Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Kilépni az Unióból

Fábián András: Kilépni az Unióból

Nem múlik el hét találgatások nélkül. Hol azzal vádolják, hogy meg akarja tenni, hol sürgetik Orbánt, hogy lépjen ki az Európai Unióból. Valahányszor azonban felbukkan a hír, mindjárt sietnek hozzáfűzni: több mint 70%-os az uniós tagság támogatottsága a magyar népesség körében.

Az Orbán-kormány, mindeme támadás és biztatás mellett, rezzenéstelen tekintettel vívja dühödt harcát Brüsszel ellen. Ha valaha rossz történt ebben az országban 2004 óta, akkor az nyilvánvalóan Brüsszel áskálódásának, mi több aknamunkájának tudható be. Mi több, ez nem csupán a magyar közéletre, de egész Európára igaz. Az a bitang Brüsszel rányomja bélyegét Európa nyomorára, ráadásul nem ismeri el Orbán kizárólagos és elvitathatatlan tisztánlátását bizonyos ügyekben. Egyáltalán: minden ügyben. Hiába bizonyítja feszt a kormánypárti szabad magyar sajtó, hogy a kedves vezető brüsszeli politikai ellenlábasai bizony súlyos alkoholbetegek, pederaszták, pedofilok, istentagadók és más, hívő keresztyén emberi elmével szinte felfoghatatlan bűnökkel terheltek, nevezettek lemondása, eltávolítása késik. Én nem is csodálom, hogy Orbán néha kénytelen bosszúsan rántani kettőt lecsúszni készülő harmonika-nadrágján, bevágni egy-egy felest, gyors mozdulatokkal megtölteni pár száz kiló lángoltkolbászt, s közben elénekelni a fehérvári huszárok leányzaklató, vidám történetét. Kell valami, ami megnyugtatja zilált idegrendszerét. Nem lehet mindig visszavonulni a jól ismert, meghitt, biztonságos grazi üdülőotthonba némi orvosi felügyelet mellett nyújtott pezsdítő roborálásra.

Brüsszel, mondjuk, és akkor még nem is ejtettünk szót Soros Georgeról és az ő sátáni kacajáról. Pláne az ördögi terveket kovácsoló kettőről együtt. Ismerjük az összefüggéseket, ezért most erről – az említés szintjén túl, csupáncsak jól tájékozottságunkat fitogtatva – nem is fogunk szót ejteni.

Meg kell azonban emlékeznünk egy virtigli pálfordulásról: a néppártosodó Jobbik és Vona Gábor színeváltozásáról. A radikális jobboldal a cukiság kezdetétől finoman, lépésről lépésre táncolt vissza a korábban hangosan követelt azonnali kilépéstől. A 2012. novemberi, Novák Előd és Murányi Levente által prezentált zászlóégetéstől eljutottak a 2015-ös népszavazási szándékig (maradjunk-e az Unió tagjai). Ebből aztán semmi sem lett. 2017. augusztusában az európai bérunió építő szándékúnak szánt, ám enyhén populista felhangú javaslatát dobták be, (amelyről sajnálatosan azóta sincs semmiféle információnk), hogy a kampány kezdetén már a bennmaradás támogatásának lebegtetésével keressék a szavazók kegyeit. Vagyis a Jobbik tudja, hogy a bennmaradás szavazatokat hozhat, bár ez nem érdem, csupán hidegfejű politikai számítás.

Azt ne higgyük azonban, hogy a Fidesz és a ravasz Orbán ezt nem tudja. Miközben szabadságharcát vívja rendületlenül, le-lead egy-egy illatos kis jelzést, hogy áh! dehogy akarunk mi kilépni! Ez a mi igazi akolmelegünk. Csupán a jobbítás szándéka ugye… No de azért hovatovább a sok impotens brüsszeli bürokrata is beláthatná végre, hogy nálunk van a bölcsek köve, a magyar középhatalom az, amelynek Európát irányítania kell. Merthogy ezt egyre több nemzet látja be, amely a mienkhez hasonló (?) kormányt választ. Na, elég volt, Brüsszel! Lehet összébb húzódzkodni! Lehet tovább haladni!

„Erős nemzeti karakter” és „érett államférfiúi bölcsesség”. Kabos Gyula receptje szerint: ebből is egy kicsikét, meg abból is egy kicsikét. Választások előtt ezt tanácsolják a spindoktorok. Győzelem után meg úgyis azt tesz majd a kedves vezető, amit akar, csak tessék türelmesen kivárni. Ha türelmetlenkedne, mindössze emlékeztetni kell az Alaptörvény születésére. 2010-ben még nem akarták megváltoztatni az Alkotmányt. Felhatalmazásuk sem volt rá és ezt el is ismerték. Aztán 2011-re, a 2/3 birtokában, néhány hét alatt mégis összeütöttek egy újat, pikk-pakk elfogadták, az akkor még doktor Schmitt Pál aláírta, oszt jónapot. Volt nagy ünneplés az Operaházban. Nem csoda, hiszen megnyílt az út Orbán és a Fidesz mára már jól kiépített diktatúrája felé.

Ezért nincsenek kétségeim arra nézvést, hogy amint teheti, Orbán kilépteti Magyarországot az Unióból. Számára ugyanis a nemzet érdeke másodlagos, a személyes érdekei viszont kizárólagosak. Azt a hatalmi struktúrát, ami vágyálmaiban szerepel, az ország uniós tagsága mellett nem építheti ki. Nélküle viszont Damoklész kardjaként lebeg feje felett a kivédhetetlenül elkövetkező leszámolás réme. Leszámolás vele, a pártjával és az egész rendszerével.

Maradjunk most a realitások talaján. Van már példa, ráadásul demokratikus példa az EU-ból való kilépésre. A Brexit tárgyalások folynak, és az idő előre haladtával egyre nyilvánvalóbb, hogy Nagy-Britannia keményen meg fogja szenvedni ezt a döntését. Már eddig is a kínok kínját állták ki. A népszavazás után Cameron lemondott. Titkon nem ilyen eredményre számított, mosta kezeit. (Megjegyzem Orbán sem népszavazást nem tartana, sem le nem mondana.) A tárgyalásokat vezető Theresa May, őfelsége miniszterelnöke, vélhetőleg gyakorta ott sírdogál, ahol senki sem látja, olyan pokoli terheket ró rá és az országra a kilépés. Sorra hagyják el a szigetországot a nagy bankok, cégek, uniós intézmények. Széteshet a birodalom is. Míg a skótok és az észak-írek egyértelműen az Európai Unió mellett szavaztak, addig a walesiek a kilépést támogatták. Ennek ellenére már Wales egyik vezető pártja is arról beszél, hogy meg kellene fontolni az elszakadást Angliától. Ha Nagy-Britannia szétesne, és csak Anglia maradna meg, akkor azzal területének 47 százalékáról mondhatna le. Egyesülhet viszont Írország és Észak-Írország. A kettéosztott szigetország északi felének kormányzó pártja szerint el kell szakadniuk az angoloktól, mert az írekhez csatlakozva legalább az Európai Unió tagjai maradhatnának. Nigel Farage, a Brexit egyik atyja, odáig jutott, hogy új népszavazáson gondolkodik, amely a kilépés ellenzőit esetleg végleg meggyőzné a népakaratról. Vagy éppen ellenkezőleg, mert ez is benne van a puttonyban.

Azt látjuk tehát, hogy aki a kilépés útjára vágyik, az nagyon könnyen többet veszíthet a réven, mint amennyit nyerni remélt a vámon. Természetesen Orbánra gondolunk ismét. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen kivételezett helyzetben is van ő. Vatta-puha, kesztyűs kézzel bánnak vele a döntéshozásban és az Unió vezetésében többségben lévő párttársai, akármit is tegyen, akármit is mondjon. Bármennyire is menjen szembe azokkal az Uniós értékekkel, amelyek ércnél maradandóbban vannak kőbe vésve, akárcsak a magyar alaptörvény, mely ezidáig mindössze 5 módosítást ért meg. A nagyobb akadályok átugrásában mindenkor számíthatott a Néppárti elvtársak hathatós támogatására, hiszen József Attila óta tudhatja azt bárki, hogy nem éri gyász, akire csak egy párt vigyáz sejhaj akire csak egy párt vigyáz. Láthatóan teljesen mindegy, hogy az a párt Magyarország, vagy az Európai Unió egypártja.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda: Festett föld

Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – …