Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Hát ezért pattogott Szijjártó a francia szobor miatt

Hát ezért pattogott Szijjártó a francia szobor miatt

Orosz pénzből, a Kreml jóváhagyásával épült a franciaországi II. János Pál pápa szobor, amelyről el kell távolítani a keresztet – derítette ki az Átlátszó egyik blogja, a Világutazó.

Egyféle kereszt-pride szemtanúi lehettünk, mintha hirtelen valami veszélyeztetné az európai kontinens meglévő keresztállományát. A Kreml-támogatott Russia Today hírcsatorna 40 ezer összegyűjtött aláírásról tudósított a “kereszt megvédése” érdekében – írják, és ezt a mondatot nagyon szerettük a cikkben 🙂

A többit is, kár lenne átfogalmazni – a közcímek kivételével mind az övék:

Hogy mi van az inkriminált szoborral?

A francia 1905-ös szekuláris jogszabály 28. cikke szerint tilos köztereken és középületeken vallási jeleket vagy jelképeket elhelyezni. A tiltás alól kizárólag a templomok, az imahelyek, a felekezeti temetők és a múzeumok jelentenek kivételt – de a törvény hatályba lépése előtt épített emlékműveket és jelképeket nem érinti az eltávolítás kötelezettsége.

Kereszt a falu végén? Maradhat. Kereszt az út menti fák között? Maradhat.

Sőt, annak sincsen akadálya, hogy napjainkban – magánpénzből – új templomokat, zsinagógákat és mecseteket emeljenek, és azokon elhelyezzék vallási jelképeket. 2017-ben viszont, egy olyan közterületnek számító téren, mint ahol esetünkben II. János Pál pápa újonnan emelt szobra található, a kereszt nem kívánatos jelkép.

Hogy került oda?

Pierre Joubaud, Ploërmel katolikus papja állítja: a szobor nem a katolikus egyház, hanem a városháza kezdeményezésére érkezett a településre. Természetesen, mint katolikus pap örült az alkotásnak, II. János Pált remek pápának tartotta.

A hivatalos és a sajtóban elterjedt változat szerint a lengyel pápa szobrot  “ajándékba” kapta Anselin polgármester Tsereteli szobrásztól. A Catholic Herald szerint a szobor Moszkvából érkezett, az Oroszország és a többi keresztény örökséggel rendelkező országok között fennálló barátság jelképeként.

A városháza szerint Tsereteli a lengyel pápa szobrát a római katolikus La Mennais tesvérek Ploërmelben álló apácaházának ajánlotta fel, hogy ott állítsák fel udvarukon a szobrot és tegyék minden nappal látogathatóvá, de a szerzetesrend visszautasította az ajándékot.

“Túl nagy, túlságosan ellentmondásos”

Ki fizette?

A szoboralj kiépítése nyolcezer euróba, a hivatalos átadási ünnepség 30 ezer euróba került. A szobor elkészítését, felállítását és Oroszországból történő elszállítását az orosz művész fizette. A kistelepülés polgármesteri hivatala szerint a szoborban nincs francia közpénz.

Egy érdekesség a polgármesterről

A helyi Big Brother, mivel  2005 végén 32 kamerát helyezett el, majd nem sokkal később még 30 kamerát szereltetett fel a városban (a település lakosainak száma 9525 fő.)

Nem fogjátok elhinni, ki a szobrász…

Zurab Tsereteli az Orosz Művészeti Akadémia elnöke, a putyini rendszer udvari művésze és az orosz imperializmus egyik szimbóluma. Ő alkotta meg az orosz elnököt dzsudokiban ábrázoló öt méteres szobrát.

 

Szerintünk ennél többet nem kell mondani róla, sok is, de aki többre vágyik, az eredeti cikkben bőven talál érdekességeket.

Minthogy arra is fény derül, hogy ez a díszorosz és a francia kisváros polgármestere mitől lettek akkora öribarik, hogy csak repülnek a gigaszobrok.

Olvassátok!

Szerző: Botos Botond
Forrás: atlatszo.blog

Olvasta már?

Csaknem kétszáz halálos áldozata van az egyiptomi merényletnek

Az egyiptomi állami televízió legfrissebb híre szerint legkevesebb 184 halottja van annak a merényletnek, amelyet …