Home / VÉLEMÉNY / VÉLEMÉNY - TÁRSADALOM / Fábián András: Mint a fecske

Fábián András: Mint a fecske

Éppen úgy, mint az elmúlt évben, idén is már hetekkel korábban megkezdődött a nagy karének szervezése június 20-ára a Szabadság téri szökőkúthoz. Magyar Fruzsina, aki az első pillanattól szóban és tettben egyaránt kiállt a szökőkút közelében suttyomban, minden tiltakozás ellenére felállított, álságos, történelem hamisító szoborcsoport betelepítése ellen, időt és fáradságot nem kímélve szervezte a tiltakozó eseményt.

fischerÉn nem vagyok egy nagy tömegbecslő, de az volt a benyomásom, idén többen voltunk, mint tavaly, és akkor közel ezer szövegpéldányt osztottak ki a szervezők. Teli volt a tér, s mégis az elmúlt évekhez képest alig néhány rendőr biztosította az eseményt. Vélhetőleg nem számítottak komolyabb rendbontásra. A hatalom rájöhetett, hogy ezek a tüntetők nem abból a fajtából valók, akiket 2006-ban ők szabadítottak rá a fővárosra. Nem tudom, hogy jól van-e ez így, de így van.

A nagy dalolás 19 órára lett meghirdetve, s addigra vidám emberek tömege lepte el a teret. A nagyszámú idősebb és középkorú mellett öröm volt látni milyen sok fiatal jött el, fiatal anyukák és apukák a gyermekeiket is hozták. Sokan jöttek, és még többen lettünk volna, ha azok is el tudnak jönni, akik bár szerettek volna, de akadályozva voltak.

Zoltai Andrea, Magyar Fruzsina és Mécs Imre egymásnak adták a mikrofont. Rövid bevezetőikben talán a legfontosabb üzenet az volt, hogy a rendszerváltás utáni utolsó években, amelyeket éppen most élünk, Magyarország rossz pályára került. Valami elromlott. Mindannyiunk felelőssége helyre zökkenteni az időt. Míg ők beszéltek a háttérben fáradtan álldogált Fischer Ádám, kórusunk örökös betanítója, világhírű karmesterünk. Óriási munka állt a háta mögött. Az elmúlt négy este egymás után vezényelte Wagner teljes, közel 16 órás Ringjét a Művészetek Palotájában, s ez láthatóan keményen igénybe vette a mestert. Aztán szinte hihetetlen átalakulásnak lehettünk szemtanúi. Mécs Imre után felperdült a színpadra, és egy fiatalokat megszégyenítő energikus, boldog, vidám ember állt előttünk, remek poénjaival nevetést csalva mindenki arcára.

Fischer Ádám nagyszerű ember. Vagy inkább azt mondom nagy ember, és ebben benne van a kedvessége, szerénysége, zsenialitása, remek humorérzéke és végtelen humanizmusa. Abban a néhány szóban, amelyet az éneklés előtt és közben elmondott, mindez ott volt. Nem csak a himnuszokról, de Európa jövőjéről is beszélt, az aggodalom és törődés egyaránt hangot kapott a szavaiban. Szólt a brit népszavazásról és a Brexit várható következményeiről, Jo Cox képviselő asszonyról, e népszavazás első, és reméljük utolsó mártírjáról, akinek a halála talán felrázza és mozgósítja az egységes Európa mellett kiállni akarókat.

Közben a „beéneklést” követően egymás után zendült fel Fajger Orsi zongora és Horn András klarinét kíséretével a brit, a német, a magyar és a szlovák himnusz, majd a hatalmas, elsöprő erejű Marseilles, a francia himnusz. A mesternek mindegyikhez volt egy rövidke, értő-értelmező magyarázata, egy kedves megjegyzése. A himnuszok felhangzása világos üzenete volt ennek az estének. Európa bár sokféle, de mégis egységes végre. Vigyázzunk rá, hogy így maradjon. Ne hagyjuk, hogy az alantas ösztönöket szító, valójában a retrográd politikai hatalom konzerválásának szándékával szerveződő, Unió- és idegenellenes népszavazások megosszák és elembertelenítsék.

A Nabucco szabadság kórusa és az Örömóda felhangzása volt a pecsét, amely ezt az akaratot politikai állásfoglalássá foglalta össze. És mivel egy koncert csak ráadással lehet az igazi újra, nagy erővel felcsendültek a Marseilles harcba hívó dallamai.

Hazafelé tartva elgondolkodtam azon, hogy milyen jó dolga is van a Budapestre látogató külföldieknek, ha jó időben, jó helyen vannak. Fischer Ivánt láthatják és a Budapesti Fesztivál Zenekart hallhatják a Vörösmarty téren, és a Hősök terén, Fischer Ádámot pedig a Szabadság téren. Budapest egy nagy zenei happeningé vált a kezük alatt. Örvendezhetnek és élvezhetik a két világhírű karmester művészetét.

Csak mi, itt élők, tudjuk, hogy e két remek művész nem csak a zene örömét osztja meg velünk, de azt az üzenetet is, hogy nem akarják, s velük együtt sokan mi sem, hogy a dolgok még rosszabb irányba forduljanak. Ennek érdekében készek a művészetük eszközeit és erejét is használni és felhasználni. Nem biztos, hogy a hatalom mai birtokosai, akik – lássuk be – nem a zene- és művészetpártolók köreinek legjavát képviselik, ettől megváltoznak majd, de hogy meghallják és felbosszantja, talán el is bizonytalanítja őket, az biztos. Legyen az miniszterelnök, főminiszter, sikkasztó, vesztegető zsúrpubi vagy főpolgármester. Befoghatja a fülét, megjátszhatja, hogy nem hallja, de a zene, a dal erős. Átszűrődik minden falon és befészkeli magát minden fejbe.

Tegnap este jó volt karénekesnek lenni, egy kicsit újra iskolás gyereknek, mégis optimista és eltökélt európainak. Mert a mai Magyarország egy kicsiny része, a Szabadság tér fái alatt elhittük, hogy van, lehet még szabadság a mi országunkban. Jövőre talán az Örömódával kezdhetünk majd, és olyan sokan leszünk, hogy kicsi lesz a tér.

 

Fotó: Kardos Gábor
https://www.facebook.com/photographer.Gabor.Kardos/photos/?tab=album&album_id=1086089104798991

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Attila háza

Attila nem király, még csak nem is Isten ostora, ellenkezőleg, épp rajta csattog az az …