Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Üzenetek és áthallások

Fábián András: Üzenetek és áthallások

Azzal kell kezdenem, hogy Boros Imre miniszter urat kedvelem. Évekig dolgoztam vele Phare tárca nélküli miniszter korában, 1989-2002 között, és kellemes emlékeim vannak vele kapcsolatban. Nagy felkészültségű, nagy tudású embernek tartom, ami kitűnő humorérzékkel párosul. Sokat tanultam tőle pozitív és negatív értelemben egyaránt. Tudtuk egymásról, hogy világnézetileg finoman szólva is két külön univerzum vagyunk, mégis harmonikus volt az együttműködésünk, odafigyelt a véleményemre és partnerként tekintett rám a munkában. Sokat beszélgettünk mindenféléről, a politikát kivéve és ezek mindig jó hangulatú beszélgetések voltak. Volt munkatársaim, munkatársaink, úgy gondolom, hasonlóképpen emlékeznek rá. Sok fiatal szakembert indított el olyan úton, amely a karrier és a sikeres életpálya felé vezetett, bízott a fiatalokban és nem félt komoly, embert próbáló feladatokkal terhelni őket, akik ezt kiváló munkával hálálták meg. Nem neki. Az országnak.

Ezek az emlékeim sarkallnak arra azóta is, hogy ahol őt vagy a nevét látom, olvasom, felfigyeljek. Hallgatom őt pár percig, de mintha a Magyar Idők avítt, szervilisen kormánypárti vezércikkét olvasnám (lehet, hogy azokat is ő írja?). Megyek tovább. Nincs erre időm.

Most mégis szakítottam az „ugorgyunk” Pósalaki bácsi-féle stratégiájával. Arra kaptam fel ma a fejem, hogy Boros miniszter úr a mai Magyar Hírlapban szükségét érezte, hogy ideológiai magyarázatát adja egy tisztán üzleti és gazdasági történetnek.

A BMW gyár debreceni térfoglalásáról szól a történet, és mindjárt azzal a bombasztikus bevezetővel indul, hogy „A tőke kedveli a politikai és piaci biztonságot, szemben a balliberális összevisszaságal” (sic!). Azt hiszem, egyetért velem az olvasó abban, hogy efelett nem lehetett csak úgy átsiklani. Ezt, bizony, ki kellett guberálni, mint Tutajosnak és Bütyöknek az év végi bizonyítványt, ami lehetővé tette számukra a berekbéli kalandos nyaralást. Nem is csalódtam, mert hiszen ilyen szívet dobogtató diadalról oly ritkán értesül az ember: „A forró nyári napok pezsdítő üzenete, hogy a BMW debreceni termelőbázis létrehozása mellett döntött – miközben arról is szóltak a hírek, hogy a gyártelepítésért további két térségbeli, trianoni nyertes szomszéd utódállam is versenyben volt.„ Ez ám a történelmi távlat.

Gyorsan megígérem kedves olvasóimnak, hogy nem fogom őket sok idézettel fárasztani, nehogy „ugorgyunk” legyen a vége. Ennél lényegibb kérdésről van ugyanis itten szó, amiről másokat is tudósítanom kell.

Boros Imre végigszáguld a magyar gépjármű gyártás történetén. Eléggé el nem ítélhető módon kihagyva ebből az Ikarust, és a csepeli autó és motorkerékpár gyártást, ami világszínvonalú és csak magyar volt annak idején – de ez ehelyt nem illett bele a képbe, valószínűleg. Az is lehet persze, hogy őt most és itt csak a személygépkocsi gyártás foglalkoztatta. Suzuki, Audi, Mercedes, Opel. Sorolja, és zsupsz, át is ugorja. Ezek nem fontosak most, csak megemlítjük, mint olyat.

Én azért hozzátennék ezt-azt ehhez a nagyvonalú ugráláshoz. A Suzuki és az Opel ugyanis még a rendszerváltás után, 1990-ben nyitottak gyárat Magyarországon. Tere volt még akkor a magyar liberalizmusnak, és nem is kevés. Például a Fidesz és Orbán Viktor is liberális zászlóshajóként üzemelt azidőtájt. Az Audi viszont már 1994-ben, Horn Gyula idején, a Mercedes pedig a második Gyurcsány kormány idején, 2008-ban döntött az idetelepülés mellett. Ezzel szemben a BMW most, a merkeli káosz és migrációs krízis hatására a biztos és politikailag stabil Magyarországot, és nem mellesleg az olcsó magyar munkaerőt (a segédmunkásokat és előmunkásokat?!) választja. A németországi autógyártásban – ami említett migrációt illeti – amúgy igen nagy számban alkalmaznak török vendégmunkásokat. Magasan képzett magyar munkaerőre nincs igazán német kereslet, mert hiába is lenne. Parragh László erről gondoskodott, akárcsak előrelátó oktatási kormányzatunk, amikor példának okáért az idei év tandíjairól döntött. Kis témába vágó ízelítő: a BME gépészmérnöki szakán 325 ezer forintba kerül egy félév, részösztöndíjas képzésben ennek a felét, 162 500 forintot kell kifizetni. Mérnök-informatikus szakon, a BME-n 300 ezer forintot kell majd fizetni félévente, az ELTE informatikai karán indított programtervező matematikus szakon 237 ezer forintot kérnek félévente.

No, sebaj. Jönnek majd a közeli román, ukrán és szlovák szakemberek. Efelől egyébként a szerző nem is hagy kétséget. „…a debreceni telephely több szempontból is célszerű, észszerű és még méltányos választás. A környék, beleértve a szomszédos Erdélyt, Kárpátalját, sőt Kelet-Szlovákiát, viszonylagos bőséggel kínál munkavállalókat, köztük számos magyar anyanyelvűt. A munkaerő-merítési bázis – schengeni alapon – kiszélesedett, és talán Ukrajnával is meglehet egyezni, s ebben segíthet a határon túliak magyar útlevele.” (megint csak sic!) Ez a mi migrációs és vendégmunkás politikánk, ami a jól fizetett, magasan kvalifikált munkahelyek betöltését célozza meg.

A BMW a közelmúltban a hazai német pályán mellesleg egyik botrányból a másikba keveredett. Miért, miért nem, erről sem tesz említést a miniszter úr. Alig pár hete kartellezés gyanújába került például négy másik német autógyárral, a Volkswagennel, az Audival, a Porscheval és a Daimlerrel. Egy független felmérés során Euro 6-osként értékesített 23 BMW közül mindössze 4 felelt meg és 19 nem az Euro 6 szabványnak. Euro 5-ös esetében 18-ból megfelelt – 0, nem felelt meg – 18. Pár napja az új magyar zászlóshajó és szabadság-jelkép 300 ezer autóját hívták vissza – kigyulladó motorok miatt.

Nagy cég, persze, mondhatjuk, akadhatnak „kisebb” hiányosságok. Ennek ellenére a barokkosnál is fellengzősebb túlzásnak kell tekintenünk Boros Imre lelkesedését, amikor a jogbiztonságos, ipar- és piacbarát magyar kormány magasztalásában tör ki. Erre vonatkozóan egész más előjelű tanulmányok nyújtanak megokolt tényanyagokat, amikor a tőke elvándorlását és a gyakori hazai KKV csődöket vizsgálják jól felkészült szakemberek.

Valószínűleg sokkal többet nyomott a latban Debrecen brutális áldozatvállalása (v.ö.:eladósodása) 44 milliárd forint hitel felvételével, hogy a szükséges iparterületet kivásárlások útján biztosítani tudja. Az sem jelenthetett kis vonzerőt, hogy évekig nem az anyavállalat büdzséjét terhelik majd a munkabérek, járulékok és adók. Csak találgatni lehet, hogy ki mit kapott ezért a jó üzletért (v.ö.: korrupció) magyar részről, és melyik csókosnak milyen kedvező áron fogják majd kisajátítani a fenti milliárdokból az egyébként semmit nem érő földterületét.

Lehet, hogy én tévedek, mert Boros Imre az írásában ezekről, bizony, egy szót sem ejtett. Az ő olvasatában: „A fő üzenet azonban úgy hangzik, hogy a termelő tőke kedveli a politikai és piaci biztonságot, szemben azzal a balliberális összevisszasággal (ekkor már sikerült helyesen leírni a szót – huppaszerk), amely manapság egyes európai kormányok produkálnak. Ki más tudná ezt a különbséget jobban értékelni, mint a német átlagnál hagyománytisztelőbb dél-német régiók, főként a bajorok?”

A Fidesz szavazóknak és a kormányzati mamelukoknak ennyi tudományosság éppen elég. Az üzleti haszon legalábbis vitatható, ami az ország érdekeit illeti. Az üzletet tető alá hozók már nyilván rendkívül jól jártak. A helyi földtulajdonosok izgatottan osztanak és szoroznak. A környékbeli segédmunkások rövidesen segédmunkához jutnak, az udvarosok pedig alig várják, hogy elkezdhessenek sepregetni. A munkaerő-toborzó irodák keresik új irodáikat a Kárpát-alján, Szlovákiában, Erdélyben és a Partiumban, a helyi mérnökök és szakemberek pedig elkezdenek csomagolni. Debrecen törheti a fejét, hogy miből fogja a hamarosan jelentkező elvárásoknak megfelelően fejleszteni a repülőterét és infrastruktúráját.

A vitathatatlan politikai győzelem a liberális világ felett azonban egyértelműen és elvitathatatlanul Magyarország kormányáé.

Kapcsolódó cikkünk:

Miért nem támogatja úgy a magyar kkv-szektort a kormány, mint a BMW-t?

A BMW visszahív több mint 200 ezer autót Európában

Fotó: pexels.com

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Fronthelyzet

Maul halten und weiter dienen, pofát befogni és tovább szolgálni – mondja Svejk, és most, …