Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Kinyílott a pitypang

Fábián András: Kinyílott a pitypang

Megírom. Tegnap megvolt a nagy tüntetés. Az Origo persze majd azt fogja megírni, hogy milyen hülyén is nézett ki a széles utcákon és a hatalmas Kossuth téren az a párszáz lézengő Soros-bérenc. Meggyőző sajtófotó is lesz, talán nevét is vállaló fanyalgóval. Ezt átveszi majd a Mészáros-féle megyei sajtó, kiegészítve pontos számokkal, hogy aznap, Düsseldorfban, éppen hány nőt erőszakoltak meg fényes nappal nagyszakállú, kafijját viselő, vélhetőleg arabul beszélő stb.

Én meg, gondoltam, megírom, hogy milyen volt addig, amíg ott voltam. Sokan óvtak a részvételtől, ilyen-olyan megfontolásból, én azonban nem hallgattam rájuk. Öntörvényű, rabiátus ember lévén mindig megyek a saját buta fejem után. Ez esetben vittem az asszonyt is, éppúgy, mint minden más alkalommal. Ugyanis általában mindenben egyetértünk, legalábbis ami a politikát illeti. Nem rejtettem véka alá azt sem, hogy milyen színekben kívánok indulni, de erről majd később.

A hangulatnak jól megágyazott, számomra legalábbis, az az innen is, onnan is felreppenő jó hír, hogy a Parlamentbe bejutott pártok nem találtak rendszerszintű csalásra utaló jeleket az április 8-i választás körülményeinek elemzése során. Voltak persze kisebb-nagyobb – nevezzük így – botlások, de ezekkel nem érdemes foglalkozni, vélik az elemzők. Végső soron az EBESZ sem emelt csalás dolgában kifogást. Én meg, az örök kétkedő, úgy gondoltam, hogy szerintem sem a pártokat, sem az EBESZ-t közelébe nem engedték annak a területnek, ahol a csalást elkövették. Az informatikai rendszer működésével kapcsolatos, folytonosan változó hírek, amelyek mára és „valójában” átalakultak az internetes felület hibájává, kételyeimben inkább megerősítettek, nem is beszélve az azóta is folyamatosan szállingózó helyszíni beszámolókról, átvariált jegyzőkönyvi dokumentumokról.

Orbán még a tüntetés előtt elrepült Nápolyt látni. Valószínű a Cosa Nostra hívta össze a főnököket, amin neki is feltétlenül jelen kellett lennie, esetleg pénzt kellett betennie a Banca di Credito Popolare di Torre del Greco közeli fiókjának trezorjába, vagy a kitörni készülő Vezúv látványa vonzhatta oda halaszthatatlanul. Wizzairrel repült, de érkezésekor – gondolom – már szokás szerint várta őt saját megszokott páncélozott Multivan Business szolgálati gépjárműve, amivel kényelmesen érkezett oda ahova éppen szólította őt aznapi hivatali kötelesség. Nyilván csak az időpontok véletlen és szerencsétlen egybeesésének tudható be, hogy nem élvezhette egyenes élőben a parlament ablakából a történéseket. Vagy nem véletlen. A testőrparancsnokok egyik kiváló tulajdonsága, hogy remekül tudják védenceikben kialakítani és folyamatosan ébren tartani a paranoiát. Akiknek van ilyen testőrparancsnokuk, azok általában valamiért kifejezetten ragaszkodnak az életükhöz is. Így aztán nevezett biztonsági embereknek nincs nehéz dolguk, ha meg akarják győzni a capo di capit, hogy jobb, ha most elhúzza a csíkot. Nekik is kevesebb dolguk van egy szívélyes vendégségben, mint egy felháborodott tömeg elleni fellépés során lenne. Csak a hülye ember keresi a bajt. Itt van például mindjárt Patyi András, aki meggondolatlanul megbüntette a miniszterelnököt csalás miatt. Erre a büntetésre a miniszterelnöknek, aki soha nem volt vagyonos ember, ráment a 993 ezer forintos megtakarításának közel fele. Miképp érezhette volna így Orbán azt, hogy ő nincsen üldözve?! Meg is kapta a nyomorult Patyi a szóbeli megrovását. Többszörösen. Felháborító és arcpirítóan szégyenletes tehát, ami ebben az országban történik.

Meg volt tehát ágyazva a hangulatomnak. El is indultunk a mamával tüntetni. Süt a nap, a madarak dalolnak, virágoznak a gyümölcsfák: nincs mese, menni kell. Több forrásból többször is úgy tájékoztattak, hogy a számomra szimpatikus párt, a fél hatos kezdést megelőzően, öt órakor itt meg itt találkozik, hogy együtt vonuljon az Operához, ahol a tüntetés kezdődik majd. Egy-két perccel múlhatott háromnegyed öt, amikor odaértünk, de már csupán arról értesülhettünk, hogy akikkel együtt akartunk vonulni, azok bizony sietve elmentek. Nem egyedül jártunk így, de nyilván a pontosan érkezők nem érdekelték a szervezőket. Egységben az erő. Mentünk hát magunk. Egyre nőtt a tömeg, se az egyik, se a másik végét nem lehetett már látni a korábban említett „pár százas” emberfolyamnak. Álltunk az Opera előtt, és vártuk, hogy történjék valami, de nem történt semmi. Volt időnk nézelődni, beszélgetni, hallgatódzni. Azt kell, hogy mondjam: csupa kedves és derűs ember állt körülöttünk. Jópofa táblákat lengettek: „Jelentkezés Soros-listára itt”, „Diktátor eladó”. Komoly molinókat hordozott a Munkáspárt: „Köztársaság!” „No pasaran!” . Csillagos és vörös zászlókat lengettek a kezek a szélcsendben békés egymás mellett élésben a nemzeti trikolórral és az európai csillagokkal. Vajnai Attila éppen egy angol tudósítóval próbált szót érteni – magyarul. (Vélhetőleg ő is tolmácsot akart kérni.) Egy kedves hölgy nagy csokor virággal érkezett, amin erősen csodálkoztam magamban mindaddig, amíg le nem került a selyempapír a fehér gerberákról, és el nem kezdte mosolyogva osztogatni azokat. Mi is kaptunk. Sikerült szereznünk a Szamizdat Magyar Nemzetből is egy példányt.

Zúgott az „Orbán takarodj!” , a „Szüntessük meg az Orbán jellegét!” a „Mocskos Fidesz!” „Mi vagyunk a többség!”. Egy kétméteres fiú mellettem süvöltötte a légtérbe, hogy „Ki mondta, hogy Orbán egy geci?!” . Hatalmas sikere volt, megtapsolták. A tömeg állt és várt. Körülöttünk sok-sok mosolygó fiatal. Ez nem a nyuggerek tüntetése volt: minden korosztály érezte, tudta, hogy nincs mese, most el kell jönni.

Aztán lassan megindult a tömeg, melynek se eleje, se vége nem látszott lenni. Nagyon lassan haladtunk, tömött sorokban, alig lehetett mozdulni. Ez nem a Göbbels-féle elnyújtott körtüntetés volt, nem a Bérbemenet lefizetett lengyel és határon túli gyaloglókkal. Itt magyar emberek tüntettek a magyar kormány és a magyar választási rendszer ellen. A Fidesz-maffia ellen, amelybe nyíltan és leplezetlenül bele van kódolva a kormánypárt egész hazug és csaló politikája. A tömegben itt is, ott is feltűntek sötétbarna és fekete arcok, békésen, mosolyogva, a tömeg részeként. Meleg fiúpár ballagott mellettünk egymás kezét fogva. Raszta frizurás legény verte a kongát. Együtt mentünk, egymásért vonultunk értük és önmagunkért. Az egyre gyorsabban fogyatkozó jogainkért és demokráciánkért. Nagyon lassan haladtunk előre.

Meg is fájdult a hetek óta rendetlenkedő hátam, ezért elhatároztuk, hogy rövidítünk az útvonalon. A Révay utcán és a Révay közön át értünk ki a Bazilikához, ahol bár már rég elhaladt a menet eleje, de továbbra is tömött sorokban hömpölygött a nép. A sarkon Gyurcsány Ferenc és stábja mosolygott a tüntetőkre, akiktől kapott hideget, meleget. Előbbi volt a több, ugyanis sikerült utolérnünk a Jobbikos tömb gerinchadát. Árpádsávos lobogók váltották fel a nemzeti színeket, a színes ruhákat meg fekete dzsekik, terepszínű nadrágok és bakancsok. Dúsan tetovált, kigyúrt figurák, kopasz fejek, különös tekintetek, leginkább a szellem napvilága nélkül. Sörösdobozok lendültek pillanatonként a kiszáradt ajkakhoz, de volt, aki a kannás borra szomjazott. Itt volt látható az a „kultúra”, amelyre az ország kb. 20%-a felváltotta volna a Jobbik programját egyébként évek óta végrehajtó Fideszt. Kovács Kokó István új étterméhez a La Pampa nevű argentin steakhouse-hoz érve (ez helymeghatározás, és nem a reklám helye) megbolydult a tömeg. Mint a hangyák, rohangáltak a Jobbikosok ki a sorból és vissza. Nem láttuk mi történik, de egyszercsak felüvöltött a kórus: „Éljen Vona!” „Itt van Vona!”„Vona Gábor gyere vissza!”.

Bevallom, ekkor lett elegem. Nem elég, hogy éhes voltam, fájt a hátam és a lábam a sok álldogálás miatt, de még ezt a Jobbikos szimpátiatüntetést is meg kellett élnem. Ez soknak bizonyult. Egymásra néztünk a mamával és tudtuk, hogy számunkra a következő állomás az édes otthon lesz, és nem a Kossuth tér. Végülis mondhatjátok, hogy ti szóltatok jó előre. Igaz. Én viszont elmondhatom, hogy amíg a Jobbikot utol nem értük, jó volt része lenni a tömegnek, és jó volt látni, hogy mennyien vannak, akik elutasítják ezt a neonáci diktatúrát. Milyen sokan tartják szükségesnek ezt legalább a spontán jelenlétükkel kifejezni. Amíg még lehet.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Kis magyar apokalipszis

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt …