Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Jó kommunisták, rossz kommunisták

Fábián András: Jó kommunisták, rossz kommunisták

Örömmel jelentették be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 8. (nyolcadik!) évében, hogy végre összeállt a névsor. Hiánypótló a munka. 29. évvel a Kádár rendszer mesterségesen előidézett válsága, majd megbuktatása után megtudhattuk végre, hogy kik is voltak azok a rohadt, véres szájú, népnyúzó kizsákmányoló kommunista bitangok, akiknek az egész átkost köszönhettük. (Lehet, hogy ehhez bőven elég lett volna előkotorni néhány régi, poros noteszt a mai potentátok sublódfiókjából.)

Mégis, mint mondtam, harminc év kellett mégis a bűnösök lajstromozásához. Mivel a kommancs potentátok névsora jelenleg 3000, az intézmények száma pedig ennek éppen a fele, 1500, könnyen kiszámolhatjuk, hogy évente 100-at sikerült az előbbiekből és 50-et az utóbbiakból felderíteni. Két intézmény is lázasan törődött az üggyel. Éjt nappallá téve fáradozott, kutatott át iszonyatos méretű adattárakat. Mind a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága komoly felkészültségű emberekből áll, nincs tehát okunk kételkedni a munkájuk alaposságában.

Az eredmény tekintetében azonban mégis felmerül az emberben a kétely. Ez a gyanakvás aztán olyannyira elhatalmasodik, hogy a végén szabadulni sem tud tőle. („Van valami sanda gyanú? Kinyomozza Janda Samu!” – magánnyomozó iroda reklámja a század elejéről). Lehetséges, hogy nem is a névsor feltalálása, hanem az a szűrőmunka tartott ilyen soká, melynek során eltávolították belőle azokat a neveket, amelyek máig jól ismert családokhoz köthetőek. Itt máris kapásból kezdheti az olvasó sorolni az általa észben tartottakat, és akkor még azok szóba sem kerültek, akik alacsonyabb pártszervezetekben rohasztották szét a szocializmust. Vagyis nem megyei, járási vagy városi káderekről, hanem mondjuk egy kőbánya párttitkáráról, egy hajdani vörös katonáról, kari KISZ-titkárokról, alapszervezeti párttitkárokról például szó sem esik.

Hiába a nagy, sok évig tartó munka, az így összehozott anyagban is akadnak hibák. Találomra rákerestem például Pozsgay Imrére (béke poraira), pusztán kíváncsiságból. Az ő élete 1950-től együtt fut a Rákosi-, majd a Kádár-rendszerrel. Azt mondja a hasznos és hiánypótló munka, hogy 1968-70 között az MSZP Bács-Kiskun Megyei Bizottságán volt található, legmagasabb funkciója titkár. Ezzel szemben a Wikipédia azt írja: 1957-1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a megyei bizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Még ugyanebben az évben az MSZMP KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki. Vagyis 1970-ben már Budapesten dolgozott.

Jó, jó – mondhatnánk megengedően, de hiszen Pozsgay annyiszor fordított köpönyeget, ahányszor csak fordult a széljárás. Gulyás azonban érzékeltette velünk, hogy

voltak jó kommunisták és rossz kommunisták.

Gondolom az ő kommunistáik a jó kommunisták, aki meg nem a Fidesz hatalmáért küzdött, az gerinctelen, hernyó, ország-rontó kommancs bitang. OK. Rúgjunk bele a fogatlan oroszlánba. Most éppen ez a pártfeladat.

Egy korábbi interjújában Gulyás Gergely egyszer már amúgy is kifejtette, hogy Pozsgay soha nem változott és nem tagadta meg önmagát.  „Pozsgay Imre azon kevesek közé tartozik, akikről őszintén elhiszem, hogy megfordultak a damaszkuszi úton. Ez természetesen nem menti fel őt az alól, amit korábban leírt vagy mondott, de mégis azon kevesek közé tartozik, akik nem karrierizmusból változtattak a véleményükön.

Zárójel

Édesanyám visszaemlékezése, aki Pozsgaival együtt járt a Lenin Intézetbe és nem csak jóval a rendszerváltás után hallott valami alibi-félét erről-arról: „Imre már az egyetemen is a társaság középpontja, hangadója volt és nagy kommunista. Mindig törleszkedett valami fejeshez. Próbált nekem udvarolni is, de én akkor már férjnél voltam, tehát szóba se jöhetett. Ennek ellenére a közösségi rendezvényeken gyakran voltunk egy társaságban, sokat beszélgettünk. 1958-ban vagy ’59-ben egyszer összetalálkoztunk valamilyen rendezvényen. Ő az elnökségi asztalhoz igyekezett, nagy ember volt már. A régi ismeretség okán ráköszöntem és meg akartam kérdezni, mi van vele, hogy van, ő azonban tüntetőleg elfordította a fejét, és még a köszönésemet sem fogadta.” Tudom, tudom. Halottakról jót, vagy semmit.

Csak látszólag kalandoztam el a fősodortól. A fenti példákkal mindössze illusztrálni próbáltam, hogy mennyire szelektív, mi több szubjektív és

érdekvezérelt az emlékezet.

Mennyire függ attól, hogy ki kinek a kicsodája. Orbán vagy Kövér apukára, a vöröskatona nagypapára, nota bene Kövér Lászlóra magára rá sem kerestem ezek után, mert a nyilvántartás avítt, gyűrött papírfelületet formázó külalakban megjelenő adatai ezek után számomra már csekély hitelességgel bírnak. Különösen miután Kádár Jánosról az is kiderült számomra az adatbázisból, hogy legmagasabb pártfunkciója 1955-56 között az MDP Pest Megyei első titkára volt.

Megengedem azt is, hogy ez az érthetetlenül nagy sebbel-lobbal átadott nyilvántartás még nincs készen. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy én vagyok béna a kereséshez, és egy személy esetleg más-más néven, helyen, időpontban, más-más funkcióban is megjelenik. Bár Kádár és Pozsgay esetében ennek vajmi kevés a valószínűsége. És névre kerestem, nem funkcióra, nem munkahelyre és nem időpontra. Mivel nem vagyok szakértő, ilyenkor mindig abból indulok ki, hogy én vagyok a buta.

Alaposan elgondolkodtatott viszont ennek az egész átadási ceremóniának a főszónoka. Gulyás Gergely főminiszter ugyan rendkívül ellenszenves és halszemű, de kiváló és kipróbált oszlopa a NER-állampárt káderállományának. Azt azonban szerintem eléggé nehezen fogja tudni kivédeni a saját pártján belül is, amikor arról értekezett, hogy ezek a nyilvántartásba vett emberek masszív egyéni felelősséggel bírtak az állampárti hatalom működtetésében,

kollektív bűnösség ugyanis nincs.

Ennek megfelelően a büntetéseknek is egyénieknek kell lennie. (Ne tessék már megint azzal, jönni, hogy a komcsik 99%-a már alulról szagolja a Munkásmozgalmi Pantheon urnatóriumának levegőjét! Tetszettek volna forradalmat csinálni!)

Az sem segít szerintem a szónokon, hogy nem szűnt a jelenlegi rendszert folyamatosan többpártrendszeri demokráciaként azonosítani. Lehet, persze, hogy ebben az álnaivitásba az is szerepet játszik, hogy a fiatalember 1981-es születése mián már javában 1989 után szocializálódott, mesterei pedig a mai főnökei voltak, akik módszeresen készültek a demokrácia felszámolására az állampárti diktatúra visszaállítására.

Mindenesetre jogászként pontosan látja a kormányzatban működő egyén mindenkori büntetőjogi felelősségének kérdését. Reméljük, hogy nem is igyekszik majd közülük senki a

kollektív felelősség mögé bújva menteni önmagát.

Magától a jogilag alaposan képzett Gulyástól tudjuk ugyanis, hogy az semmiképp se lesz mentőkörülmény a Fidesz neofasiszta diktatúrájának kialakítása és működtetése, a nemzet kifosztása tárgyában beterjesztésre kerülő vádindítvány kapcsán.

Sem az ő, sem a Fidesz listázás nélkül is jól ismert, a 3000 főt némileg bizonyosan meghaladó, tettes-társasága számára.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …