Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Fábián András: Védjen meg téged az Orbán Viktor!

Fábián András: Védjen meg téged az Orbán Viktor!

Igaz mesét mondok.

Élt egyszer egy kicsi, törékeny asszony Pakisztán Pandzsáb államában, annak is Ittanvali nevű falucskájában. Asia Bibinek hívták, öt gyermek édesanyja, földműveléssel kereste a betevőt, amíg tehette, ám az elmúlt kilenc évet börtönben töltötte a halálsoron. Ittanvaliban alig több, mint 150 család él, ebből kettő keresztény, a többi muzulmán. 2009. június 14-én Asia Bibi a mezőn dolgozott, és összeszólalkozott nőtársaival, akik az ebédnél nem voltak hajlandók abból a pohárból inni, amiből előzőleg egy keresztény ivott. A szóváltás egyre hevesebb lett, végül az asszonyok azzal vádolták meg Asiat, hogy becsmérelte Mohamed prófétát, és ezzel megbocsáthatatlan istenkáromlást (blaszfémiát) követett el.

Letartóztatták, bíróság elé állították, ahol hiába volt kész esküt tenni a Bibliára, hogy soha semmilyen becsmérlő vagy gyalázkodó megjegyzést nem tett Mohamed prófétára – az eljáró bíró 2010. novemberében halálra ítélte az asszonyt. Bibi fellebbezett a Lahore-i Legfelső Bírósághoz, amely végül október 31-én, helyi idő szerint 9.30-kor, jogerősen felmentette őt a vádak alól. Ez az ítélet rendkívüli bátorságot igényelt a bírótól. Nem egy bírót öltek már meg Pakisztánban azért, mert szembement a muzulmán többség elvárásaival. A 2009-től raboskodó asszony ügyében nem csak Ferenc pápa, de világszerte számos keresztény vezető, politikus és emberi jogi aktivista szólalt fel és igyekezett közbenjárni. Az akciókat végül siker koronázta ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy Asia és családja ügye nyugvópontra érkezett.

A felmentő ítélet után az asszony, akit őrei a börtönben egyébként folyamatosan kínoztak, férjével és gyermekeivel együtt titkos helyre költözött. Kiszabadulása után többször is halállal fenyegették őket. Pakisztánban iszlám fundamentalista szabadcsapatok vadásznak a keresztényekre, és akit blaszfémiával megvádolnak – nagyon is gyakori az ilyen eset -, azon habozás nélkül végrehajtják a halálos ítéletet. Megkövezés, agyonveretés, lincselés a sorsuk. Asia és családja menedék-kérelemmel fordult az amerikai, a brit, a kanadai és az olasz kormányhoz, miközben felhergelt muszlimok tízezrei követelik folyamatosan Pakisztánban, hogy akasszák fel őket. Az olasz kormány pár napja bejelentette, hogy már dolgozik a család kimentésén.

Mielőtt a Lahore-i  bíróság meghozta volna ítéletét, október 13-án konferenciát tartottak Budapesten, ahol a keresztényüldözéssel kapcsolatos európai tapasztalatokat vitatták meg. Harcos felszólalások hangzottak itt el Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke és Szijjártó Péter Magyarország külügyminisztere szájából. Mindkét szpíker vehemensen síkra szállt a keresztény civilizáció európai országokban megfigyelhető tudatos rombolása ellen. A keresztényüldözés „lightos”, de nem veszélytelen, fogalmazott Semjén (akiről mellesleg nem tudjuk, hogy doktor-e még, vagy már nem doktor, viszont békés háziállatok kíméletlen pusztítása miatt éppen büntetőeljárás folyik vele kapcsolatosan Svédországban).

Erről nekem eszembe jutott, hogy Magyarország keresztény kultúrájának védelme és az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma egyidejűleg került be a Fidesz ércnél maradandóbb alaptörvényébe, annak 7. módosításával.

2018. június 18-tól: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” (R cikk (4) ) 

2018. október 15-től:  „Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.” (XXII. Cikk (3) )

Még hatályba sem lépett az alaptörvény-módosítás, Rétvári Bence államtitkár felügyeletével az Emberi Erőforrások Minisztériumában már tavaly ősszel felállt az üldözött keresztényekkel foglalkozó helyettes államtitkárság, s azóta már a második alkalmas ember tölti be ezt a posztot. A fő keresztényvédő roppant izgalmas figura, aki saját magát így mutatja be:

„Lelkesedő realista, multikulti hazafi, fiatal KDNP-s, toleráns konzervatív, kifinomult fradista állat, gazdaságpárti környezetvédő, munkamániás családapa, pacifista keresztes, külszolgálatos gyerehaza-mozgalmár, szelíd provokátor. Az ellentmondások nem valósak: csak az ön fejében léteznek.

Ő a túrórudis hazahívó ötlet gazdája, aki felkavarta az állóvizet, és mellesleg Soros Györgyöt egyszerű köztörvényes bűnelkövető spekulánsnak tartja. Vagyis minden szempontból megfelel a feladatra. Úgy hívják, hogy Azbej Tristan. (Érdemes egyébként megismerkedni a szerény fiatalember szórakoztató internetes oldalával. Reméljük, hogy a fiatalember áldozatos munkájának eredményeként nem kell majd a magyar ateistáknak, muszlimoknak, zsidóknak és más felekezethez tartozóknak menedékjogért folyamodniuk kevésbé keresztény államok hatóságaihoz.

Szóval a magyar kormány – és ezt november 8-án a miniszterelnök saját szájával erősítette meg az Európai Parlament Néppárti frakciójának ülésén – megvédi a keresztény Európát. Látványosan és határozottan. Mert elkötelezett kereszténydemokrata, azért. „

A mi európai víziónk egy olyan Európa, amelynek egyszerre huszonhét arca van. Egy Európa, amely egyszerre keresztény és demokrata. Az EPP-ben soha nem szabad félnünk attól, hogy kinyilvánítsuk, mik vagyunk: keresztény demokraták.”

Orbánnak azonban Donald Tusk azonnali és kemény választ adott. Szavaiból világosan kiderült, hogy a Néppárt bölcsebb politikusai világosan tudják, mit jelent Orbán melldöngetős keresztény kurzusa. Az egyik oldalon például milliárdokért megvásárolt papokat és egyházakat, az egyházi iskolák feltőkésítését, a másikon meg a világi iskolák kiüresítését, elszegényedését. Elvárás: a papok neveljenek hűséges Fidesz szavazókat! Tenyésszenek sok kis Azbej Tristant. Nap nap után vagyunk tanúi a nyílt vagy alig leplezett konfrontálódásnak a Vatikánnal, a keresztényi elvekben mélyen elkötelezett Ferenc pápával. Festő ecsetjére kívánkozó parolákhoz tapsolhatunk kis ortodox egyházak vezetőivel, akiket egyébként hazájukban rendszerint senki sem üldöz.

A másik oldalon viszont a Fidesz-propaganda mindennapi élményként tolja az arcunkba a kibombázott és otthonaikból elüldözött közel-keleti és ázsiai keresztények – migránsok – kíméletlen verbális és fizikai üldözését, kerítésekkel való elrekesztését, az ellenük politikai és hatalmi érdekből táplálkozó folyamatos propagandát és uszítást. Ha már itt tartunk, örömmel jelenthetjük olvasóinknak, hogy a legfrissebb kormányzati hírek szerint az előre jelzett hatvanezer migráns érkezése késik, érkezésük csak tavasszal válik esedékessé. Gondolom, a május 29-ét, az Európai Uniós választásokat megelőző kampány időszakában.

A honi szegények, betegek, nélkülözők és ezek családtagjai sem számíthatnak keresztényi könyörületre a nagyon keresztény kormányzattól. Nyomoruk érzéketlen, részvétlen hatalmi közönybe ütközik, könyörgéseikre arrogáns cinizmus a válasz, ha egyáltalán eljut a magas fülekhez. Mindezt a védelmi rendszert pedig egy olyan párt vezetője, az ország miniszterelnöke vezényli, aki a politikai karrierjét hajdan azzal a parlamenti bekiabálással alapozta meg, hogy: „Csuhások! Térdre, imához!”

A családok évében megemelik a családi adókedvezményt, így kedvezve a jól keresőknek, miközben a roma családok felének nincs se munkája, se munkából szerzett jövedelme. A családi pótlék azonban évek óta változatlan mértékű. A roma munkanélküliséget a munkavállalási szándék sajnálatos hiányával magyarázzák, miközben semmit nem tesznek a leszakadók felzárkóztatásáért. Az alaptörvényileg üldözött hajléktalanok sem számíthatnak az állam és az egyház keresztényi könyörületére. Akár hívők, akár hitetlenek, zaklatják őket. Nem elég a saját nyomoruk, még a hatóságok szigora elől is menekülniük kell. A Hercegprímás úr mossa kezeit, majd megáldja a hajléktalan Jézus szobrát. Érdemes szó szerint idézni a Mérce minapi írásának befejező mondatait:

„Alig telt el néhány nap a törvény hatályba lépése óta, már a hajléktalan emberek erdei kunyhóit kezdték el rombolni… Milyen embertelenség jön még?! És ezt mi, egyháztagok, magyar keresztények hagyjuk, támogatjuk, nem akarjuk megakadályozni, mert a nyílt konfrontáció szembe menne egyházunk és intézményeink anyagi érdekeivel. Ezzel nem csak a szegényeket, hanem a szegények arcában felismerhető Krisztust is elárultuk. Így működik a taktikus egyházkormányzás a Fidesz diktálta új magyar kereszténydemokráciában.”

Úgy tűnik, kimondatlanul is egy új átok fogalmazódik meg a józanul gondolkodó hívő és nem hívő körökben:

Védjen meg téged az Orbán Viktor!

A halál torkában remegő, üldözött keresztény Asia Bibinek szerencséjére eszébe sem jutott, hogy Magyarországon kérjen menedéket. Ő inkább annak a Ferenc pápának a könyörületére bízná az életét, akitől a magyar keresztény egyház évek óta csendben, de határozottan elhatárolódik.

Fotó: MTI

Szerző: Fábián András
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …