Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Nemzeti Sterilizátor

Fábián András: Nemzeti Sterilizátor

Miközben minden csendesnek tűnik a magyar politikai életben (viccelek, természetesen, de úgy látom, hogy ezt mostanában már jeleznem kell, mert az utóbbi időben az emberek humorérzéke igen nagyon megfogyatkozott), valami nagyon rotyog a fazékban. Azt is megmondom, hogy ez egy sterilizáló fazék, amelynek feladata az esetlegesen káros mellékhatások kiszűrése. Aminek eddig sikerült kitisztulnia az most már legyen steril is. Rébuszokban beszélek, de mindjárt kifejtem, miről van szó.

A 2018-as választások során okkal és joggal vetődött fel a lehetősége annak, hogy a Fidesz tisztességtelen eszközökkel szerezte meg a győzelmet. Nem csak a Fidesz által kreált választási törvény kellett ahhoz, hogy továbbra is ők legyenek a kormányzó párt, de effektíve a választási informatikai rendszer manipulációja, az eredmények durva meghamisítása is szóba került. A következtetés nem meglepő, sokkal inkább az, hogy a vesztes pártok ezt olyan szó nélkül és beletörődve vették tudomásul, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Mivel a Fidesz és káderállománya számára létkérdés volt a győzelem, sőt lehetőleg a 2/3-os hatalom megszerzése, ezért mindent egy lapra tettek fel, vállalták a csalással és az esetleges lebukással járó hazai és nemzetközi kockázatot is. Régi igazság, hogy ha csak kicsit vagy szemtelen marha nagy pofont kapsz, de ha pofátlanul szemtelen vagy még gratulálnak is hozzá. Ez történt Orbánnal is.

A választásnak azonban volt egy másik tanulsága is. Erről nagyon keveset beszélünk, sőt szinte senki nem is vette észre. Az történt, hogy az évek során ilyen olyan módon, de masszívan felépített Orbán Viktor mellett megjelentek (persze már régebben is ott voltak, de most markáns formában megjelentek) olyan karakterek, akik lassacskán karizmatikus politikai vezetőkké értek. Pártszimpátia nélkül sorolom a neveket, aztán majd tessék hozzágondolni, mi a közös bennük. A végén úgyis szabad a gazda.

Vona Gábor, Volner János, a cuki Dúró Dóra, és férje, a performansz-bajnok Novák Előd, Szél Bernadett, Hadházy Ákos.

Igen. Úgy van. A Jobbik és az LMP vezetői ők, akik egyik pillanatról a másikra tűnnek el mostanában a süllyesztőben. A legkülönfélébb módon. Vona és Szél, akik pedig ilyen-olyan erős szimpátiával bírtak és pártjuk miniszterelnök jelöltjeiként méretődtek meg (v.ö.: konkurencia). Ők voltak az említett pártok meghatározó arcai is. Az MSZP-ből és a DK-ból kiábrándult, de a politika iránt érdeklődő választók számára az ő viszonylagos határozottságuk és koncepciójuk (jó, tudom, de most nevezzük így) vonzerőt jelentett. A választások során kiderült azonban, hogy túlságosan is. A két pártba beépült Fidesz-ügynökök is alig tudták visszafogni őket. A két pártról régóta terjeng a pletyka, hogy Orbán agyából pattantak ki, az idők folyamán azonban, mint a palackbéli szellem, egyre nagyobb méreteket öltöttek és már nem a szervilis ellenzék-pótszer, hanem a veszélyes választási lehetőség kezdett formálódni és alakulni mögöttük.

Az LMP esetén mutatkozik meg ez a legjobban. Előbb Schiffert vonták ki, most viszont már az egész vezérkart. Sőt Ungár Péter és Sallai R. Benedek feladata egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik: amennyire lehet szétverni, legyengíteni a pártot, hogy csak a parlamenti frakció maradjon háttér nélkül. Demeter Márta személye azért vált veszélyessé, mert magában hordozta az MSZP-vel és a DK-val való esetleges összefogás, szövetség lehetőségét.

A Jobbik ennél is világosabb képlet. Mivel a Jobbik választói zömében fanatikus nacionalisták, ezért az ő választóira a Fidesznek van szüksége. Vona és nemzeti gárdája eddig kontrapontként funkcionált, a kvázi mérsékelt jobbközép Fideszhez képest. Erre már nincs szükség. Vonát eltüntették a süllyesztőben, vélhetőleg nem kötött rossz üzletet Orbánnal. Napjainkra „kiszivárgott valamiképpen”, hogy kénytelen a Fidesz megvalósítani a Jobbiknak azt a választási programját, amit Vona és társai nem tudtak. Vona azért tűnt el, mert „ezt belátta”. Megbukott és szépszerével visszavonult. Átengedte a terepet azoknak, akiket aztán pillanatok alatt ki lehetett pöccinteni a pártvezetésből. Egy gyenge és alkalmatlan Jobbikra viszont semmi szükség. Sem nem elég radikális, sem nem elég jobboldali. Az „igazán radikálisokat” leválasztották egy másik „pártba”, amely valójában nincs is benn a parlamentben, viszont amúgy is alkalmatlan arra, hogy a kezelhetetlen szimpatizánsai pártszerű keretek között politizáljanak. Vagyis nem jelentenek olyan veszélyt sem szervezettségükben, sem tömegükben, amelyet „más eszközökkel” (akár politikán kívüli eszközökkel) ne lehetne kezelni.

A két pártnak az a maradéka, amely még a Parlamenti frakciókban marad, maradni fog, valóságos, számot tevő erőt már nem képez. Vagy felmorzsolódik a további belharcokban, vagy beolvad más pártokba. Kapnak majd néhányan egy visszautasíthatatlan ajánlatot, vagy lassacskán felszaporítják a függetlenek létszámát. Láttunk már ilyet.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért nem jár el Orbán hasonló módon az MSZP és a DK esetében.

Egyrészt valóban szüksége van arra, hogy legyen egy valós, de gyenge ellenzéke, amelyre hivatkozhat, és amelyet önmagával szembeállíthat. Így felmutathatja saját kizárólagos alkalmasságát és az ellenzék teljes alkalmatlanságát a kormányzásra. Az MSZP-vel amúgy nincs is sok gondja, mert az állandóan el van foglalva a saját belső hatalmi harcaival. Köldöknézésben verhetetlen, gyenge és kiégett káderállománya képtelen a megújulásra, folyamatosan tévelyeg a napi politika útvesztőiben. Másrészt viszont – éppúgy, mint a DK-nak – stabil, kimozdíthatatlan választói bázisa van, amely előbb zavarja el a vezetőit, minthogy hagyja magát felszámolni. A DK-val még nehezebb a helyzet, mert az ő Fidesz ellenességük kikezdhetetlen és abszolút stabil, a kemény mag pedig gyakorlatilag fanatikus. Ráadásul a taglétszámának sokszorosa a támogatóinak, szimpatizánsainak köre. A két baloldali-liberális párt marad tehát ellenpontnak (a Fidesz szerint elrettentő példának), mert intakt és se lenyelni, se kiköpni nem tudják. Mint említettem, valószínűleg nem is akarják.

A Fidesz tehát kormányzásának harmadik időszakára lényegileg megteremtette a steril, kétosztatú parlamentet. Az ilyen parlamentek sajátja (pl. USA, Nagy Britannia) az időszakos váltógazdálkodás. Magyarországon pillanatnyilag erre egyáltalán semmiféle reális esély nincs. Orbánnak és a Fidesznek nem is célja a demokratikus látszaton kívül a valódi demokratikus működés biztosítása. Számára a hatalom az éltető oxigén. Csupán saját hatalmának bebetonozásától remélheti, hogy az eddigi kormányzása során az ország és a nemzet ellen elkövetett bűneit túlélje és megússza valahogyan.

Persze csak ha parlamentáris keretek között gondolkodunk, és számításon kívül hagyjuk a spontán társadalmi mozgások kialakulásának lehetőségeit.

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …