Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Sztrájk

Fábián András: Sztrájk

Ha demokrata vagy – szavazol!

Tudom, hogy a sztrájk egy nagyon komoly dolog, nekem manapság mégis inkább a nagy nevettető, Kabos Gyula egyik filmje jut róla eszembe (a címére már sajnos nem emlékszem). A késő este hazafelé dülöngélő kispolgárt marcona sztrájkőrök állítják meg egy gyárkerítésnél, kezébe nyomják a meszes vödröt és a pemzlit, miközben ráparancsolnak, hogy a mázolja fel a falra nagy betűkkel: SZTRÁJK! A megszeppent Kabos már éppen hozzákezdene a munkához, de azért a biztonság kedvéért rákérdez: És tessenek mondani, hogyan tetszenek parancsolni! SZTRÁJK! SZTREJK! vagy STRIKE!

Azért jutott ez éppen most eszembe, mert a folyamatban lévő TESCO sztrájk kapcsán a Kettős Mérce feddő hangon emlékezik meg arról a szégyenteljes közönyről, amely a dolgozóknak a jogaikért folytatott harcát a társadalom részéről kíséri. „Egész egyszerűen úgy tűnik, elfelejtettük, hogy a sztrájk lényege nem az, hogy a sztrájkoló kibasszon a társadalommal. Hanem a saját érdekeinek a képviselete – ami közvetve vagy közvetlenül, de mindannyiunkat érint.” (Sic!)

Közöny, boncolgatja a szerző, amely érthetetlen és megdöbbentő. Ki is fejti, be is mutatja, miről is van szó, tág visszatekintést adva az elmúlt évek sztrájk-megmozdulásaira és tüntetéseire és ezek okaira. Hatalmas deficit mutatkozik a társadalmi szolidaritás, a munkavállalók jogai melletti kiállás támogatásában. Legyen szó a fogorvosokról, a pedagógusokról, a MÁV dolgozóiról vagy éppen a TESCO alkalmazottairól – semmi. Légüres térben szállnak a követelések. És ez mind igaz is.

Hogy mi lehet a társadalmi szkepszis mögött, arra szerzőnk nem ad érdemi választ. Nem is törekszik rá. Nézzünk akkor kicsit másképpen ezekre a sztrájkokra. Nem mai keletű a probléma. Kissé régebbre kell visszamennünk az időben. A Fidesz hatalmi harcainak elmúlt hét év előtti elmúlt nyolc évére.

Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezzünk már a Liga Szakszervezetek és a Fidesz összeborulására, a mozdonyvezetők sztrájkjára, a „gördülő sztrájkra”, majd Gaskó István 2011-es ölelkezésére Orbán Viktorral, az ajándék kisvasútra (!), amellyel eladta a vasutasokat a Fidesznek egy jó nagy tál aranylencséért. Az Orvosi Kamara és a Fidesz sorközösségének felvállalása, amelynek komoly hatása volt az 2008-as szociális népszavazás kimenetelére, szintén nem volt olyan régen. Emlékezzünk a pedagógusok és a diákok önfeledt rajongására is az ingyenes oktatásért harcosan kiálló Fidesz mellett.

Orbán és bandája akkoriban eltökélten fellépett a dolgozók jogainak képviseletében, és tartott is ez mindaddig, amíg hatalomra nem került. Aztán 2010-ben a 2/3-os Fidesz kormány szinte első dolga volt a sztrájktörvény módosítása, amelyről nem egészen egy év múlva már így vélekedtek azoknak a szakszervezeteknek a vezetői, amelyek a módosítást követően sztrájkban gondolkodtak volna: „A sztrájktörvény tavalyi módosítása óta eltelt időben bebizonyosodott, hogy a jogszabály “béklyót kötött” a szakszervezetekre, így ma Magyarországon a Kormány intézkedéseivel szemben gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni.” A munkabeszüntetési kísérletek – immáron törvényszerűen – kudarcba is fulladtak, mivel rendre megfeneklettek leginkább az elégséges szolgáltatási minimum kérdésében. A „minimumnak” ugyanis éppen elégnek kellett lennie ahhoz, hogy a társadalom semmit ne érezzen meg a sztrájk legfontosabb céljából, a Kormányra és a munkaadóra nehezedő nyomásból. Ha pedig már végleg akkora volt a munkavállalói nyomás, akkor gyorsan beígértek valamit a távoli (de még belátható) jövőben, amivel a szakszervezeti vezetők be tudták fogni a munkavállalók száját. Ezek az ígéretek persze soha nem teljesültek.

A társadalom tehát nem érezte szükségét a szolidaritásnak.

Ugyancsak ténykérdés, hogy a Fidesz a kormányváltás előtt alkalmazott demagógiájával sikeresen beépült (egyebek mellett!) a szakszervezetek és a kamarák vezetésébe is. Hatalomra kerülése után az általa megnyert, és zömében mind a mai napig aktív, opportunista és korrupt vezetőket egyrészt a szakszervezetek hiteltelenítésére, másrészt a munkavállalók követeléseinek letörésére használta fel.

A hiteltelen szakszervezetek és kamarák így aztán nem számíthatnak társadalmi támogatásra, sorsuk a közöny és a megvetés. Még akkor is, ha az általuk „képviselt” dolgozók érdekei, és érdekérvényesítő harcai nagyon is égető társadalmi szükségleteket fednek le.

Akinek példákra van szüksége, azt emlékeztetném Pukli István tündöklésére és bukására a pedagógus-tüntetések élén, vagy éppen az egészségügyi dolgozók megmozdulásai során mondjuk a fogorvosok szolidaritásának hiányára (a többiekről most ne is beszéljünk). Mindenki tud ilyen és még ilyenebb példákat sorolni.

A TESCO sztrájkkal most az „érdekképviseleti megmozdulások” egy új fejezetéhez értünk el, amikor a Kormány a multik elleni harcának megvívásához használja fel a szakszervezetet.

Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezzünk rá, hogy a kormányközeli kereskedelmi láncokért folyamatos harcban álló Lázár János kancellária miniszter 2017. február 28-án újabb csapásra szánta el magát. Az „Egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról a kereskedelempolitikai akciótervvel összefüggésben” című anyagot a Miniszterelnökség a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen terjesztette elő. Ez volt az a – később hamisnak bizonyult – vádirat, amely tényként állította, hogy az élelmiszeripari multik nem az Unió más országaiban forgalmazott összetételű termékeket hoznak be egyazon márkanév alatt Magyarországra, Szlovákiába, illetve Ausztriába. A vádak nem az áruházláncok saját márkás termékeire vonatkoztak ugyan, így igazából nem is az áruházakat kellett volna elsősorban szabályozni, ám ez nem gátolta meg a Kormányt abban, hogy ezzel indokolja az áruházak életét elég komolyan megnehezítő javaslatait.

Ebben a javaslatban szerepelt egy lényegi indoklás, amely a kormányzati (értsd Lázári) szándékot a napnál világosabb megvilágításba helyezi.

„A Kormány folytatja a 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikai akciótervének végrehajtását. A Kormány az elmúlt időszakban ért el jelentős sikereket a multinacionális kereskedelmi társaságokkal szembeni küzdelmében, ugyanakkor ennek most új lendületet kíván adni. Ennek megfelelően már tavasszal újabb intézkedés-csomagot fog a Kormány javasolni az Országgyűlésnek egy „egészségesebb szerkezetű” hazai kereskedelmi szektor mihamarabbi elérése érdekében.”

Az egészségesebb szerkezet pedig a CBA, a Reál, a COOP és más kiskereskedelmi üzletláncok primátusának biztosítása a multik rovására. Vagyis megint nem a verseny, a minőség, az ár, hanem az állami beavatkozás útján biztosított piaci előny alapján kell a vásárlóknak döntenie.

Tudjuk, a szabályozási tervek végül is nem mentek keresztül. A Kormány azonban a helyén van. Nem alkuszik. Ha a fene-fenét eszik, akkor is keresztül viszi, amit akar! Márpedig ő borsot akar törni ma a TESCO, holnap az Auchan, holnapután megint más multi orra alá. Ehhez, ha kell, beveti a KDNP politikai és egyházi élharcosait, a KDNP-szimpatizáns bubenkócsabákat, és az általa vezetett „szakszervezetet” is, melynek követelései pontról pontra megegyeznek a Kormány bevezetni szándékozott intézkedéseivel, kivéve a parkolásért fizetendő díjat. Arra majd találnak más megoldást. Addig viszont két napos sztrájk van az üzletek 10 %-ban, amellyel kapcsolatban a Kormánynak „nincs mondanivalója” hiszen ez a munkaadók és a munkavállalók ügye. Mellesleg akkor bújik ki a szög a zsákból, amikor észrevesszük, hogy miközben a követelések egyike ragaszkodna a munkavállalói létszám 15 százalékkal való megemeléséhez, addig elvárja, hogy a külső munkaerő létszáma ne haladhassa meg a 15 százalékot. Vagyis nem az a lényeg, hogy a munkavállalók terheit csökkentsék, hanem az, hogy a munkaadó bérterhei mindenképpen növekedjenek.

A Kormány saját állítása szerint „nem avatkozik be” az eseményekbe, de a háttérből – mint látjuk – nagyon is irányítja azokat. Eközben folyamatosan követeli, hogy az ellenzék tartsa távol magát a munkaadók és munkavállalók harcaitól. Pont, mint a civilek, a civil megmozdulások esetében. A pártok meg mennek a Fidesz járszalagján. Miképpen a civilek és a munkavállalók is. Utóbbiak éppen saját jól felfogott érdekeikkel ellentétben hagyják, hogy szolidaritás és a követelések politikai szintű megfogalmazása híján a hangjuk a semmibe vesszen, elhaljon. Ily módon elvesztik természetes baloldali szövetségeseik döntő hányadát is, „hiszen itt csak egy kis, jelentéktelen csoport hőzöngéséről van szó”, amelyet senki és semmi nem támogat.

Ami pedig mármost a kereskedelmi dolgozók (értsd TESCO- alkalmazottak) sztrájkját illeti: néhányan majd bosszankodnak. Nem nagy ügy. Ilyesmi miatt azonban nem az utcára mennek az emberek, hanem egy másik üzletbe. A multi meg szív a kiesés miatt.

Társadalmi szolidaritás? Ugyan kérem! Minek?

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Világvége a nyóckerben

– Halló, operatív törzs, ügyfélszolgálat. – Csókolom, érdeklődni szeretnék, hogy a világvége… – Pillanat, kapcsolom …