányzsebéből a cédulákat, máris újraosztják a miniszteri sarzsikat, a képviselői helyeket. Rendületlenül tovább folynak a letartóztatások a baloldalhoz köthető körökből. Azt sugallják a népnek, hogy az üzletmenet változatlan. Azt hazudják, hogy a kormány biztos kézzel kormányoz. Azt hazudják, hogy ez a létező világok legjobbika. Azt hazudják, hogy az ország hadban áll Sorossal és az Európai Unióval, miközben soha nem látott terhektől védik a hazát a migránsok távoltartásával. Azt hazudják, hogy nem lopnak, miközben már a bebetonozott erőművet is zsebre vágták. Leginkább pedig azt hazudják a Fidesz hiperprimitív szószólói, hogy minden jól van így, ahogy van.

A nép pedig nem törődik az éhezőkkel, a mélyszegénységben élőkkel, a kórházi fertőzésekben elhalálozókkal, a tömegével kivándorlókkal, a gyermekek módszeres lebutításával, az ország kifosztásával, a hidegben megfagyottakkal… Nem is tud ezekről. Aki megéli, megszenvedi, belehal, az már úgysem tudja elmondani. Halott ember nem beszél. Amiről meg nem tudunk, az nincs.

A legnagyobb hazugsága a rendszerváltás iránti elkötelezettséget minden szinten hirdető pártoknak éppen az, hogy készen állnak ezt a nemzeti nyomort felvállalni, és megfelelő programokkal felszámolni. Az is hazugság, hogy erre alkalmasak és képesek lennének. És ezt ők tisztán, pontosan és világosan látják. Csak éppen gyávák bevallani, még akkor is, ha az ő tehetetlenségükért a kormánypártot terheli a felelősség, hiszen ők alakítják így a szinte visszafordíthatatlan viszonyokat. A Fideszt leváltani, Orbánt elkergetni akarók eközben várnak a csodára, arra, hogy majdcsak történik valami, ami megoldja ezt a megoldhatatlan helyzetet. A csoda azonban késik…

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Kis magyar apokalipszis

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt …