Home / KIEMELÉS TŐLÜNK / Fábián András: Van másik?

Fábián András: Van másik?

Többen megvádoltak azzal, hogy nem tudok örülni: végre itt vannak a fiatalok, végre akarnak valamit, és ha én azt mondom, hogy valójában ők sem tudják, hogy mit, akkor én hülye vagyok, és biztosan olimpiát akarok.

Szögezzünk le mindjárt két dolgot: NEM AKAROK Olimpiát és le AKAROM váltani az Orbán-rendszert.

Ha kérhetem, ez legyen a kiindulási alap, és ettől kezdve jöhetnek az agyalgások és anyázások.

Korábban már leírtam egyszer, hogy várható volt, és a tapasztalatok alapján cseppet sem lesz meglepő, hogy a választások közeledtével két dolog biztosan be fog következni. Az egyik, már-már kabaréba illő, hogy egy, uszkve másfél évvel a választások előtt megkezdődik a magukat ellenzékinek mondó pártok „egyeztetése”. A másik a megváltó, messianisztikus pártok megjelenése a politikai porondon.

Nézzük az elsőt. Az előző választásokhoz képest relatíve új jelenség, hogy a közvélemény kutatások szerint rendkívül komoly mértékben megnőtt a Jobbik támogatottsága. Ennek a párt demagógiáján és populizmusán túl az az oka, hogy részben masszív (orosz és arab) pénzügyi forrásokra tett szert, de leginkább profi tanácsadókra (gondoljunk csak az illegális, de jó hangulatú orosz-magyar lőgyakorlatokra). (Mellesleg aki ezt a pártot „a legmagyarabbnak és legnemzetibb érzelműnek” tartja, az éppen ezért is piszkosul téved). Ebből következik, hogy bátor és a realitásokat tükröző, a magyar valósághoz – és anomáliákhoz – kötött megállapításaik, és az ebből fakadó kritika sokkal hatékonyabban juthatott el a célközönséghez, mint a rugalmatlan, fejlődésképtelen, betokosodott baloldal „mondjon le” mantrái.

A minap egy elemzésben hallottam, hogy miközben a nagyhatalmak már a kibertérben vívják meg a választási harcokat is, addig mi még mindig kőkorszaki eszközökkel – TV-reklám, plakátok, ingyen újságok, verbális csepülések – próbálunk híveket toborozni. A hajdani kormányzó erők ma azon keseregnek, hogy a Jobbik így, meg úgy, és hogy vele, vagy nélküle. Holott az első perctől világos, bármennyire próbálja bizonygatni az önazonosságát, hogy a Jobbik a Fidesz kreatúrája, a Fidesz önmaga-gyártotta ellenpontja. A Jobbik a magát kényszeresen leplező szélsőjobbos Fidesz kiterjesztése a ultrák felé, a csőcselék, az utca, a szellemi nyomor kitaszított páriái felé. Nem véletlen, hogy ugyanez a Fidesz bármikor számíthatott és számíthat a jövőben is a nagyszámú, szűkagyú szélsőjobbos radikálisra a hazai terepnek számító utcai politizálás során. És ott is lesznek majd, mert szólítani fogják őket, ha netán a Fidesz megbukna.

A baloldali és mérsékelt konzervatív polgári pártok között az LMP a Fidesz – és lassan a Jobbik – leghűségesebb szövetségese. Az LMP és a Jobbik együtt és külön is bármikor kész lenne – szerintem – a Fidesszel kormánykoalícióra lépni, ha és amennyiben erre a választások a Fideszt rákényszerítenék.

Addig őfelsége ellenzékeként azt mondhatnak, amit akarnak, hiszen a feladatuk mindössze annyi, hogy a demokratikus baloldaltól távol tartsák a választókat. Ennek ők tökéletesen meg is felelnek. A feladat jó minőségben való végrehajtását a korábbi Fideszes pártvezérek – Vona és Schiffer – személyükben garantálják. Ne tévesszen meg senkit, hogy Schiffer „visszavonult” a politizálástól. Pártelnöki kötöttségei nélkül sokkal nagyobb energiákat fordíthat a titkos háttértárgyalásokra és a pártépítésre. A pártot azonban továbbra is az ő szellemisége fémjelzi.

Maradnak nekünk a maradékok. Nincs erről sok mondanivalóm, nap mint nap látjuk, hogy mi történik. Azért egy dolgot mégis fontos kiemelni és értelmezni, ez pedig az MSZP már-már kínos törekvése arra, hogy ő uralja a koordináció és az együttműködés minden szintjét. Ennek az a fóbia az oka, hogy az MSZP önállóan (mondom önállóan!) mindössze egyszer kormányzott, akkor is kisebbségben és akkor sem az MSZP tagja volt a miniszterelnök. Bajnai Gordonról beszélek.

(Itt hadd tegyek egy piciny kitérőt. Sokan Gyurcsány Ferencet vádolják azzal, hogy miatta lett 2/3-a a Fidesznek. Ebben nyilván az ellene folytatott és jelenleg is rendületlenül, minden fronton tartó lejárató kampánynak van nem csekély szerepe, melyben pártok és magánszemélyek kivétel nélkül, nagy lelkesedéssel vesznek részt. Mindenki Gyurcsányhoz méri magát Gyurcsány ellenében. Sokkal markánsabb azonban, bár kevesebben ismerik fel, Bajnai Gordon politikai felelőssége. Bajnai a 2008-as válság után kiválóan menedzselte az országot, a magyar gazdaságot és fordította vissza a negatív trendeket. Sikeres, talán az egyik legsikeresebb szakértői kormány volt az övé 1989 óta. A szükséges nyugodt politikai hátteret a Gyurcsány Ferenc vezette (!) MSZP biztosította számára. Az SZDSZ nem bírta a feszültséget és lepattant. Bajnai pedig, sikerei csúcsán, elkövette azt a politikai hibát, hogy bejelentette: nem indul ismét a választásokon. Ehhez aztán makacsul ragaszkodott is.

Ha ezt nem teszi, az MSZP akár nyerhetett is volna 2010-ben, de hogy a Fidesznek nincsen 2/3-a, az egészen biztos. Ennek tükrében egyébként törvényszerűen vált nevetségessé és kiszolgáltatottá az Együttel folytatott újabb politikai próbálkozása során.)

Vannak aztán azok a pártok, amelyek lerázzák az MSZP „igáját”, mint a Liberálisok. Az Együtt PM is nevének áll – és külön indul. Sok sikert kívánunk nekik. Végül marad a DK és a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa). Ők ugyan készen állnak az együttműködésre a demokratikus pártokkal, mindkettőnek megvan azonban a maga keresztje. A DK-nak Gyurcsány Ferenc, a patás ördög, a MoMa-nak Bokros Lajos, a bajszos ördög. Hiába karizmatikus vezetők. Miközben a magyar társadalom a legnagyobb disznóságokat nézi el a valóban kapitális, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket elkövető, és minden mondatában hazug Orbán Viktornak és párttársainak, addig a hazudósnak kikiáltott Gyurcsánynak, és a fiskális Bokrosnak még a létezéshez való jogát is kétségbe vonják. Hiába érvek és tények – a csúcsra járatott agymosás működik és hat.

És akkor eljutottunk a második ponthoz: a megváltó, messianisztikus pártok megjelenéséhez a magyar politika cirkuszi porondján. Van, akinek az entréja jobban sikerül, van, akin röhög az osztály.

Napok óta mulat a nép az azóta már a „pártvezetésről lemondott” Drotár Adriennen, aki ingatlanos és fogtechnikus, és lemondásáig a sokatmondó nevű Magyar Polgárok és Gazdák Pártjának vezetőjeként vált egyik napról a másikra országosan ismertté. “Névtelenül, arctalanul gúnyolódtak velem szemben, undorító megjegyzéseket tettek, pedig nem is ismernek” – mondta. Holott az általa elmondottak bőven elegendőek voltak nekünk és a „ponzoroknak” ahhoz, hogy azonnal kihátráljanak a politikusnő mögül, aki eleven Avon-reklámként valószínűleg sikeresebben debütálhatott volna.

Nem aggódom. Van másik, mondhatnánk Eötvös Gábor zenebohóccal.

Első pillanattól érdeklődéssel, de minden elkötelezettség nélkül figyelem a Momentum nevű mozgalom tevékenységét és alakulását. Úgy értem párttá. (Nem tudok attól az érzéstől szabadulni, hogy a névrövidítésük – Momo – nem véletlenül hajaz a MoMa-ra. Talán hogy keverhető legyen?)

Mint mondtam, elkötelezetten és mellszélességgel állok ki a No Olimpia mozgalom mellett. Kedvelem a fiatalokat is. Nem tudok azonban mit kezdeni olyanokkal, akik az első pillanatban azt mondják, hogy ők senkivel nem vállalnak közösséget, mert ők a fiatalok és a romlatlanok, akik már a rendszerváltás után születtek és nőttek fel (mintha ez bármit is jelentene), és nem akarják leváltani a Fidesz- kormányt, bár szerintük az bármikor leváltható. Hogy mit akarnak csinálni, mint párt, azt nem tudják.

Hát – legalább őszinték. Amúgy pont olyan pszeudo-párt, mint a Nyugdíjasok Pártja. Hívja és várja a nyugdíjasok milliós tömegeit, de nem kíván politikai hatalomra törni, mert nem tudna mit kezdeni vele, és azt sem tudja, mit csinálna a Parlamentben. Ha azonban oda bejutna, akkor bizony ezerrel képviselnék a nyugdíjasok érdekeit. Kisebbségből ez legalábbis nagyon nehéz, kedves nyugdíjas párt.

Szóval momentán a választások kimenetelét illetően szemernyi kétségem sincs, és ezen nem is lehet csodálkozni. Több irányból is azt hallom, hogy a pártok igazából már nem is 2018-ra, hanem 2022-re készülődnek. Megkezdhették volna ezt persze már 2010-ben, majd 2014-ben is, az akkor elszenvedett vereséget követően. Hogy miért nem tették? – ez egy olyan kérdés, amire talán soha nem kapunk teljes és őszinte választ. Sejtéseink persze lehetnek.

Vannak olyanok, akiknek ez a langyos víz is jó volt, és sokat hozott a konyhára. Elszabotálták kötelezettségeiket, amelyeket a rájuk ruházott politikai hatalom gyakorlásával teljesíteniük kellett volna/kellene választóik felé.

Azzal zárnám, hogy van megoldás. Nem kell minden áron és mindenkinek a bebetonozott, megélhetési pártmúmiákhoz igazodnia. A számunkra elfogadható, demokratikus elkötelezettségű pártoknak is vannak lelkiismeretes, tisztességes képviselői. Az ő feladatuk megtalálni, megerősíteni és felépíteni azt a hiteles, fiatal és tehetséges politikus generációt, amely biztos programmal és kellő határozottsággal végre tudja hajtani a minden ízében korrupt jobboldal eltakarítását a politikai hatalomból. Ha kell, új párttal, ha kell, új arcokkal, de mindenképpen jellemes, karakteres, vonzó, követhető és koncepciózus – vagyis karizmatikus személyiségekkel. A program, az irány és a feladat ismert.

Tessék hozzálátni!

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda világa: Tűzifatangó

Egy nagycsaládos nő február végén húszezer forint értékű akácfát vágott ki. A büntetlen előéletű, hat …