Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Ferber Katalin: A győztesek kiválasztása III.

Ferber Katalin: A győztesek kiválasztása III.

A cikk utolsó, harmadik részében két, alapvető kérdésre keresem a választ.

Az első, hogy a magyarországi piacgazdaság új modellje és a fejlesztő állam stratégiája között van-e hasonlóság (esetleg átfedés). (Az előző két részben a fejlesztő állam stratégiáját és annak intézményrendszerét ismertettem.)

A másik kérdés, hogy nevezzük bárminek is az elmúlt nyolc évben óriási pénzekkel kistafírozott hazai vállalkozói köröket (akiket hol oligarcháknak, hol a maffiaállam engedelmes alattvalóinak, hol pedig ügyeskedő de egyébként vállalkozói képességekkel nem rendelkező amatőröknek hív sok szerző) lehet-e egy piacgazdaság versenyképes vállalati résztvevőit kizárólag politikai szempontok szerint kiválasztani és szabad utat engedni számukra hosszúlejáratú kölcsönök felvételéhez, s annak (államilag természetesen a háttérből ellenőrzött) befektetéseihez? Az utóbbi kérdést másként megfogalmazva, lesz-e ezekből a vállakozásokból nemzetközileg versenyképes, exportpiacokat meghódító nyereséges végtermék? Működőképes-e ez a “modell” a gyakorlatban? Van-e ezeknek a vállalkozásoknak technológiai, innovatív eredményekkel büszkélkedő eredménye?

A fejlesztő gazdaságpolitika finanszírozásának talán a legfontosabb, nem kívánt “mellékterméke” az erkölcsi kockázatnak nevezett jelenség (angolul: moral hazard). A bankhitelek folyósítása esetén “puha költségvetési korlát” jelensége lép fel (Kornai János) mert a hitel odaítélésének semmiféle gazdaságossági (azaz megtérülési) követelményei nincsenek. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a hitelekkel ilymódon “megtámogatott” vállalkozások jelentős része nem is törekszik e hitelek visszafizetésére. Ennél nagyobb baj azonban, hogy a hitelek felhasználásának sincsenek valódi gazdaságossági követelményei, s a hazai (magyarországi) hitelboom következtében nem a pénzintézetek kerülhetnek nehéz helyzetbe, hanem a gazdaság egésze. A fejlesztő gazdasági stratégia gyakorlata nagyrészt emiatt maradt abba. A puha költségvetési korlát jelensége minden olyan szektorban uralkodó alapelvvé vált, ahol az állami vagy kvázi állami pénzintézetek nem profitábilis, azaz nem vagy csak nagyon hosszú idő után megtérülő beruházásokra mentek, s egyértelműen kiderült a kétezres évek elejére, hogy ez a hatalmas, nem profitábilis, hatékonysági követelményeket legfeljebb csak időnként betartó szektor, miközben foglalkoztatási lehetőségeket nyújtott, politikai “nyugtatószerként” hatott minden választási ciklusban, a korábban kihelyezett hitelek csaknem kétharmada gyakorlatilag eltűnt. (Igen, ez a japán gazdaságban történt.) Csakhogy, a japán példa nem idézhető itt, mert ugyanezen fejlesztő stratégia eredményeként a termelő ágazatok túlnyomó többsége jelentős exportot bonyolított le.

Mindezt Magyarország esetén a nemzetközi vállalatok teszik, mert a hazai vállalkozások jelentős része nem versenyképes a nemzetközi piacon, így a hazai multiknak is csak beszállítója.

Hazai kutatók szerint sajnos, a hazai vállalkozások termelékenysége innovatív (vagyis szellemi) tőkéjük, valamint technológiai fejlesztéseik elmaradnak a Magyarországon (is) működő nemzetközi nagyvállalatokétól.

Ez tehát a kiindulás hogy mindkét kérdésre válaszolni lehessen.

Hívjuk segítségül a fejlesztő gazdaság- és pénzügypolitikai alapelveit és gyakorlatát, talán az segít tisztábban látni a hazai “kiemelt nagyvállalkozók” kiválasztásának szempontjait, hitelezésük okait, s az ő tevékenységüket finanszírozó legnagyobb pénzintézetek kilátásait.

Bár sokan sokféleképpen megírták, hogy a fejlesztő gazdaság- és pénzügypolitika nemzetközi környezete és így lehetőségei mára már beszűkültek, így irreális azt feltételezni hogy ez a “modell” akár csak részlegesen is másolható, vagy egészében sikerrel megvalósítható, a kivitelezés technikája jó kiindulás ahhoz, hogy legalább sejtsük, hasonló dolog zajlik-e a “nemzeti vállalkozások” finanszírozásával.

Példánk legyen egy vállalat, mely a mobiltelefonokhoz szeretne egy különleges alkatrészt gyártani, ehhez kell a cégnek egy jelentős összegű hitel. A fejlesztő stratégia pénzügyi rendszerében ez a következőképpen zajlik. Más cégek is versenyeznek eme alkatrész gyártásának hitelezéséért. Ha kedvező kamatozású hitelre van szüksége bármelyik cégnek, ahhoz elsősorban azt kell meggyőzően dokumentálnia, hogy az alkatrészt a nemzetközi legmodernebb technológiához képest újítással (például egyszerű de költségmegtakarító módszerrel) állítja elő. Az alkatrészt olcsóbban kínálja, mint versenytársai. A felvett hitel törlesztését (az alkatrész gyártásával párhuzamosan) a hitelt folyósító pénzintézet háromhavonta ellenőrzi. (Nem tévedés, a pénzintézetnek nemcsak a vállalkozás pénzügyeibe, de a termelés folyamatába is közvetlen betekintési joga van.)

A cég a belföldi piacon “teszteli” először a termék sikerét. A termék exportja nemcsak technológiailag, de árban is versenyképes a hasonló alkatrészek piacán. Az a cég, mely a fenti banki (!) követelményeknek nem tesz eleget, nem kap kedvezményes hitelt a gyártáshoz. Ez a folyamat természetesen már ami a termék versenyképességét, a piaci stratégiát illeti, először a szaktárca bürokratáinak asztalára kerül. Ők javasolják, vagy nem javasolják a pénzintézetnek a hitel folyósítását, vagy megtagadását. Ez egy leegyszerűsített példa, de talán segít megérteni, mi az alapvető kérdőjel a hazai vállalkozói (nemzeti tőkéscsoport) kiépítésével.

A technológiát, az innovációt, a hatékonyságot nem helyettesíti a politikailag irányított hitelezés.

Ha megnézzük a pénzintézetek listáját és a hitelek megoszlását (ismét Rádi Antónia kitűnő elemzését idézve) egyértelműen kiderül hogy ez a hitelezés a vállalkozások külföldi vagyis a nemzetközi pénzpiacokon hozzáférhetetlen hiteleket helyettesíti.

Vagyis, a nemzeti vállalkozások hitelezése politikailag allokált hitelelosztás, melyet a Magyarországon beruházó multik a magyar állam által felajánlott kedvezményei egészítenek ki.

(Ez utóbbiak szintén politikai indíttatásúak, de ez egy másik tanulmány tárgya.)

Mielőtt félreérthető lenne mindez, nekem nem “erkölcsi” gondjaim vannak a politikailag allokált hitelelosztással. A legnagyobb baj e hitelekkel ugyanis nem az, hogy mire adja a bank, hanem az hogy mire használja a hitelt felvevő ezt a pénzt.

Lehet túlnyomórészt akvizíciókat (azaz más vállalatokat) “bevásárolni”, de a kérdés a nagy bevásárlások után az új cégek működtetése, hatékonysága, menedzselése.

A már többször idézett Rádi Antónia által írt tanulmány egyik fontos megállapítása, miszerint e vállalkozások eladósodottsága súlyos veszélybe sodorhatja a hazai legnagyobb (nekik hitelező) pénzintézeteket, szerintem sokkal kevésbé aggasztó mint az a tény, hogy e válallkozások jelentős részének nemzetközi versenyképessége kérdéses. Nem tudunk ezekről semmit, de ez részben a hazai tájékoztatás súlyos hiányosságaiból következik.

Végül: mindezt a politikailag irányított hitelezési gyakorlatot nem tudnák megvalósítani a NER fedőneve alatt a jelenlegi kabinet tagjai, ha nem lennének az EU által folyósított rendszeres összegek, melyeknek multiplikátor belföldi hatása közismert a pénzügyi szférában (is).

Talán az az állítás sem túlzó, hogy éppen az EU pénzek folyamatos lehívása és beáramlása akadályozta meg mindeddig, hogy nyilvánvaló legyen a hazai árinfláció.

Egy azonban biztos, csaknem közhely: a magyar pénzügyi kormányzat sikeresen valósítja meg a hazai nagyvállalkozók kijelölését, finanszírozását, mégpedig egyértelmű hitelinfláció segítségével. Abból eddig sem volt (más országokban sem) baj. Abból azonban nagyon komoly baj lehet,ha kiderül hogy az “új” nagyvállakozói csoport tagjai a hitelek jelentős részét nem új technológiára, nem innovációra, hanem személyes vagyonuk gyarapítására használják. Akkor ugyanis egyértelmű lesz, hogy sem a hitelek visszafizetésére, sem pedig a gazdaságból kivont tőke pótlására nem maradt egy fillér sem.

Ez elég rövid időn belül kiderül.

Végül: a többször is idézett elemzés Rádi Antóniától, különös tekintettel a grafikonokra.

Veszélyesen eladósodott a nemzeti tőkésosztály, bankcsődöket hozhat egy kormányváltás

https://infogram.com/hitel-1h0r6rvje9kl2ek

Szerző: Ferber Katalin
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Forró drót

– Halló, itt Donald Trump. Orbán Viktort keresem. – Halló, itt Micike. – Kicsoda? – …