Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Nekem a Balaton

Fábián András: Nekem a Balaton

A magam részéről pontosan annyira szeretem a magyar tengert, mint bármely más jó magyar ember. Fideszül úgy is fogalmazhatnék, hogy a magyar emberek szeretik a Balatont. Az ügy szempontjából azonban ennek semmi jelentősége.

Pontosítok: a kormány szempontjából ennek semmi jelentősége. Ugyanis a kormány is szereti a Balatont, csak éppen másként. A kormány mindent másképp szeret, mint én, és a magyar emberek értelmesebb (v.ö.: liberálisabb, vagyis pusztulásra szánt) része. A természetet úgy szereti, hogy kivágja a száz éves platánokat. A betegeket úgy szereti, hogy új, rohadt drága kórházakat épít nekik. Holott a rongyos régiekben sincs már se orvos, se nővér. Az egészségeseket úgy tartja karban ez a mi diadalmas kormányunk, hogy uszodákat, és stadionokat épít, ugyancsak baromi drágán, ahová a jó magyar ember, akinek az adóforintjaiból épült, a lábát be nem teheti. Budapestet úgy szereti, hogy letarolja ligeteit, ledózerolja csodaszép épületeit, kretén és gigantomán emlékműveket és funkcionálisnak álmodott, de megfizethetetlen bérű irodaházakat mittudoménmiket emel a helyükbe. A kultúrát úgy pártolja, hogy elbontatja régi szobrainkat, emlékeinket, helyükbe drága giccseket pakol. Korszakos tervekben nincs hiány, csak éppen a várostervezésnek nem osztanak lapot.

Most azonban fordulni látszott a kocka, s meg is lepődtem kissé, amikor a klubrádió egy véletlenül elcsípett riportjából megtudtam, hogy van nekünk egy olyan, hogy Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, és annak volt egy ügyvezető igazgatója (2017-től vezető tanácsadója), akit úgy hívnak, hogy Ongjerth Richárd. Kiváló, nagy felkészültségű szakember. Ő szólalt meg a Balatoni beruházások ügyében, s erre nem tudtam nem odafigyelni.

Az történt ugyanis, hogy alig egy nappal korábban a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szót emelt a balatoni szabadstrandok megőrzése érdekében. Idézem

„ A magyar adófizetők pénzéből minden évben milliárdokat költenek arra, hogy a Balatont fejlesszék. Mégis, egyre több helyen kérnek pénzt azért, hogy az emberek használhassák a tavat, ez pedig rengeteg családnak jelent nagy anyagi megterhelést. Ha nem lépünk, 1-2 éven belül olyannyira kevés és kicsi szabadstrand lesz a Balatonon, hogy gyakorlatilag megszűnik a kényelmes és ingyenes fürdés lehetősége. A Balaton mindenkié, a DK szerint a magyarokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy fizessenek a magyar tengerért.”

Mi történt?! – kapom fel a fejem. A kormány megszerette a Balatont is?! Tönkre teszi?! Beszántja és sóval veti be a szabadstrandokat? Pont nem!

Az történt, hogy már megint nem figyeltünk oda, mint közvélemény, akkor, amikor kellett volna (erre sem!). 2016-ban Lázár János adta be a Balaton-törvény módosításáról szóló javaslatot a költségvetéssel egy időben. Ez ügyes húzásnak bizonyult, mert így előbbi kevesebb figyelmet kapott. Az új törvény megkönnyítette a tó környékén az ingatlanfejlesztéseket és lazított a partszabályozás előírásain. A korábbi szabályozás szigorúan tiltotta a tómeder csökkentését, a partvonal megváltoztatását, vagy a tóba benyúló állandó építmények kialakítását. Sőt! Előírta azt is, hogy lehetővé kell tenni mindenki számára a szabad partszakaszokra való kijutást, az ottani fürdőzést és pihenést. Erre szép példák születtek a déli parton, alig valami változott azonban az északin, mégpedig azért, mert ott is csak a délihez hasonló feltöltésekkel lehetett volna szabadstrandokat kialakítani.

A törvénymódosítás vitájában a szocialista Harangozó Gábor arra figyelmeztetett, hogy a törvény nem tiltja a Balaton-part további beépítését és kempingek felparcellázását sem. Lázár keményen riposztozott: „a Balaton mindenkié, ez a legfontosabb kormányzati álláspont, hozzáférhetőnek kell maradnia a tónak”. Az MSZP szerint viszont, „a Fidesz azt tervezi, hogy a Balatonnál jövő évtől már csak a tehetősek nyaralhassanak”, és „a Balaton Fideszes kisajátítása” valós veszély. A törvényjavaslat, immáron régóta megszokott módon, nem érte el a közvélemény ingerküszöbét.

A hamiskás mosolyú Lázár János 2016-os sárkányfog-veteménye az elmúlt hónapokban kezdett hirtelen beérni és értelmet nyerni. Lassacskán mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy mire megy ki a játék. A kempingek és szabad földterületek lavinaszerűen kerültek korunk legnagyobb beruházói és nyertesei, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István birtokába. A kormányfő jó barátja és a veje már az év elején 14 kemping és 10 szálloda tulajdonjogát vallhatta magáénak a Balaton körül, van borászatuk, kikötőik és golfpályájuk is.

Nos, itt lép a képbe Ongjerth Richárd ügyvezető igazgató úr (nem helyesbített a megszólítást illetően!). Elmondta nekünk, amit egyébként mi is tudtunk, hogy sokkal jobban megéri egy Balaton-parti településnek vitorláskikötőt kialakítania, mint szabadstrandot. Ha az önkormányzatoknál több pénzt hagyna az állam, talán változna a helyzet. De nem hagy. Ott is sántít a mérnök úr érvelése, hogy az önkormányzatok ezeket a területeket nem maguk hasznosítják, arra ugyanis nincs pénzük, hanem eladják a magántőkének. A magántőke természetesen Mészáros és Tiborcz – más szóba sem jöhet, hiszen ki tudná megfizetni és ki tud még a lehetőségről rajtuk, meg egy-két helyi hatalmasságon kívül. Utóbbiak egyébként inkább a vízparti luxusnyaralókra és magánkikötőkre utaznak.

– A balatoni önkormányzatoknak a bevétel miatt megéri, ha kikötők épülnek a szabadstrandok helyére, előbbi ugyanis bevételt jelenthet, utóbbi viszont csak viszi a pénzt. – mondta városkutató a Klubrádiónak. Túl azon, hogy az önkormányzat megszabadul a kiadásoktól, a beruházás munkahelyeket is teremt. Láthatjuk tehát, hogy anyagilag a hülyének is jobban megéri. Ki beszél itt a magyar emberekről?

Arra is felkaptam a fejem, amikor a tudós szakember kifejtette, hogy a szabadstrand amúgy is idejétmúlt intézmény, hiszen aki szegény meg sem engedheti magának, hogy lakást vegyen vagy béreljen a tónál. Akinek meg van, az ki tudja fizetni a belépőket is a fizetős strandokra (Tihany: hétköznap napi jegy: 4000 Ft/fő, hétvégén 5000 Ft/fő. Szorozzuk csak hirtelen be ezt egy négy fős családdal!). A helyi lakosok meg – így a mérnök úr, a szpíker sűrű fejbólogatásától kísérve – hagyományosan egy évben lehet, hogy alig egyszer-kétszer járulnak a tóra fürdőzni. Az önkormányzatoknak csak a gondjuk van a fenntartással, nem is beszélve a szűkös költségvetésükből elvont több milliós egyéb költségekkel. Konfliktusos tehát a helyi lakosok és az üdülőtulajdonosok viszonya, mert az üdülők – lényegében kibicként – bele akarnak szólni a helyi ügyekbe. A mérnök úrtól azt is megtudhattuk, hogy a polgármesterek tudják, hogy kinek a szavazatira kell számítaniuk (ezek nem az üdülők!).

Öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba. Egy általam ismert példa: Siófok. A város és az agglomeráció állandó lakosainak száma 2018-ban 28 428 fő, a vendégéjszakák száma évek óta meghaladja az 1 millió napot. A városközponton kívül, az Ezüstparton, egészen Szabadi-fürdőig egy-két szintes nyaralók, a part közelében épült szállodákban üdülőjoggal bíró vendégek, társasházi üdülők találhatók. A tulajdonjoggal bíró nyaralók évenként 1 310 forintot fizetnek négyzetméterenként. Az üdülőtulajdonosok valós számára vonatkozóan semmiféle értékelhető adatot nem találtam. Az állandó lakosok 80 négyzetméterig 468 forintot, 80 négyzetméter felett 585 forint építményadó fizetésére kötelezhetők. Építményadó bevételre 2018-ban 1. 290 milliárd forintot terveztek a költségvetésben. Könnyedén kiszámolható azonban, hogy a nem helyi lakosok által befizetett építményadó 1,1 milliárd forint. Ennek ellenére az üdülőtulajdonosokat egy „alibi-szervezet” képviseli – tagdíj ellenében, egyébként semmiféle beleszólással nem rendelkeznek a sem a város, sem az üdülőövezet ügyeibe, ahol nem mellesleg költenek, fogyasztanak, a nyár folyamán élnek. Befizetéseik egy része az üdülőhely fenntartására megy. Kaszálnak, de szinte soha nem takarítanak, metszik az utcai fákat. A szemétszállítást már minden tulajdonos maga fizeti. Villanyt, vizet, csatornát, szintén. A közszolgáltató cégek a város tulajdonában állnak (évi fél milliárdos további bevétellel). Nem terhelem az olvasót száraz adatokkal. Az üdülőtulajdonosoktól származó bevételekből jutnia kell talán pár tízmillió forintnak a szabadstrandok fenntartására. Reméljük, hogy fog is, hacsak Mészáros és Tiborcz szemet nem vet a prédára… A Balatonszabadi-sóstói hajdani honvéd kempingben már irtják a száz éves ősfákat, a park kicsiny tavát betemették. Rövidesen kezdődik a parcellázás és a beépítés. A kerítésen hatalmas felirat: MAGÁNTERÜLET.

Ideológia van tehát már arra, hogy az önkormányzatok miért és mennyivel jobban járnak, ha megszabadulnak a nyaralók felé irányuló szolgáltatási kötelezettségeiktől. Szabad a pálya. Ma még azért itt-ott dudorászhatja a nyaraló, hogy

„Nekem a Balaton a Riviera,
Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
Nem töröm más szavakon a kobakom.

Aztán egyszer csak majd azon kapjuk magunkat, hogy a magyar emberek gondoskodó kormányzata által különösen kegyelt miniszterelnöki stróman, és/vagy vejem urammal karöltve (mindegyszerűen: Orbán és tsai) ellopta tőlünk a mi tavunkat. Is. Mert mint annyi mindent, a Balatont is szereti. Mi meg mehetünk napozni a Riviéra szabadstrandjának homokjára, hisz gazdagok vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy a szabadstrandért is fizessünk.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Jó kommunisták, rossz kommunisták

Örömmel jelentették be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 8. (nyolcadik!) évében, hogy végre összeállt a névsor. …